Száraz Dénes

Március 11-én történt

1943-ban ezen a napon született Lukáts Andor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, rendező, egyetemi tanár, színházigazgató. Az idén januárban elhunyt művész a Pinceszínházban kezdte pályáját, később többek között a kaposvári Csiky Gergely Színházban és a Katona József Színházban játszott, illetve rendezett. A mozinézők egyebek mellett az Eszkimó asszony fázik, a Hülyeség nem akadály és a Mázli című filmekben találkozhattak vele.

Kálid Artúr leleplezi az Ackroyd-gyilkosság tettesét

Az úritöktermesztés kérdésköre, a belga Hercule Poirot és egy rejtélyes haláleset: az Ackroyd-gyilkosság persze jóval több ennél. A krimit, amely Agatha Christie számára meghozta a világhírnevet, Simon Kornél rendezésében mutatja be a Veres 1 Színház, a főszerepekben Kálid Artúrral, Szabó P. Szilveszterrel és Száraz Dénessel.

Összművészeti nappal tiszteleg Radnóti Miklós előtt a Petőfi Kulturális Ügynökség

„Csönd ül szívemen” – igazi összművészeti nappal: irodalmi sétával, dunai hajózással, kiállításmegnyitóval, POKET-kötetbemutatóval és QJÚB-koncertszínházzal tiszteleg Radnóti Miklós életműve előtt a Petőfi Kulturális Ügynökség november 9-én.

Március 11-én történt

Egy Samuel Baker nevű londoni könyvkereskedő 1744-ben ezen a napon árverezett el egy könyvtárat, ezzel elkezdődött a Sotheby’s, a világ legnagyobb árverési cégének története.

A kódfejtő, avagy egy zseni rejtett élete

A 6SZÍN május 13-án mutatja be A kódfejtő – Alan Turing, avagy egy zseni rejtett élete című előadást Simon Kornél és Száraz Dénes szereplésével, Horváth Patrícia rendezésében.

Tizenötmillióból egy

A Kowalsky meg a Vega 2018-ban 15 éves jubileumát ünnepli. Erre az alkalomra 2017 októberében megjelent a kilenc cím dupla albumuk, melyen 10 vadonatúj dal hallható, köztük a Tizenötmillióból egy című szám, melynek videóklipjét november 21-én mutatták be. Jubileumi nagykoncertjüket 2018. február 17-én tartják a Papp László Budapest Sportarénában.

A színház nevetés és varázslat!

Színházba mentem! szlogennel kampányt indít a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) a színházba járás népszerűsítéséért. A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megvalósuló program célja a színházba járás népszerűsítése a fiatalok körében, és a kíváncsiság felkeltése azokban is, akik csak ritkán választják ezt a szórakozási formát – hangzott el a kampányt elindító október 3-ai sajtótájékoztatón.

Szorul a Hurok

A héten mutatták be a mozikban az új magyar filmet: a Madarász Isti rendezte Hurok című alkotás a thriller kategóriába tartozó filmek sorát erősíti. A film főszereplői között találjuk Anger Zsoltot, Száraz Dénest és Martinovics Dorinát.