Szigetvár

Élő múlt: hercegnők Szigetváron

Öt oszmán hercegnőt ismerhetett meg az, aki szeptember 8-án Szigetváron, a Zrínyi téri színpadhoz látogatott. Dr. Hóvári János, a Zrínyi-emlékév emlékbizottságának elnöke a Franciaországból, Mexikóból és az Egyesült Királyságból érkező hercegnőkkel beszélgetett arról, hogyan éltek, miután kénytelen voltak elhagyni hazájukat, miként tudják tartani a kapcsolatot szétszéledt rokonaikkal, és beszélnek-e még törökül.

Kezdődnek a Zrínyi Napok!

Megkezdődnek szeptember 5-én a „Zrínyi Miklós–Szigetvár 1566” Emlékév központi programjai Szigetváron. A rendezvénysorozat keretében több mint kilencven kulturális és közéleti eseményre várják a Zrínyi Miklós hadvezér és mártírtársai 450 évvel ezelőtti szigetvári kitörésére emlékező közönséget a baranyai városban.

Írókonferencia a szigetvári várban

Irodalmi konferenciának adott helyet a történelmi város, Szigetvár 2016. július 9–10-én, a „Zrínyi Miklós–Szigetvár 1566” Emlékév keretében. Több mint húsz író, költő gyűlt össze a vár Dzsámi termében, hogy a Zrínyi-hagyományok fontosságáról, 21. századi értelmezéséről cseréljék ki gondolataikat.

Hősünk a művészetekben

Kulturális és művészeti programokkal elevenedik meg Szigetvár történelme, középpontban Zrínyi Miklós kapitánnyal. Többek között Vajda János zeneszerző Zrínyi-oratóriumát mutatják be, készül egy Zrínyi-szobor is, mely katonákkal ábrázolja a hőst, és nemzetközi konferenciát is rendeznek. A Zrínyi-napokat szeptemberben tartják Szigetváron: a fő esemény a magyar, a horvát és a török államfő találkozása lesz.

„Zrínyi Miklós–Szigetvár 1566” Emlékév

Az ország figyelme idén ismét Szigetvárra terelődik: a „Zrínyi Miklós–Szigetvár 1566” Emlékév kapcsán sok-sok programmal idézik meg a múltat.

Szigetvárra tekint egész Európa

Nem a falakban van a vár ereje, hanem a várvédők lelkesedésében – ezt érezheti, aki ellátogat Szigetvárra. A hősi csatáról Zrínyi Miklós hadvezér dédunokája olyan eposzt írt, amely kitörölhetetlenné tette a magyar emlékezetből az 1566-os eseményeket. Az ország figyelme idén ismét Szigetvárra terelődik: a „Zrínyi Miklós–Szigetvár 1566” Emlékév kapcsán sok-sok programmal idézik meg a múltat.

A Zrínyi-család Bécsben

Nemzetközi, multidiszciplináris konferenciát rendeztek június 7-én a „Zrínyi Miklós–Szigetvár 1566” Emlékév keretein belül – a rendezvénynek a bécsi Magyar Nagykövetség barokk palotája adott otthont. A konferencián több előadó is utalt rá, hogy a Zrínyi-családnak a 16. és 17. században milyen fontos bécsi kapcsolatai voltak.

Miért indultak a törökök Szigetvárra?

Miért indult el a törökök Szigetvár elleni hadjárata 1566-ben? Erre kereste a választ Zágrábban Fodor Pál történész, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának főigazgatója május 5-én előadásában. Az 1566-os ostromban Zrínyi Miklós és a vele harcoló magyar és horvát katonák hőstette olyan történelmi esemény, amely máig nyomot hagyott a horvát és a magyar emlékezetben.

Kész a Zrínyi-emlékév programja

A magyar, a török és a horvát államfő látogatásával, a meghívott nemzeteket bemutató tematikus napokkal, nemzetközi tudományos konferenciával, illetve szobor- és emlékműavatásokkal ünneplik Szigetváron és Pécsett szeptemberben a Zrínyi Miklós–Szigetvár 1566 emlékévet.

Szigetvár a Vajdahunyadvárban

A történelem, a kalandok és a játékok iránt érdeklődőket várja ismét a Vajdahunyadvár, ahol május 14. és 16. között tartják meg negyedik alkalommal az Országos hagyományőrző és kulturális várfesztivált. Az 1566-os hősi helytállás 450 éves évfordulója alkalmából Szigetvár díszvendégségével zajlik a program, amelyet Zrínyi Miklós hőstettét elemző történelemtudományi konferencia nyitott meg május 12-én.