Vajda Gergely
A vírus hangjai Vajda Gergely vezényletével – Art of Virus élőben a Modern Art Orchestrától
A nemzetközi hírű karmesterrel, zeneszerzővel a zene és az online világ kapcsolatáról, illetve az Art of Virus kezdeményezésről beszélgettünk.
Az Esterházy-kihívás
A Fuharosok sejtelmes történetéből írt mono-koncert-operát Vajda Gergely. A tavaly bemutatott mű a Liszt Ünnepen – a Forte Társulat közreműködésével – Molnár Anna operaénekes és négy színész játékával elevenedik meg. De mire kellenek a labdák és a talicskák? Erről is szót ejtünk páros interjúnkban.
Életre kelő könyvek: 4 + 1 olvasmány és program a Liszt-ünnepre hangolódva
A hűvös őszi időben nincs is jobb annál, mint egy csésze forró tea társaságában, puha takaróba burkolózva elmerülni a hazai és a világirodalom remekeiben. Jó, talán csak az, ha ezeket a felejthetetlen könyvélményeket egy-egy koncert, zenés színházi est vagy magával a mű szerzőjével való találkozás is megkoronázza. A Liszt-ünnepen ebben mind része lehet az irodalomkedvelő közönségnek, akiknek a következő olvasmányokat – és eseményeket – ajánljuk idén ősszel.
Vajda Gergely lett a francia Ars Nova újzenei együttes rezidens művésze
Három évre Vajda Gergelyt nevezték ki a francia Ars Nova újzenei együttes rezidens művészének.
Rap szimfonikus zenekarra
Az életmű sokszínűségét bemutató koncerttel köszönti Madarász Iván zeneszerzőt a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar. A hangversenyt szeptember 4-én a Pesti Vigadóban Vajda Gergely vezényli. A karmester javában készül az Operaház Eiffel Műhelyházbeli premierjére, a Poppea megkoronázása című darabra.
„Semmi sem az, aminek elsőre tűnik” – Interjú Vajda Gergely zeneszerző-karmesterrel
A Fuharosok ősbemutatója március 13-án lesz a Budapest Music Centerben Molnár Anna mezzoszoprán és az UMZE közreműködésével. Zenei idézetekről, „zenés színház-barát” szövegekről és folyamatos útonlevésről is beszélgettünk Vajda Gergely zeneszerző-karmesterrel.
Ősbemutatóra készül a színház
Vajda Gergely Az óriáscsecsemő című báboperájának ősbemutatójára készül a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház az Armel Operafesztivállal együttműködésben. A produkció Bécsben július 3-án, Budapesten július 6-án és 7-én látható. Az óriáscsecsemő szövegkönyvét Déry Tibor színpadi műve nyomán Vajda Gergely és Horváth Péter írta.
Kiderült, kik ők: A kultúra 50 arca
Megvan a kultúra 50 arca. A Fidelio KULT50 című kiadványát június 7-én mutatták be a Rózsavölgyi Szalonban. A lap szerkesztősége és egy héttagú zsűri – jelölések alapján – választja ki azt az 50 személyt, akikre érdemes figyelni a színház, a tánc, a film, az irodalom, a zene és a képzőművészet területén. A kiadvány 2017-ben jelent meg először.
Kékszakállú100
Idén május 24-én 100 éve lesz annak, hogy bemutatták Bartók egyetlen, ám világhírű operáját, A kékszakállú herceg várát a Magyar Állami Operaházban. A jubileum tiszteletére az évforduló és június 5. között az Opera két ikonikus rendezést megidézve és egy vadonatúj produkciót is színpadra állítva mutatja be a darabot, minden alkalommal egy-egy kortárs párdarab koncertszerű előadásával.