Petőfi200
Hollandia, képregények, Petőfi – tíz program a 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon
A szeptember 28-án kezdődő 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon szerteágazó irodalmi, zenei, színházi programokkal találkozhatnak a látogatók. A négynapos rendezvényen a sokszínűség jegyében az idei kiemelt vendégország Hollandia lesz, de szó esik képregényekről és könnyűzenéről is.
Kortárs szerzőkkel indul az ötállomásos erdélyi Petőfi-turné
Az ötállomásos turnén részt vesz Láng Zsolt, az Aurevoir. zenekar, a Verseitek Dallama, Heincz Gábor Biga, OliverFromEarth, Vida Gábor, Hrutka Róbert, Udvaros Dorottya, Vecsei H. Miklós, Adorjáni Bálint, Kacsó Hanga és Beck Zoltán is.
Költő lenni vagy nem lenni
Megnyílt a Petőfi Irodalmi Múzeum Petőfi-kiállítása Költő lenni vagy nem lenni címmel, amely a művész szövegeire épít.
A kiskőrösi Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum – képriport
Petőfi Sándor szülőháza máig eredeti állapotában, autentikus tárgyakkal tárja a látogatók elé azt a miliőt, amelyben a költő megszületett.
Jövőre is Petőfit ünnepli Bács-Kiskun megye
Idén és jövőre is tart még a Petőfi-emlékév, ebből az apropóból pedig Bács-Kiskun megyében számos színes és izgalmas program közül válogathatunk. Petőfi szülővárosa, Kiskőrös mindig is elkötelezetten ápolta nagy költőnk emlékét, így születésének 200. évfordulójáról is változatos eseményekkel emlékeznek meg.
Már tízezren szálltak föl a Petőfi-buszra
A hétvégén köszöntötte a tízezredik látogatóját a Petőfi Sándor-emlékév alkalmából útnak indított múzeumbusz.
Petőfi a zenében is első – podcast
Mi a közös Jimi Hendrixben és Petőfiben? Hogyan illeszthetők a versei egy mai musicalbe? És vajon melyik Pilvaker-pillanatra csettintene elismerően a költő? A Talpig magyar e heti epizódja ezekre a kérdésekre keresi a választ. Podcastajánló.
Petőfi költészete a kortárs képző- és iparművészetben – felhívás
A Kecskeméti Katona József Múzeum felhívást tesz közzé Petőfi költészete a kortárs képző- és iparművészetben címmel a 2022. november 18-án nyíló kiállításához kapcsolódóan.
„Nagyon fontos állandóan újraértelmezni a Petőfi-képet”
Petőfi Sándor és kortársai munkásságát magába foglaló, átfogó, tudományos megalapozottságú könyvsorozatot jelentetett meg az Osiris Kiadó. Az ünnepélyes bemutatón jártunk.
Petőfi-klubok hálózata épül
Sorra-rendre alakulnak a Petőfi-klubok az országban. Aki azonban azt gondolná, hogy a legnépszerűbb költőnkről elnevezett körökben verselni tanulnak, esetleg vándorszínészi pályára készülnek a fiatalok, nos, az téved. De nem olyan nagyon nagyot. A Petőfi-klubok célja ugyanis olyasvalami, hogy az ország, sőt a Kárpát-medence minden szegletébe elvigyék a költő életművének és pályafutásának emlékezetét, vele együtt a reformkor meg a forradalmi idők hangulatát, szellemiségét.