Színház- és Filmművészeti Egyetem
SZFE – A hallgatók nem fogadják el az új vezetés ajánlatát
Fenntartják a blokádot a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói, akik az újonnan kinevezett vezetőség ajánlatát ultimátumnak tekintik és visszautasítják.
Megkezdte a munkát az SZFE új vezetése
Megkezdte a munkát a Színház- és Filmművészeti Egyetem új vezetése, miközben a hallgatók elbarikádozták a bejáratot és a dolgozók sztrájkolnak – árulta el Szarka Gábor, az SZFE új kancellárja a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Fekete Ádám saját betegségéről készített darabot
Október 1-én mutatták be a Trafóban Fekete Ádám Haloktatás, márványprotézissel című előadását, amely a Színház- és Filmművészeti Egyetem frissen végzett fizikai színházi koreográfus-rendező osztályának vizsgaelőadása.
SZFE – blokád alatt a Szentkirályi utcai épület, két felajánlást tett a dolgozóknak az új vezetés
Elfoglalták a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SzFE) filmes képzésnek helyet adó Szentkirályi utcai épületet is az intézmény diákjai.
Az SzFe modellváltása a gyakorlatban
A Magyar Színházi Társaság Jó kérdés sorozatának október 5-i beszélgetésén a Színház- és Filmművészeti Egyetem modellváltása lesz a téma. A vendégek: Bagossy László, az egyetem egyik lemondott vezetője, Derényi András, a MOME rektori megbízottja, valamint az újonnan kinevezett oktatási rektorhelyettes, Zalán János. A beszélgetést lapunk munkatársa, Seres Gerda moderálja.
SZFE – Novák Emil és Zalán János a két rektorhelyettes októbertől
Novák Emil filmrendező lesz a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) általános rektorhelyettese, Zalán János színész, producer pedig oktatási rektorhelyettesként dolgozik csütörtöktől – jelentette be Vidnyánszky Attila, az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke az M5 kulturális csatorna szerda esti műsorában.
SZFE – Figyelmeztető sztrájkot tartanak csütörtökön
Figyelmeztető sztrájkot tartanak csütörtök délután a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) Vas utcai épületében azok a dolgozók, akik egyetértenek a sztrájk eszközével és céljaival.
Megkezdik a tanévet a Színház és Filmművészeti Egyetemen
Az egyetemen továbbra is folytatódnak a tiltakozások, nem adják fel a korábbi követeléseiket, mert az SZFE közössége továbbra is ragaszkodik az autonómiához. A távozó vezetés a miniszterelnököt kéri fel arra, hogy függessze fel az intézmény fenntartói jogait átvevő kuratóriumot.
Hallgatók a kuratórium leváltását követelik, a dolgozók sztrájkot helyeztek kilátásba
A kuratórium leváltását és az egyetem autonómiájának biztosítását is követelik a Színház és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói, az intézmény dolgozói pedig sztrájkot helyeztek kilátásba – derült ki a Színház-és Filmművészeti Egyetem csütörtöki sajtótájékoztatóján.
SZFE – Demonstrációval tiltakoztak az egyetem modellváltása ellen
Élőlánccal tiltakoztak a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) modellváltása, autonómiájának elveszítése ellen az intézmény hallgatói és szimpatizánsok vasárnap délután Budapest belvárosában.
SZFE – A lemondott vezetők továbbra is az oktatás fenntartására törekednek
A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) nemrég lemondott vezetői továbbra is azon vannak, hogy az oktatás meginduljon és zavartalan legyen – közölték az érintettek szerdai budapesti sajtótájékoztatójukon.
Az SZFE lemondott vezetősége tárgyalni fog a kuratórium elnökével
Upor Lászlót Németh Gábor és Bagossy László kísérik majd el a Vidnyánszky Attilával való tárgyalásra.
SZFE: A kuratórium lemondását követelik a hallgatók
A Színház- és Filmművészeti Egyetemet (SZFE) keddtől fenntartó alapítvány kuratóriumának lemondását követelik azok a hallgatók, akik hétfőn éjjel elfoglalták az intézményt Budapesten.
Vidnyánszky: végig azt hittem, tudunk együtt dolgozni
Végig azt hittem, hogy tudunk együtt dolgozni – ezt mondta az M5 Híradónak Vidnyánszky Attila azután, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetősége és a szenátus is lemond szeptember elsejei hatállyal a tisztségről.
Lemondott a Színművészeti Egyetem vezetése
Lemondanak a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) vezetői és szenátusa, mivel az intézmény fenntartását keddtől átvevő alapítvány „minden alapvető jogkörétől megfosztotta" – közölték az SZFE rektorhelyettesei az egyetem hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
Művészeti egyetemi mustra
Február 6-9. között negyedik alkalommal rendezi meg a Színház- és Filmművészeti Egyetem a FACT (Festival Arts Cinema Theatre) nemzetközi találkozót.