program

Óz, a nagy varázsló a Pécsi Balett előadásában

Az új mesebalettet november 9-én mutatják be a Pécsi Nemzeti Színház Kamaraszínházában.

Kőrösi Csoma Sándorról szóló bábelőadást mutatnak be Kolozsváron

Kőrösi Csoma Sándorról szóló bábelőadást mutat be szombaton, november 9-én a kolozsvári Puck Bábszínház magyar tagozata. A Kőrösi Csoma Sándor csodálatos cselekedetei című előadás Molnár Vilmos csíkszeredai író azonos című művének az ősbemutatója.

Asioli, Viotti és Haydn műveivel kezdődik a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Ferencsik-bérlete

Indul a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Ferencsik bérlete. A november 11-én kezdődő koncertsorozatnak, mint korábban, ezúttal is a bécsi klasszikusok a főszereplői, idén azonban a stílus legnagyobbjai, Haydn és Mozart mellett ebben az évadban a korszak ritkábban játszott szerzőinek műveit is meghallgathatják az érdeklődők.

Akár egy építési állvány is műalkotássá válhat

Az 1960-as, ’70-es években a modern középületek dekorálására született falikárpitok a művészet szintjére emelték e hétköznapi munkafolyamatokat.

Idén Milan Kundera híres regénye áll a Zeneakadémia kamarazenei fesztiváljának középpontjában

Ahogy minden évben, idén is egy irodalmi alkotás köré szerveződik a Zeneakadémia kamarazenei fesztiváljának zenei programja. Ezúttal Milan Kundera A lét elviselhetetlen könnyűsége című regénye a vezérfonala a rendezvénynek, amelyen most is világhírű zenészek várják majd a közönséget.

A száz éve született Szőnyi Erzsébet zeneszerzőre emlékeznek Szegeden

Egész napos emléküléssel és hangversennyel emlékeznek a száz éve született és öt éve elhunyt Szőnyi Erzsébet zeneszerzőre, zenepedagógusra, karnagyra, a nemzet művészére, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagjára november 9-én Szegeden.

Gy. Szabó Béla-életműkiállítás nyílik Nagyváradon

Gy. Szabó Béla erdélyi magyar grafikus, festő művészeti hagyatékából nyílik életműkiállítás pénteken a nagyváradi római katolikus püspöki palotában .

Térey János-versmaraton is lesz az idei Vallai Napokon

Három helyszínen tartják meg november 22–24. között az idei Vallai Napok kortárs irodalmi és előadó-művészeti biennálét.

Összművészeti nappal tiszteleg Radnóti Miklós előtt a Petőfi Kulturális Ügynökség

„Csönd ül szívemen” – igazi összművészeti nappal: irodalmi sétával, dunai hajózással, kiállításmegnyitóval, POKET-kötetbemutatóval és QJÚB-koncertszínházzal tiszteleg Radnóti Miklós életműve előtt a Petőfi Kulturális Ügynökség november 9-én.

A spanyol filmtermés legjava vonul fel az Urániában

A mediterrán filmművészet tizenegy új alkotását láthatják az érdeklődők november 12. és 17. között a Spanyol Filmhéten az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az Uránia, a Spanyol Nagykövetség és a Cervantes Intézet közös rendezvényén vígjátékok, művész-, akció- és életrajzi filmek is szerepelnek.

A Magyar Hospice Alapítvány javára játszanak a Budapesti Vonósok

Novemberi jótékonysági hangversenyükön a a Magyar Hospice Alapítvány javára muzsikálnak a Budapesti Vonósok Dunabogdányban november 9-én.

Orosz munkatáborokba hurcolt magyarokra emlékeztet a Radnóti Színház

Bálsój szerelem a málenkij robot idején címmel különleges felolvasószínházi előadás látható a Radnóti Színházban. November 25-én Sodró Eliza és Pál András adják elő Hárs Anna színdarabját. Az előadás után beszélgetést tartanak a szerzővel és a meghívott vendégekkel, Saly Noémi íróval és Móricz Emese vezetésfejlesztővel, aki rendszeresen tart tárlatvezetéseket a Málenkij Robot Emlékhelyen.

Lakatos Mónikával és a cigány folklór legjobbjaival ünnepel a Romengo

A hazai cigány folklór legjobb előadóival és a Kossuth- és Womex-díjas Lakatos Mónikával hallhatóak a húszéves Romengo dalai december 6-án az A38 hajón.

Nem gyerekjáték gyereknek lenni

A gyermekkor árnyaltabb, sokszor traumatikus oldaláról rendez színházi fesztivált mindenGyerek címmel a Füge Produkció a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány szakmai partnerségével a Jurányi Házban november 23. és 29. között. A műsoron szereplő produkciókban és kísérőprogramokban a válás, a betegség, a kirekesztés, a veszteség, a gyermekkori traumák hatásait is vizsgálják.

Újabb koncert igazolja a koreai–magyar jazzrokonságot

Országhatárokat nem ismerő repertoárral készülnek a szervezők november 18-án a Budapest Music Centerben, ahol Chin Sooyoung koreai jazz-zongorista ad ingyenes koncertet elismert magyar művészekkel. Chin Sooyoung, aki idén és jövőre is rezidens művészként tevékenykedik a budapesti Koreai Kulturális Központban, Cseke Gáborral (zongora), Csízi Lászlóval (dob), Ávéd Jánossal (szaxofon) és Barcza-Horváth Józseffel (basszusgitár) lép fel.

Harmincnégy vizionáló és egy piros fülű művész Szentendrén

Két tárlat is nyílik novemberben Szentendrén a Petőfi Kulturális Ügynökség szervezésében: 8-tól a Vízió című kiállítás várja az érdeklődőket a Szentendrei Régi Művésztelepen, 12-től pedig a Karnevál Kávéház és Gasztrobár biztosít helyszínt Karátson Gábor portréinak.