Színházi Olimpia

Túlélőshow-tól az interaktív városi sétáig – Különleges májusi színházi premierek és fesztiválok

Ezúttal is széles műfaji skálából válogatunk, ám szokatlan módon a bemutatók mellett a Színházi Olimpia ernyője alatt megrendezendő fesztiválokat ajánlunk a színház- és táncrajongók aprajának és nagyjának.

Csodák és földi dolgok – A Harag György Társulat Csongor és Tündéjéről

Sardar Tagirovsky olyan izgalmas, mágikus világot teremt a színpadon, amely ugyan magán hordozza a romantika jegyeit, mégis a máról és a mához is szól, kibontva és megjelenítve a mű különböző rétegeit.

Christoph Marthaler és Silviu Purcărete előadásai a Miskolcon

A Schauspielhaus Zürich a Christoph Marthaler rendezte A sírás (A sejtés) című előadással érkezik áprilisban, a Kolozsvári Állami Magyar Színház pedig Eugène Ionesco Macbettjének Silviu Purcărete rendezte produkcióját viszi májusban a Miskolci Nemzeti Színházba a Színházi Olimpia keretében.

Budapesten, Miskolcon és Gyulán vendégszerepel a Kolozsvári Állami Magyar Színház

Áprilisban két előadással is vendégszerepel a Kolozsvári Állami Magyar Színház a 10. Színházi Olimpián: a MITEM keretében látható Ifjú barbárok a Nemzeti Színházba, a Macbett a Vígszínházba érkezik.

A Színházi Olimpia eseményei a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban

Áprilisban a Koponyánk, körülbelül című drámai látlelet látható Kecskeméten a Jászai Mari-díjas Kálló Béla rendezésében, míg májusban az Újvidéki Színház az Anna Kareninával invitálja a nézőket érzelmi utazásra.

Április közepén kezdődnek a 10. Színházi Olimpia programjai Békés vármegyében

A megyeszékhely a Bábszínházi Világtalálkozónak is az egyik helyszíne lesz.

Olasz balettelőadás érkezik Szegedre

A Szegedi Kortárs Balett meghívására május 18-án a Szegedi Nemzeti Színház ad otthont az MM Contemporary Dance Company előadásának a 10. Színházi Olimpia keretében. Mauro Bigonzetti és Enrico Morelli BALLAD, illetve ELEGIA_care landscapes című koreográfiáit a Nagyszínházban láthatja a közönség.

Húsznál több vendégelőadás érkezik a szegedi bábszínházba

Húsznál is több, magyar és külföldi vendégelőadás érkezik a következő három hónapban a szegedi Kövér Béla Bábszínházba a 10. Színházi Olimpia keretében megrendezett Bábművészeti Világtalálkozóra – közölte Kiss Ágnes igazgató hétfőn.

Hétvégén kezdődik a Színházi Olimpia

Már valóban csak pár nap, és útjára indul az év legnagyobb színházi eseménye, a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia. Az április 1-jével kezdődő fesztivál több tucat helyszínen színesíti majd a hazai színházi életet, így téve az programsorozatot az egész ország kulturális ünnepévé.

Oscar-díjas színésznőt és ukrán előadásokat is találunk a Színházi Olimpia végleges programjában

Három hónapon át a színház lesz a főszereplő hazánkban: az április 1-jével induló 10. Nemzetközi Színházi Olimpia a világszínház nagyszerű előadásait, nemzetközi és határon túli társulatok produkcióit kínálja 58 ország mintegy 400 társulatának részvételével.

Több pécsi művészeti intézmény is csatlakozik a Színházi Olimpiához

A Pécsi Nemzeti Színház és a Pécsi Balett mellett a Pécsi Harmadik Színház, két pécsi bábszínház, a Bóbita és a MárkusZínház, továbbá az Országos Diákszínjátszó Egyesület is csatlakozik a 10. Nemzetközi Színházi Olimpiához.

Dunántúli Színházi Fesztivált rendeznek a Színházi Olimpia keretében

A 10. Színházi Olimpia keretében rendezik meg április 7. és július 31. között a Dunántúli Színházi Fesztivált. Celldömölkön, Vépen és Vasváron több mint ötven színházi esemény mellett koncertek, kézműves vásár, népi játszóház várja az érdeklődőket.

Világklasszis színházi és utcaszínházi társulatok érkeznek a Dunakanyarba

Izgalmas és sokszínű színházi repertoárral jubilál a VéNégy Fesztivál a 10. Színházi Olimpia részeként.

Színház- és táncművészeti remekek a 200 éves Miskolci Nemzeti Színházban

Svájcból, Izraelből és Romániából érkeznek társulatok az idén 200 éves Miskolci Nemzeti Színházba áprilisban és májusban.

Nemsokára kezdődik a Színházi Olimpia

Már csak néhány hét, és kezdődik a 10. Színházi Olimpia mintegy hetven helyszínen ötszáznál is több előadással és kísérőprogrammal. A héten elindul az eseménysorozat hírlevele is.

Madách, MITEM, olimpia – megjelent a Nemzeti Magazin

Milyen volt a Madách-kultusz 100 éve? Hogy ünnepelte a Tragédia költőjét a Nemzeti 1923-ban? Mit kínál a Színházi Olimpia? Mit érdemes megnézni a MITEM-en? Nézőpontok: milyen az új Krétakör? Hogyan lesz az előadás? – Zalán Tibor novellája és sok más érdekes olvasnivaló a Nemzeti Magazin új számában.