Visky András

Visky András: El kell mondanunk a történeteinket. A sötéteket is

Visky Andrással beszélgettünk a most megjelent regényéről, az írásról, az emberi méltóságról, a szeretet és befogadás illegalistáiról.

Finn író lesz a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár díszvendége

Markus Majaluoma finn író és illusztrátor lesz a díszvendége a november 13-án kezdődő 31. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárnak. A november 16-ig tartó rendezvényen 31 kiadó és könyvkereskedő kínálatával, valamint több mint nyolcvan programmal várják a látogatókat.

A jövőre is „emlékeznek” a Marosvásárhelyi Könyvvásáron

Csütörtökön kezdődik a 31. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár, melynek díszvendége Markus Majaluoma finn író és illusztrátor. A november 13. és 16. között zajló rendezvényen 31 kiadó és könyvkereskedő kínálatával, valamint több mint 80 programmal várják a látogatókat.

Lábon lőtte magát a kortárs zenei világ  azzal, hogy szakított a tonalitással

Fiatalon lúdtollal írt kottát, ma már mindent számítógépen készít. Gyöngyösi Levente elárulta, miért szakított a 20. századi zenei nyelvvel, és azt is, hogy egy román rendezőtől mit tudott meg Madáchról.

Idén is lesz fesztivál Eszenyi Enikő szülővárosában

Augusztus 1. és 10. között rendezik meg a csengeri CSAK! fesztivált és workshopot. Az ingyenesen látogatható programsorozat középpontjában az idén a filmművészet áll.

Különleges irodalmi performanszok lesznek a középpontban a Zsámbéki Nyári Színházban

A Zsámbéki Nyári Színház idei programsorozata számos irodalmi előadással hív elmélyülésre, párbeszédre, közös gondolkodásra olyan írókkal és költőkkel, mint Lackfi János, Szabó T. Anna, Visky András, Háy János, Radnóti Miklós és Nagy László.

Irodalmi ínyencségek a Művészetek Völgyében

Már csak néhány nap, és kezdődik a Művészetek Völgye összművészeti fesztivál, melynek irodalmi programkínálatát a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ), az MNMKK Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) és az MNMKK Országos Széchényi Könyvtár is gazdagítja: beszélgetésekkel, pódiumműsorokkal, kreatív írás workshoppal, zenés olvasósarokkal és különleges kirakókkal teszik teljesebbé a Petőfi Udvar programjait.

Június 30-ig lehet nevezni a 11. Margó-díjra

Idén tizenegyedik alkalommal adják át a Liszt Ünnep részeként megvalósuló Margó Irodalmi Fesztiválon a legjobb első prózakötetes szerzőnek járó Margó-díjat. A győztes az elismerés mellé egymillió forintot kap, valamint 15 millió forint értékű médiakampánnyal segítik könyve népszerűsítését. Nevezni június 30-ig lehet.

Ingyen kapnak Visky András-kötetet a diákok

Idén hatodik alkalommal valósul meg a Libri Könyvesboltok és a Jelenkor Kiadó irodalomnépszerűsítő kezdeményezése – ezúttal Visky András válogatott verseit jelentetik meg a diákok számára ingyenesen elérhető kötetben, tízezer példányban.

Parádés finis a kolozsvári Harag György-emlékhéten

A Harag György Centenáriumi Emlékhét záró eseményei között kerül sor június 7-én Darvay Nagy Adrienne színháztörténész és hamletológus legújabb könyvének bemutatójára a Kolozsvári Állami Magyar Színházban. A hétvégén dokumentumfilmmel és előadásokkal is tisztelegnek a legendás színész-rendező emléke előtt.

Lackfi János és Visky András is ott lesz az erdélyi SepsiBook fesztiválon

A SepsiBook könyvvásár és irodalmi fesztivál Sepsiszentgyörgy és Háromszék egyik legfontosabb kulturális eseménye, a kortárs irodalom ünnepe Erdélyben. A Petőfi Kulturális Ügynökség május 22-étől 25-éig idén is izgalmas programokkal várja az érdeklődőket.

Kolozsváron centenáriumi emlékhéttel tisztelegnek Harag György előtt

A legrégebbi állandó magyar nyelvű színtársulat, a Kolozsvári Állami Magyar Színház történetében az egyik legnagyobb hatású alkotóként tartják számon Harag György európai rangú rendezőt, akinek életpályája és szellemi hagyatéka olyan örökség, amely meghatározta a teátrum identitását.

A Vár tövében találkozik Visky András, Prieger Zsolt és Juhász Anna

Premier előadással és ahhoz kapcsolódó beszélgetéssel várja a látogatókat a Várkert Irodalom sorozat április 15-én. A húsvétot megelőző várakozás időszakában Prieger Zsolt – Visky András – Nagy Katica – Juhász Anna négyese először szerepel egy színpadon. A „Lobogsz az ellenfényben – a nincs is te vagy” – műsorban a kortárs irodalom egyik legjelentősebb alkotója, Visky András Kossuth-díjas költő, író, drámaíró szövegei jelennek meg.

Kemény Lili nyerte a Margó-díjat

A fiatal szerző Nem című regényéért kapta az elismerést.

Átadták a Közép-európai Irodalmi Díjat a 29. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál megnyitóján

29. alkalommal nyitották meg a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált a Millenárison.