Szerb Antal
Szinte mindenkit felbőszített Voltaire, a francia felvilágosodás úttörője
Háromszázharminc éve, 1694. november 21-én született Voltaire, polgári nevén François-Marie Arouet francia író, történész és filozófus, a francia felvilágosodás egyik kiemelkedő alakja, aki igazán impozáns életművet hagyott maga után, csaknem száz kötete, 15 ezer levele maradt fenn.
Több mint egymillió forintot ért a dedikált József Attila-kötet
Az Antikvárium.hu online árverésén ugyan József Attila 1924-ben megjelent könyve vitte a prímet, de szép összegekért kelt el Gárdonyi Géza és Szerb Antal kötete, valamint az aukción feltűnt egy különleges Harry Potter-példány is.
Január 27-én történt
„Az ember attól színész, hogy keresi azokat a lehetőségeket, amikor kijátszhatja magából a lelkét” – vallotta Pap Vera Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, aki 1956-ban ezen a napon született.
Különleges filmmel köszöntik Bálint Andrást
Bálint András, a Radnóti Színház színművésze, egykori igazgatója április 26-án ünnepli 80. születésnapját. Az évforduló alkalmából készült el a Szabad lebegés – Variáció Bálint András Szerb Antal estjére című film.
Közönségtalálkozók és vendégprodukciók, angolul feliratozott és audionarrált előadások a Radnóti Színházban
A magyar kultúra napján közönségtalálkozóval, rendhagyó irodalomórákkal, jubileumi Szerb Antal-esttel, vendégprodukciókkal és könyvbemutatóval várja a közönséget a Radnóti Színház január-februárban.
Az Utas és holdvilág adaptációja a kolozsvári magyar színházban
Szerb Antal Utas és holdvilág című regényének színpadi adaptációját mutatja be a Kolozsvári Állami Magyar Színház – hangzott el az előadásról tartott keddi sajtótájékoztatón.
Irodalmi programok májusban
Elmerülhetünk Szerb Antal Utas és holdvilág című művében, bepillanthatunk Ady Endre, Radnóti Miklós és Márai Sándor utazásaiba és szerelmi életébe, Piros Ildikó színművész vezetésével pedig Szabó Magdára emlékezhetünk. Különleges irodalmi programok közül válogathatunk májusban is! Ezúttal a kisgyermekes családoknak is ajánlunk irodalmi eseményeket! Kattints a részletekért!