vers
Mi a közös a népdalokban és a versekben?
A népdal vajon irodalmi szöveg? Milyen találkozási pontjai vannak a népköltészeti és a műköltészeti dalszövegeknek, verseknek? Többek között ezekre a kérdésekre kaphatnak választ az érdeklődők június 6-án az MNMKK Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) Tanulj meg egy dalt Fatimával! című programján.
Az édesanyákról szóló legszebb magyar versek
Ezzel a versválogatással szeretettel köszöntjük az édesanyákat. Isten éltesse őket!
Remény, vér és virágzás
Az első május elseje története a méltó élethez és időhöz való emberi jogért folyó harc egyik mérföldköve.
Húsvéti történet versekben
Idén versekben közeledünk a Feltámadás ünnepéhez, néhány ikonikus lírai szöveg rejtőzik az ábra megjelölt helyein.
Megalapították az Esterházy Irodalmi Díjat, kihirdették az első jelölteket
Esterházy Irodalmi Díjat hozott létre a kortárs magyar irodalom nagyobb társadalmi megbecsülése érdekében az Esterházy Magyarország Alapítvány. Az elismerést, valamint annak idei hét jelöltjét hétfőn, Esterházy Péter születésének 75. évfordulóján mutatták be a szervezők.
József Attila a halála másnapján lett nagy költő
„Kit anya szült, az mind csalódik végül, / vagy így, vagy úgy, hogy maga próbál csalni. / Ha kűzd, hát abba, ha pedig kibékül, / ebbe fog belehalni.”
Húzz be a költőknek!
Készülj a magyar költészet napjára! Már most kipróbálhatod játékunkat, ahol verscímeket kell költőkhöz párosítani.
A köznyelv jelenleg a sárban: kellenek az olyan fáklyák, amilyen Radnóti volt
Egy világszinten is egyedülálló zarándokút megvalósításán dolgozik Tóth Péter Lóránt versvándor.
Kiváló mesemondó volt a Jane Eyre írója
Százhetven éve, 1855. március 31-én hunyt el Charlotte Brontë angol írónő, a Jane Eyre című regény szerzője. A regényből tucatnyi filmváltozat született, a Franco Zeffirelli rendezte 1996-os moziban Charlotte Gainsbourg és William Hurt a főszereplők.
Hat fontos vers a költészet világnapjára
A költészet világnapja alkalmából összeállítottunk egy válogatást a világ legkiemelkedőbb költeményeiből.
Őseikért, magukért és értünk harcoltak – nemcsak karddal, hanem szavakkal is
Tíz olyan költeményt válogattunk össze, amelyek felelevenítik a március 15-i eseményeket.
A kortárs irodalomra figyelmezők között sok az író eszkimó és kevés az olvasó fóka
Győrei Zsolt hét tenger hajósa: drámaíró, költő, regényeket is ír, illetve műfordító, miközben polgári állása szerint egyetemi tanár.
Szilágyi Márton: Nem mi teszünk szívességet Jókainak, ha olvassuk
Jókai Mór megújulási képességéről, kiadatlan műveiről és a magánéletét övező pletykákról, botrányokról is kérdeztük Szilágyi Márton irodalomtörténészt.