táncművészet

Kortársbalett- és néptáncprodukciók, nagy sikerű gyermekelőadások a Balaton partján

Szeptemberben négy napra újra Keszthely lesz a Balaton táncfővárosa. A Nemzeti Táncszínház és a Balaton Színház szeptember 12–15. között rendezi meg a 22. keszthelyi Táncpanorámát. A fesztivál programjában ezúttal a tánc mellett a zene is főszerephez jut. A rendezvény célja, hogy a balatoni régióban élőknek, pihenőknek is megmutassa a magyar táncművészet sokszínűségét.

Egyetemi fenntartásba került a Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola

A Széchenyi István Egyetem fenntartásában működik augusztustól a Győri Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakgimnázium és Kollégium. Az új struktúra számos előnyt rejt magában mindkét oktatási intézmény, illetve az oktatók és a tanulók számára.

Kortárs balett és néptánc a Balaton partján

Szeptemberben – immár hagyományosan – négy napon át Keszthely lesz a Balaton táncfővárosa. Szeptember 12–15. között rendezik meg a 22. keszthelyi Táncpanorámát. A fesztivál programjában ezúttal a tánc mellett a zene is főszerephez jut.

Novák Ferenc Tata harcra szólítja a független társulatokat

A Kossuth-díjas koreográfus azt kéri, hogy a megszűnés szélére került társulatok melletti kiállásként a támogatott együttesek se nyugodjanak bele ebbe a helyzetbe.

A világhírű Monte-Carlo Balett magyar balerinája Budapesten járt

Amint meglátták a próbateremben gyakorolni, azonnal leszerződtették a Svéd Királyi Opera balettegyüttesébe. Évek múltán az első próbatáncon felvették a neves Monte-Carlo Baletthez. Barabás Marianna mesés karrierje során körbeutazta a világot, és Magyarországra most Tündérkeresztanyaként tért vissza.

Barta Dóra: Komoly szigorral dolgozom, de mindig ott van mögötte a szívem is

A Harangozó Gyula- és Seregi László-díjas táncművész, koreográfus, érdemes művész Barta Dórát mindenképpen az elsők között kell említeni Kecskemét kulturális életének szereplői között. Az égiek bőkezűen megáldották tehetséggel, és sokat tett azért, hogy neve kitörölhetetlenül beíródjon a hírös város történetébe.

Pénteki kultúrrandi Baumgartner Krisztina táncművésszel

Táncalapú életforma: ez a kifejezés jellemzi Krisztit, akit hallgatva egy idő után mi is hasonlóra kezdünk vágyni. A tánc ereje hajtja a színpadon, tanítás közben, koreografálás során, és akkor is, amikor a mozgás terápiás hatásaival foglalkozik. Ilyen az, amikor valaki igazán megtalálja a hivatását.

Eifert János képei képzelet és valóság peremén

A legváltozatosabb fényképészeti megoldásokkal alkot, többek között a riport, a portré és az aktfotó műfajában. Úgy tartja, hogy a minőség létrehozáshoz a mesterség eszközeinek birtoklása mellett a szikra is szükséges. Az idén nyolcvanéves, Balogh Rudolf-díjas fotóművész életművéből néhány különleges felvételt mutatunk be.

„Úgy csináld meg, hogy lássam: most beleszeretnek egymásba” – Interjú Uhrik Teodóra táncművésszel

Kortalan szépség és elegancia jellemzi, intenzív jelenléte ma is sugárzik a színpadról. Azt mondja, esze ágában sincs megállni, s noha most ünnepelte 80. születésnapját, a nyugdíjba vonulás szóba sem jöhet. Uhrik Teodóra táncművész a Magyar Kultúra Magazinnak nyilatkozott.

Kiss János: A tudomány és a művészet a politika felett áll

„Budapestről kevesen látják, hogy vidéken és a határainkon túl milyen tehetségek alkotnak. A célom az volt, hogy az akadémia regionális munkacsoportokat hozzon létre” – mondja Kiss János balettművész-koreográfus, a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke, akit újraválasztása alkalmából kérdeztünk.

„A kortárs tánc és a mozgásszínház új perspektívát mutatott” – interjú Tomin Kis Anikó táncossal

Táncolt már a Tisza-parton, erdőben, színpadon, utcán, téren, és biztosan otthon, a konyhájában is. A magyarkanizsai művész a Streamlet Art Association egyik életre hívója. A kalotaszegi táncoktól forogta át magát a mozgásszínház, a fizikai színház területére, a jogi karról Horváth Csaba osztályába.

A mennyei Jeruzsálem – Petrovics Sándor táncművész és a három fontos „i”

Mint táncos fazon nagyon tetszett ugyan a Vertigo társulat koreográfusának, Noa Wertheimnek, a mozgását azonban annyira nem bírta elviselni, hogy előadások közben inkább kitakarta a kezével, mert nem akarta látni. Sándor három év múlva mégis a társulat egyik vezető táncosa lett.

„Megéreztem az arcomon a könnyeket” – Marilyn Monroe a Miskolci Balett színpadán

Harangozó Lilivel, a Miskolci Balett táncosával főként első, parádés miskolci szólószerepéről, Marilyn Monroe-ról beszélgettünk, de a művészsors nagy kérdőjelei is szóba kerültek.

Megvan az Országos Táncművészeti Fesztivál döntőinek időpontja

A Táncpedagógusok Országos Szövetsége idén 32. alkalommal rendezi meg az Országos Táncművészeti Fesztivált.

„Amit befektetek, visszakapom” – Lőrinc Katalin testről és lélekről

„Ne indulj ki magadból, te ufó vagy!” – Lőrinc Kati gyakran hallja ezt a mondatot otthon a gyerekeitől. És igazuk van: nemcsak anyaként, hanem művészként és pedagógusként is különleges nő. Túl a hatodik ikszen is táncol, ami már önmagában is ritkaság, de ez csak az egyik unikum vele kapcsolatban.

„Nem a siker a lényeg” – Téri Gáspár a táncos törékenységéről

Számára a harmónia azt jelenti, hogy szellemi és fizikai képességei egyaránt maximálisan ki vannak használva. Neki nem a taps jelenti a jutalmat az előadás végén. Bár szerinte a néző azt szereti látni, hogy félistenek lépnek fel a cirkuszi számokban, ő a sérülékenységét is meg meri mutatni.