Pedro Almodóvar
Sonka, Versace, Barcelona
Április 28-án ötvenéves Penélope Cruz, az első és eddig egyetlen Oscar-díjas spanyol színésznő, Pedro Almodóvar múzsája. 18 évesen kapta első filmszerepét a Sonka, sonka című szatírában, majd a legváltozatosabb figurák után 2016-ban Donatella Versacét alakíthatta egy minisorozatban. Férjével, Javier Bardemmel a Vicky Cristina Barcelona forgatásán szerettek egymásba.
Szeptember 25-én történt
1873-ban első alkalommal tartottak helyhatósági választásokat az egyesített Budapesten, 1931-ben a Royal moziban bemutatták az első magyar hangosfilmet, A kék bálványt, 1932-ben felavatták Erzsébet királyné emlékművét az Eskü, ma Március 15. téren (képünkön).
A cannes-i fesztivál hivatalos programjában mutatják be Pedro Almodóvar új rövidfilmjét
Pedro Almodóvar spanyol rendező angolul forgatott új rövidfilmjét Ethan Hawke-kal és Pedro Pascallal a főszerepben a 76. cannes-i filmfesztiválon mutatják be.
Pedro Almodóvart ünneplik a sepsiszentgyörgyi Spanyol Filmnapokon
Női nézőpontok, utazások és kalandozások, etikai kérdések, családi dráma, spanyol zene és humor jellemzik a november 1. és 7. között zajló program kínálatát, amelyben hat alkotás szerepel.
Öt este Carmen Maurával az Urániában
Carmen Maura a spanyol film nagyasszonya. Pályafutása során több mint ötven mozgóképben szerepelt, nevét Pedro Almodóvarral forgatott hét filmje óta világszerte ismerik a filmrajongók.
Megkezdődött a filmfesztivál
Arnaud Desplechin Les Fantomes d,Ismael című filmjének díszbemutatójával május 17-én este hivatalosan kezdetét vette a 70. cannes-i filmfesztivál. A seregszemlét Lily-Rose Depp francia-amerikai színésznő és Aszgar Farhadi iráni filmrendező nyitotta meg. A szervezők szándéka szerint a 19 éves lány a fiatalságot, míg az Oscar-díjas rendező az elkötelezett szerzői mozit testesíti meg a fesztiválon.
Kik alkotják a cannes-i zsűrit?
A Pedro Almodóvar spanyol rendező, forgatókönyvíró és producer elnöksége alatt a 70. Cannes-i Filmfesztivál zsűrijét a világ minden tájáról érkező figurák alkotják. Négy nő és négy férfi segíti majd Almodóvar munkáját a nívós mustrán. Hogy ki kapja idén az Arany Pálmát, az a fesztivál május 28-ai záróünnepségén derül ki.
Pedro Almodóvar lesz a zsűri elnöke
Pedro Almodóvar lesz a 70. cannes-i filmfesztivál zsűrijének elnöke – jelentették be január 31-én a szervezők Párizsban. Az Oscar-díjas spanyol filmrendező visszatérő vendége a világ egyik legrangosabb filmes találkozójának, ahol számos díjjal jutalmazták, de az Arany Pálmát még soha nem nyerte el.
Flamenco énekesnő Budapesten
Igazi flamenco családból származik Estrella Morente, akinek édesapja mellett testvérei, sőt unokatestvérei is a műfaj ismert és elismert művelői. Almodóvar kedvenc flamenco énekesnője december 9-én húgával és öccsével érkezik a Müpába, hogy megmutassa a hangversenyterem közönségének, milyen is az igazi andalúz életérzés.