UNESCO

Románia a királyi kastélyokat is felterjeszti az UNESCO világörökségi listájára

Románia az egykor a királyi család lakhelyéül szolgáló Peles- és Pelisor-kastélyokat is felterjeszti az UNESCO világörökségi listájára – jelentette be kedden Raluca Turcan művelődési miniszter. Egy héttel ezelőtt már tett arról bejelentést, hogy jelölik a listára a kommunista rendszer politikai foglyainak börtöneit. A már korábban felterjesztett zsilvásárhelyi Brâncuși-szoborpark ügyében pedig idén vár választ az értékelő testülettől.

Szombathely UNESCO Tanuló Város lett

Szombathely bekerült az UNESCO Tanuló Városok Globális Hálózatába – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) szerdán az MTI-vel az UNESCO Élethosszig Tartó Tanulás Intézetének tájékoztatása alapján.

Júniustól 25 fősnél nagyobb turistacsoportok nem mehetnek be Velencébe

Az olasz város vezetésének az a célja, hogy csökkentsék a tömegturizmus nyomását. Szintén új intézkedés a hangszórók használatának betiltása.

Visszafordíthatatlan régészeti károk keletkeznek Ukrajnában

Fosztogatások, a védelmi állások kialakítása és bombázások fenyegetik a kulturális javakat.

Szellemi kulturális örökség lett az üvegművesség

„A kézműves üvegkészítés tudása, mesterségbeli technikája és képességei” című örökségelemet Csehország, Finnország, Franciaország, Magyarország, Németország és Spanyolország közösen terjesztette fel az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára.

December 5-én történt

2012-ben ezen a napon a matyó hímzés felkerült az UNESCO szellemi kulturális örökségeinek reprezentatív listájára. A matyó népművészet az egyik leggazdagabb motívum- és színvilágú Magyarországon, elsősorban az Alföld északi tájrészére, Matyóföldre jellemző.

Jogvédők szerint kitelepítés zajlik a világhírű kambodzsai templomváros környékén

Az Amnesty International bírálja az UNESCO-t és világörökségi programját, amiért szemet hunynak a kambodzsai Angkor Wat ősi templomkomplexumnál történő tömeges kitelepítések fölött. A kambodzsai hatóságok azt állítják, hogy a falusiak önszántukból költöznek el.

Felfedezték Marokkó első ókori kikötői negyedét

Marokkói régészek felfedezték Rabatban az ország „első” ókori kikötői negyedét, amely az UNESCO világörökségi listáján szereplő Sellával épült egybe.

Magyarországi világörökségi helyszínek is felkerültek a Google Arts & Culture felületére

A Google Arts & Culture felületén a felhasználók új helyeket, látványosságokat és műalkotásokat fedezhetnek fel, valamint közelebbről is megismerhetik a világ legfontosabb történelmi eseményeit.

Ellopott műtárgyaknak tervez múzeumot nyitni az UNESCO

A projekt célja, hogy felhívja a figyelmet a műtárgycsempészetre, valamint a régiségek és a hozzájuk kapcsolódó közösségek közti kapcsolatra.

Magyarország 75 éve az UNESCO tagja

Megemlékezést tartott az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága kedden Budapesten arról, hogy Magyarország 75 éve csatlakozott a világszervezethez.

Különleges dán erődök a kulturális világörökségek között

Öt dán gyűrűerőddel is bővült az UNESCO világörökségi jegyzéke.

A ruandai népirtás színhelyei és egykori argentínai kínzóhely is az UNESCO világörökségi listáján

Első világháborús temetők, a ruandai 1994-es népirtás helyszíne, valamint egy egykori argentínai kínzóhely is szerepel az UNESCO világörökségi listáján, miután a világszervezet feloldotta az emberi szenvedések emlékhelyeire elrendelt moratóriumot.

Velencét törölték a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájáról

Módosította a világörökségi listát az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete.

Az óceánok felmelegedése miatt felgyorsult a Nagy Korallzátony pusztulása

Az ausztráliai tengerkutató intézet előrejelzése szerint a korallok kifehéredése jelentős mértékben folytatódik.

A veszélyeztetett világörökségi helyszínek közé kerülhet Velence

„Velence fejlesztésének folytatása, az éghajlatváltozás és a tömeges turizmus hatásai azzal fenyegetnek, hogy visszafordíthatatlan változások következnek be a helyszín egyedülálló egyetemes értékében” – közölte hétfőn a Világörökségi Központ, az UNESCO egyik szervezete.