színész

Szeretem a színházi életet

Idén Szikszai Rémusz színész-rendező is szerepel a Kaszás Attila-díjra jelölt három művész között. A jelenleg szabadúszó színész nem unatkozik: amellett, hogy számos darabban szerepel, hat éve állít színpadra darabokat rendezőként, ráadásul szenvedélyes utazó is. A jelöltekre, így rá is augusztus 20-ig lehet szavazni.

A színész mindig magáról vall

Új fejezet kezdődött az életében: nemrég született meg második kislánya, elhagyta a Katona József Színházat, ahol hat évig játszott, most pedig szabadúszó, és az Orlai Produkciós Iroda friss darabjában, a Családi játszmák című komédiában fog szerepelni. Az előadás igazán formabontó: a színészek kivetítőn látható utasítások szerint játszanak. Ötvös András színművésszel beszélgettünk.

Az örök színész

Összesen 90 filmben játszott főszerepet, és már a némafilmek korában megjelent a vásznon. Láthatjuk őt a Hyppolit, a lakáj, a Meseautó, a Lila akác és A kőszívű ember fiai című filmben is. Élete végén pedig így összegzett: „játszottam, játszottam mindig és mindent... szeretem az embereket és boldog vagyok, mert érzem, hogy ők is szeretnek”. Gózon Gyula Kossuth-díjas színész éppen 44 éve, 1972 október 8-án hunyt el.

Kié lesz a Kaszás Attila-díj?

A művészekre június 10-től augusztus 7-ig szavazhat a közönség.

Kezdődjék a játék!

Csaknem 10 napon át több mint 150 programmal várja a színház szerelmeseit a Pécsi Országos Színházi Találkozó a baranyai megyeszékhelyen június 9. és 18. között. A színházi seregszemle megnyitóját június 9-én tartották, ahol Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár hangsúlyozta: „a POSzT van, a POSzT volt és a POSzT lesz”.

Rendkívüli színészi életmű fotókon

Kállai Ferenc félévszázados pályafutása alatt 173 színházi premieren játszott, és 96 mozifilmben láthatta a közönség. Előtte tiszteleg Keleti Éva fotóművész kiállítása, amelyet február 22-én nyitnak meg a Pesti Magyar Színház Szalonjában. „Akik ellátogatnak rá, azok egy nagyon vidám, mindig bolondozó, elmélyülten gondolkozó színész arcait ismerhetik meg” – mondta el a fotóművész a Kultúra.hu-nak.