tárlat

Pajzán sorok az evangéliumos könyvben

Mátyás király Corvina könyvtárának különleges részét képezték a görög nyelvű kódexek. Ez akkoriban igen ritka és modern jelenségnek számított. Az Országos Széchényi Könyvtár február 9-ig látogatható kiállításán három ilyen corvina is megtekinthető. A Lipcséből, Bécsből, Párizsból érkezett kéziratok több mint ezerévesek.

Flohr-féle esszencia

Flohr Gyula Észak-Magyarországon, szénkereskedő zsidó családban nőtt fel. Borba került munkaszolgálatra, majd megszökött, és Tito partizánjaihoz csatlakozott. 1945-ben hazatért, és boltot nyitott, melyet később államosítottak. Az ő történetéről is szól az Életlehetőségek című tárlat, amely a budapesti 2B Galériában január 6-ig látható.

Mentőmellény a Derkósoknak

Mentőmellény címmel nyílt meg kedden a Derkovits-ösztöndíjasok bemutatkozó kiállítása Pécsett. Az Emberi Erőforrások Minisztrériumának ösztöndíja a hazai fiatal képzőművészek legrangosabb elismerése. A Zsolnay Kulturális Negyed m21 Galériája harmadik alkalommal fogadja be a tárlatot, melyen 26 művész alkotása szerepel.

Ilyen egy jó plakát

A humor nemcsak egy jó plakáthoz, de az élethez is elengedhetetlen – vallja Árendás József. A Munkácsy díjas grafikus szerint a PosterFest kiváló alkotásai is azt bizonyítják, a fiatalok is őrzik a lángot. Csütörtökig látható a Teslában az idei nemzetközi válogatás. Interjú.

Nagyváros és Mona Lisák a fotókon

Megnyíltak a Fotóhónap2018 fesztivál utolsó kiállításai! A tárlatok keretében történeti és kortárs képeken elevenedik meg két egykori kelet-európai nagyváros, Kelet-Berlin és Budapest. A csoportos kiállításon Sibylle Bergemann ’70-es, ’80-as években készült kelet-berlini városfotóit, életképeit láthatjuk, Ute és Werner Mahler Külvárosi Mona Lisák-portrésorozatában pedig fiatal lányokat klasszikus festményekről ismert pózokban.

Zöld Vénusz jótékony célra

Pertics Flóra fiatal képzőművész az NKA Fesztiválhajón is bemutatkozott, aminek egy pozitív hozadéka már biztosan van: decemberben árverezik el a kiállítást szervező MANK Nonprofit Kft. jóvoltából a Zöld Vénusz című munkáját. „Célom, hogy az egyes műfajok és technikák ne öncélúan, hanem a befogadást segítve, egymást támogatva, adekvát módon szerepeljenek a képeken” – vallja a művész.

Pécsett várnak a 19. század festői!

Meghosszabbították a Janus Pannonius Múzeumban megrendezett Arczok és láthatárok című tárlat látogatási időtartamát. A kiállítás így a téma és a tárlat jelentőségére, valamint a kiemelt érdeklődésre való tekintettel 2019. február 3-ig fogadja a látogatókat többek között Barabás Miklós, Benczúr Gyula, Lotz Károly, Madarász Viktor, Munkácsy Mihály, Paál László, Székely Bertalan remekműveivel.