Várkert Bazár
Visegrádi portrék – Gaál Tibor karikatúrái a Várkert Bazárban
Puskás Ferenc labdarúgó, Emil Škoda gépészmérnök, Maria Skłodowska-Curie fizikus, Ľudmila Podjavorinská költő, prózaíró – többek között e neves személyekről készült grafikák is szerepelnek azon a tárlaton, amely október 22–30 között látható a Várkert Bazárban.
Budavári Legendák: szabadtéri fotókiállítás a Várkert Bazárban
Budavári Legendák címmel nyílt szabadtéri fotókiállítás csütörtökön a Várkert Bazárban, ahol a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) hallgatói által készített 27 portrén az I. kerülethez kötődő érdekes embereket és különleges élettörténeteket ismerhetnek meg a látogatók.
A változatlanság hullámhossza
Táncszínházi előadást láthatunk a Várkert Bazárban szeptember 20-án és november 7-én Szepes Mária azonos című regénye alapján. Az előadás zenéjében az Esti Kornél zenekar is közreműködik.
Nyárzáró koncert a Várkert Bazárban
A Magyar Állami Népi Együttes – A Kárpát-medence népzenéje az összetartozás jegyében című – koncertjével zárja a Várkert Bazár nyári programsorozatát szeptember 9-én.
Ezek nem állatok!
Nagy Ágnes szobrászművész Ezek nem állatok! című kiállítása szeptember 17-20-ig látható a Várkert Bazár teraszán. A különleges műalkotások a látogatónak erőteljes vizuális élményt ígérnek.
A Várkert Bazárban ad koncertet a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara
Vasárnap este a Várkert Bazárban ad szabadtéri koncertet a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara.
Többet magunkról: nyári este a Grecsó-testvérekkel
A Várkert Bazárban ősztől induló est a tánc, az irodalom és a zene közös nyelvén beszél, amelyből a társulat jóvoltából augusztus 24-én különleges ízelítőt is kaphatunk.
Budapesti Filharmóniai Társaság a Várkert Bazárban
A Zenélő Budapest idei, hatodik évada egy különleges kultúrtörténeti eseménnyel zárul: augusztus 30-án az Öntőház Udvarban először ad koncertet egy szimfonikus nagyzenekar.
Zenélő Budapest nagykoncertek
A Zenélő Budapest idei, hatodik évadában, négy ingyenes nagykoncerttel várja közönségét a Várkert Bazár Öntőház udvarán augusztus 16. és 30. között.
Születésnapi koncertet ad a Balázs Elemér Group a Várkert Bazárban
A kétszeres Fonogram-díjas Balázs Elemér Group tizedik stúdióalbumával ünnepli huszadik születésnapját.
Szabadtéri programokkal indul újra a Várkert Bazár
Újra megnyitja kapuit a Várkert Bazár a látogatók előtt, szabadtéri irodalmi estek, VárKERT Mozi előadások és zenei produkciók gazdagítják a programkínálatot. Az egyedi panorámával rendelkező helyszínen többek között jubileumi lemezbemutató koncertet ad a Balázs Elemér Group és fellép a The Carbonfools zenekar is.
A Várkert Bazár online programsorozattal jelentkezik
A Várkert Bazár a kialakult rendkívüli helyzetben is a megszokott formában és minőségben szeretné szolgálni közönségét, ezért digitális programsorozatot indít #várkertonline néven.
Örkény István lesz az első online irodalmi szalon témája
A Várkert Irodalom Aposztróf című műsora – melynek háziasszonya Juhász Anna irodalmár, kulturális menedzser – , a karantén idején online közvetíti irodalmi beszélgetéssorozatát.
Világhódító horvátok
A Miroslav Kraljević, a horvát modernista című kiállítás a Pesti Vigadóban a 20. századi horvát festészet fiatalon elhunyt, kiemelkedő alakjának munkásságát mutatja be.
Miroslav Kraljevic-kiállítás a Várkert Bazárban
A 20. századi horvát festészet fiatalon elhunyt, kiemelkedő alakja, Miroslav Kraljevic munkásságát bemutató kiállítás nyílt kedden Budapesten, a Várkert Bazárban.