színház

Egy lépéssel a nézők előtt

Tart az ötödik MOnodráma és STúdiószínházi FESZT a tatabányai Jászai Mari Színházban. Crespo Rodrigo igazgató szerint a közönségük egyre nyitottabb a bátor, kísérletező előadásokra. A következő évad programja kortárs darabokból áll össze, ami még egy fővárosi színháztól is merész vállalás lenne. Interjú.

Mindenkinek van meggyeskertje

Több évtizedes színházi pályafutása ellenére mindössze másodszor rendez Csehovot a román mester, Silviu Purcărete. Meggyeskertjét már csak ezért is nagy várakozás előzi meg. A sztárrendező a próbafolyamatról, a melodrámáról, és mindannyiunk meggyeskertjéről.

A maratonfutók tiszteletkört futnak

Nemzetközi alkotócsapat dolgozik a Magyar Színház nagyszínpadán, szerb, olasz, macedón és magyar művészek közreműködésével készülnek A maratonfutók tiszteletkört futnak bemutatójára, amely hamisítatlan Kusturica-érzést ígér a közönségnek.

Kortárs magyar drámák a Deszkán

Huszonhét kortárs magyar drámát láthat a közönség az idei, 13. DESZKA fesztiválon március 29. és április 6. között Debrecenben.

Szerelmi négyszög, két színészre

Szabó Borbála Rebeka című darabját Kurta Niké és Egger Géza szereplésével, Balogh Attila rendezésében mutatja be március 2-án a B32 Galéria és Kultúrtér.