program
Bartók és Bruckner Bécsben találkozik a Pannon Filharmonikusok koncertjén
A Pannon Filharmonikusok három évadra szóló meghívást kapott 2019-ben a Musikverein Musik der Meister sorozatába. A koronavírus-járvány miatt egy évvel kitolódott meghívás utolsó koncertje 2023. november 5-én, vasárnap este lesz az Aranyteremben.
A párhuzamos valóságok lehetősége – Unkown III. kiállítás a Hegyvidék Galériában
November 3-án nyílik meg az Unknown III. című kiállítás Bereznai Tamás grafikusművész, Deim Balázs fotóművész és Drégely Imre fotóművész munkáiból a Hegyvidék Galériában.
Kereshető térkép készült a Fiumei úti sírkertről
A Nemzeti Örökség Intézete mobilapplikációval segíti a Fiumei úti sírkertben való tájékozódást. Az alkalmazás interaktív, parcella és név szerinti keresést is lehetővé tevő térképén mások mellett a Nemzeti Sírkert részeként védett sírok és hősi halottak nyughelyeinek lokációi is helyet kaptak.
Közönségszavazást hirdet a Magyar Zene Háza
A Magyar Zene Háza szavazást hirdet az első showcase fesztiváljához kapcsolódóan. A legjobb 12 produkció egy-egy videóban mutatkozik be, a szavazók egy rövid regisztrációt követően választhatják ki kedvenc előadásukat. A november 11-ig legtöbb szavazatot elnyerő program közönségdíjban részesül.
Zenés-verses programokkal zárul a Csontváry 170 kiállítás Pécsett
Beck Zoli és Vecsei H. Miklós közös zenés-verses estje és egy művekre rímelő koncert várja a Csontváry 170 kiállítás finisszázsának látogatóit. A magyar festészet egyik legeredetibb mesterének életművét egyesítő tárlat vasárnap zárul.
Alföldi Róbert főszereplésével viszik színpadra Molnár Ferenc mesterművét
Október 30-án megtartották a Liliom olvasópróbáját Budaörsön. Molnár Ferenc klasszikusa Kovalik Balázs rendezésében és Alföldi Róbert főszereplésével december 16-ától látható a Budaörsi Latinovits Színházban.
Ingyenes családi nap Szentendrén
A Petőfi Kulturális Ügynökség az őszi szünet hétvégéjén ingyenes, családi programsorozatot rendez a szentendrei MANK Galériában.
Harmincéves a debreceni Vojtina Bábszínház
Az önálló, hivatásos városi Vojtina Bábszínházban 1993. november 7-én tartottak először bemutatót. Erre emlékezve a Móra Mesék című előadás eredeti bábjaiból készített november 30-ig látható kiállítással várják az érdeklődőket a debreceni Kálvin téren.
Hétvégén kezdődik Kolozsváron az Európai Színházi Unió Fesztiválja
November 4. és 19. között harmadik alkalommal rendezik meg a Kolozsvári Állami Magyar Színházban az UTEFestet, az Európai Színházi Unió Fesztiválját.
Balázs János és a Pannon Filharmonikusok koncertje két városban várja a közönséget
A Cziffra Fesztivál és a Pannon Filharmonikusok közös koncertjén három szerző három emlékezetes története, három út a sikerhez, három különböző értelemben vett nagy alkotás hangzik el Balázs János zongoraművész és a Pannon Filharmonikusok előadásában, Bogányi Tibor vezényletével.
Breuer Marcell-kiállítás nyílik Pécsett
Breuer Marcell világhírű építész, a 20. századi modern építészet meghatározó alakja. November 9-től a pécsi Zsolnay Negyed m21 Galériájában látható emlékkiállítása olyan ikonikus tárgyakat is bemutat, mint a művész New York-i gránitasztala vagy a Vaszilij-szék.
Hajógyár x A38: Antares dalszerzői est
Ismét izgalmas szövegírói est következik a Hajógyár eseménysorozatában, ráadásul egy nagyon intenzív zenét játszó bandával. A srácok igazán egyedi színfoltként jelennek meg a magyar könnyűzenei palettán, itt az ideje kivesézni dalszövegeiket.
Koncerttel ünnepli Budapest 150. születésnapját a Vígszínház társulata
A Duna bal partján fekvő Pest, valamint a jobb partján elterülő Buda és Óbuda városának egyesítésével 1873. november 17-én jött létre Budapest. A hivatalos ünnepi gálakoncert a Vígszínházban lesz, amit november 18-án a közönségnek is bemutatnak.
17. alkalommal rendezik meg a Román Filmhetet
A november 7. és 12. között az Uránia Nemzeti FIlmszínházban megrendezendő filmhét az elmúlt évek román filmtermésének legfrissebb alkotásaiból nyújt válogatást, köztük van a miskolci CineFesten a Nemzetközi Ökumenikus Zsűri díját elnyert Libertate ’89 – Nagyszeben című film is.
Idén is a Közép-Európa Táncszínház nyitja a Sissi Őszi Tánchetet
12. alkalommal kerül megrendezésre Budapest hetedik kerületében a Sissi Őszi Tánchét, azaz a SŐT7. A rendezvény házigazdája a Bethlen Téri Színház és rezidens társulata, a Közép-Európa Táncszínház (KET).
Változatos útvonalak a Budapest Bejáró sétaprogramban
A főváros 150. születésnapja alkalmából változatos útvonalakkal, szabadidős lehetőségekkel várja a fővárost felfedezni vágyó közönséget a Budapest Bejáró elnevezésű helytörténeti sétaprojekt.