performansz

9 ország 15 előadása az idei Desiré fesztiválon

A kortárs nemzetközi színházi fesztivált november 23. és 30. között rendezik meg Szabadkán.

Állandósult nyughatatlanság

Az aqb Még mindig már nem című kiállítását október 1-jén Enyedi Ildikó nyitja meg a Project Space-ben.

Érzékenyítő színházi performanszok a Trafóban

A lecture-performansz előadások után beszélgetést tartanak az alkotókkal, a Trafó Galéria pedig olvasókört indít.

Ruhák colstokból? Ez Király!

Out of the Box címmel nyílt kiállítása Király Attilának a Ludwig Múzeumban. Ez a divattervező első nagyszabású tárlata itthon.

Műtárgy a Holdon

1969. július 20. Ezen a napon landolt az Apollo-11 a Holdon: Neil Amstrong és Edwin „Buzz” Aldrin sétája az emberi civilizáció egyik fontos mérföldköve, az emberiség egyik legnagyszerűbb tudományos eredménye volt. Erre az eseményre emlékezik a Vasarely Múzeum Holdmúzeum 1969 című kiállítása, amelyen Vasarely néhány izgalmas kompozíciója is látható.

Túl a kereteken

Király Tamás (1952–2013) kiállítása egy olyan művész első nagyszabású retrospektív bemutatója Magyarországon, akinek tevékenysége ellenáll a hagyományos műfaji, illetve irányzatok szerinti besorolásnak.

Az üresség megvalósítása

Van a tibeti buddhizmusban két fontos szertartás: a tummo, amely során a gyakorlatot végzők felhevítik a testüket és a csö, ami segít abban, hogy a testhez és az egónkhoz való kötődéstől megszabaduljunk. De mi köze van ezekhez a tibeti hagyományokhoz Hajas Tibor a hetvenes években erősen szabályozott kulturális életébe bombaként robbanó performanszainak?