program
A tánc fesztiválja Veszprémben
Szeptember 6. és 10. között rendezi a veszprémi Pannon Várszínház – immár 22. alkalommal – A Tánc Fesztiválja nevű programot. A magyar kortárs táncművészet versenyszerű találkozóján a neves szakmai zsűri mellett a közönség előtt is megmérettetnek a társulatok.
Évadot zárt és újat hirdetett a jövőre 90 éves Szegedi Szabadtéri
Az ország legnagyobb szabadtéri színháza jövőre ünnepli fennállásnak 90. évfordulóját, melynek apropóján több újdonsággal is készülnek.
Szombatonként minikoncertek Budapest közterein
Voices of Budapest címmel új zenei eseménysorozat indul a főváros közterein. Az ősz első öt szombatján október 3-ig különböző helyszíneken tartanak ingyenes fellépéseket.
A Szent István Király Szimfonikus Zenekar hangversenye
A Zuglói Filharmónia egy, a megszokott sorozatain kívüli, önálló koncerttel nyitja évadát a Budapest Music Centerben szeptember 11-én.
Open Day harmadszor
A MÁV Szimfonikusok Zenekar rendezvényén, hét helyszínen hallgathatnak ingyenes koncerteket a Budapest belvárosában sétálók szeptember 5-én.
Főszerepben a kortárs ékszerművészet
Hatodik alkalommal rendezik meg az Ékszerek Éjszakája Budapestet szeptember 14. és 20. között. 19-én az alkotók is jelen lesznek a Hybridart Space Galériában.
Mintegy 400 ingyenes program az idei Ars Sacra Fesztiválon
Mintegy 400 ingyenes program várja az érdeklődőket 96 településen az idei Ars Sacra Fesztiválon, amelyet szeptember 12. és 20. között rendeznek országszerte és a határon túl.
Szombaton lesz a Kolibri Színház évadnyitó fesztiválja
Szeptember 5-én rendezi meg a Kolibri Színház egész napos, ingyenes évadnyitó fesztiválját, amelyet ezúttal kizárólag szabadtéren, a hatályos járványügyi szabályok betartása mellett tartanak meg.
Nyárzáró programok a hétvégén a Kiscelli Múzeumban
A Kiscelli Múzeumban hagyományosan az iskolakezdés utáni hétvégén rendezik meg a Kiscelli Napot, amelyen a múzeumi programok mellett idén városi sétákkal is várják az érdeklődőket a szervezők.
Népszerű előadók lépnek fel a pécsi Kodály Központban az ősszel
Mások mellett a Budapest Bár, Rúzsa Magdi, Dés László is a pécsi Kodály Központ színpadára áll az ősszel.
Hagyományaink vendégségben
Határtalan nemzetiségek címmel az ország különböző pontjairól érkező nemzetiségi tájházakat lát vendégül a Skanzen szeptember első szombatján. Zenés, táncos programok, viseletbemutató, kézműveskedés várja a látogatókat.
Kettős évforduló a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztiválon
A filmes seregszemle névadója születésének kilencvenedik, a Belvárosi Mozi megnyitásának századik évfordulóját köszöntik a kedden kezdődő IV. Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztiválon.
Idén is kuckózhatunk a Puskinnal
Az iskola- és óvodakezdéssel egyidőben indul a Budapest Film családi programsorozata a fővárosi Puskin moziban, ahol hétvégenként filmvetítésekkel, bábelőadásokkal és koncertekkel várják a családokat.
KoronaGála az Eiffel Műhelyházban
Nagyszabású KoronaGálát tart 28 operaénekes részvételével az Opera az Eiffel Műhelyházban, a szeptember 7-i koncerten egyebek mellett Mozart, Rossini, Verdi, Wagner és Puccini legnépszerűbb áriái is felcsendülnek zongorakísérettel.
Újra vár a Szegedi Nemzeti Színház
Az évadnyitó társulati ülésen elhangzottak a 2020/21-es évad célkitűzései, megismerhettük a társulat új tagjait. A vezetőség optimistán tekint a jövőbe, a járványügyi helyzethez alkalmazkodva felkészülten várják a közönséget.