premier

Bolha a fülbe Miskolcon

Georges Feydeau remekbe szabott vígjátékát mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház október 15-én. A Nagyszínház színpadán Rusznyák Gábor átdolgozásában és rendezésében láthatják a nézők a Bolha a fülbe című vígjátékot.

A Tótékat mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház

Örkény István Tóték című darabját mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Bocsárdi László rendezésében – közölte csütörtökön az erdélyi teátrum.

Egy nap nyár – új videóval jelentkezett a The Pontiac

A teljes idei nyarat igyekszik összefoglalni kicsit több mint 4 percben az Egy napra című dalhoz készült videó. A színpadiakon túl számos backstage pillanat is helyet kapott a klipben.

Kitörés Platón barlangjából – három év után új lemezzel jelentkezik az ék

A pandémia okozta érzelmi hullámvasút igazán megérlelte a dalokat, így végül kétszer rögzítették a lemezt – az Out Of The Cave egy igazán színes és rendkívül önazonos zenei-lelki korkép lett az ék zenekarról. Premier!

A Zsanett 2.0 című színdarabbal debütál a VihARTársulat

Szeptemberben kerül sor a bemutatóra a Pesti Szabad Szalon és Színház intézményében.

Premierrel tér vissza a miskolci színház

A Miskolci Nemzeti Színház premierrel nyit: május 29-én a Déjà vu című előadást mutatják be Szabó Máté rendezésében. Régi kedvencek és elmaradt bemutatók is várják a nézőket Miskolcon.

Vihar – a Tomcsa Sándor Színház bemutatója a színházi világnapon

A székelyudvarhelyi színház a 19. századi orosz drámairodalom egyik legjelentősebb és legtermékenyebb szerzőjének, Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkijnak legismertebb színművét, a Vihart mutatja be Botos Bálint rendezésében.

A gát című ír darabot mutatja be a Harag György Társulat

Az 1997-ben Conor McPherson által írt A gát című többszörösen díjazott ír darabot mutatja be a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata.

Rómában lesz Tolvaly Ferenc dokumentumfilmjének nemzetközi bemutatója

Tervek szerint májusban Rómában tartják a Tolvaly Ferenc Szent Ignác útja – Camino Ignaciano című dokumentumfilmjének nemzetközi bemutatóját; a film négy fiatal zarándok belső lélekútját követi nyomon.

Két csík és Welcome: online filmpremierek

Dudás Balázs rendező két filmjét is elérhetővé teszi online.

A Goai Nemzetközi Filmfesztiválon lesz a Hasadék világpremierje

Az 51. Goai Nemzetközi Filmfesztivál elsőfilmes versenyében lesz Krasznahorkai Balázs Hasadék című filmjének világpremierje Indiában.

A többit már láttad a moziban – a Tamási Áron Színház bemutatója

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Martin Crimp A többit már láttad a moziban című kortárs darabját online mutatja be Botos Bálint rendezésében december 19-én.

Online közvetíti új bemutatóját a marosvásárhelyi színház

Online közvetíti két este is legújabb bemutatóját, a Grand Hotel Retromadár című produkciót a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, az előadást Radu Afrim román rendező jegyzi.

Otthon: dogmafilm-premier a Dollár Papa Gyermekei társulattól

December 11-én 20 órától mutatják be a Dollár Papa Gyermekei társulat Otthon című előadásának filmváltozatát a Trafó Kortárs Művészetek Háza e-Trafó elnevezésű online programsorozatában.

Egy kő és a történelem – Streampremier a Pesti Színházban

Talán az egész 20. század történelme elmesélhető egy család, egy ház, sőt egyetlen kő történetén keresztül.

Tibeti lufi

November 12-én debütál a magyar mozikban a Lufi, az első olyan tibeti játékfilm, melyet kizárólag tibeti művészek gyúrtak össze és egyben a rendező, Pema Tseden bemutatkozása is a hazai közönség előtt. Két, premier előtti vetítésen is részt vehetünk.