program
Két bemutatót pótol augusztusban a kecskeméti Katona
Augusztus 7-én a Száll a kakukk fészkére, másnap pedig a Gardénia című darab premierjét láthatja a közönség.
KulTúra a zsebedben
Összegyűjtöttük hat kultúrtörténeti és kulturális vonatkozású applikációt, amelyek akkor is jó szolgálatot tehetnek, ha van ötletünk, hogy hova mennénk, de akkor is, ha nincs.
Megjelent a Kaposfest részletes programja
A programkínálat klasszikus zenei csemegékből és ritkán hallható darabokból áll.
Eleven alkotások címmel indít programsorozatot a MANK
Az új sorozat, amelynek középpontjában a megelevenedő művészet áll, júliustól a MANK kiállításaihoz és összművészeti programjaihoz kapcsolódóan kínál tánc- és képzőművészeti programokat.
Indul a Mozaik Múzeumtúra Virtuális Roadshow
A Vakációzzunk a múzeumokkal! című virtuális múzeumpedagógiai roadshow ezúttal a belföldi nagy tavak, a Balaton, a Fertő tó, a Tisza-tó és a Velencei tó mentén kalauzolja el a gyerekeket.
Kihirdették az idei Vidor Fesztivál színházi versenyprogramját
Vígjátékok, előadóest és koncert is szerepel az augusztus 21. és 29. között megrendezendő Vidor Fesztivál színházi versenyprogramjában.
Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja
Augusztus 21. és 29. között rendezik meg a XXXII. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválját, Magyarország egyik legrégebbi és legnagyobb hagyományokkal bíró színházi seregszemléjét.
Palóc Hagyományéltető Napok Balassagyarmaton
A július 25. ás 26-ai programon megtartják a palóc vidék egyik legnagyobb vallásos népművészeti eseményét, a palóc búcsút is.
Alulértékeljük a gesztusok szerepét – Interjú Navracsics Tiborral
A siker nem a professzionalizmusban, hanem az együttműködési szándékban rejlik – állítja Navracsics Tibor. Veszprém és a Balaton-régió közös Európa Kulturális Fővárosa programjának kormánybiztosa Veszprém szülötte, korábban országgyűlési képviselője, aki az Európai Bizottság biztosaként töltött öt évben is rendszeresen hazalátogatott szülővárosába. Interjú.
Tenorcsillagok koncertfilmjeit vetíti az Uránia mozi
Péntek este Jonas Kaufmann Az én Bécsem című új koncertfilmjét, szombaton pedig a Plácido Domingo pályájának 50. évfordulója alkalmából a Veronai Arénában 2019-ben megrendezett gálaelőadás felvételét vetíti az Uránia Nemzeti Filmszínház.
Pillanatképek Robert Capa életéből
Konténerkiállítással és Robert Capa kedvenc időtöltésének, a kádban olvasásnak interaktív installációjával nyitja nyári szabadtéri kiállítását a Capa Központ a Budapest Parkban.
Újra látogathatjuk az MVM Koncertek – A Zongora-sorozat koncertjeit!
Csabay Domonkos, Rafael Mário, Balogh Tamás, Balogh Ádám, Balázs-Piri Soma, Váradi László és ifj. Balázs Elemér zongoraestjei keddenként este 6 órakor július 28. és szeptember 8. között a Bartók Emlékházban.
2020-ban is zenél Budapest
A Zenélő Budapest idei, hatodik évadában, augusztus végéig csaknem 200 minikoncert hallható a főváros legszebb helyein. A Zenélő Budapest alapítója és művészeti vezetője, Götz Nándor, a karantén alatt egy olyan rövidfilmet készített, amelyben több mint 60 zenész hívja a nézőt Budapest felfedezésére.
5 izgalmas helyszín, ahova ingyen vonatozhatnak iskolások
Országszerte több tucat helyszínt – várat, múzeumot, irodalmi és történelmi emlékhelyet – látogathatnak meg vonattal ingyenes utazás igénybevételével az iskolások, pótolhatják a tavasszal elmaradt osztálykirándulásokat. Ezek közül az úticélok közül mutatunk be néhányat,
Vitézi vigalmat rendeznek a hétvégén Gyulán
Végvári napok helyett Vitézi vigalmat rendeznek július 24. és 26. között a gyulai várban és környékén, ahol mintegy harminc hagyományőrző közreműködésével jelenik meg a végvári tábori élet és kisebb harci jelenetek.
5 film, amit kár lenne kihagyni a Vertigón
A július 22-én startoló 7. Vertigo Filmhéten számos ígéretes filmet vetítenek, ezekből ajánlunk most néhányat.