Zsolnay Fényfesztivál
Több mint félmillió látogató a pécsi Zsolnay Örökségkezelő programjain és helyszínein 2022-ben
Több mint félmillió ember látogatott el a pécsi kulturális holding, a Zsolnay Örökségkezelő NKft. (ZSÖK) helyszíneire, rendezvényeire tavaly, annak ellenére, hogy az év első hónapjait még a pandémia miatt elrendelt korlátozások jellemezték.
Minősítést szerzett a Zsolnay Fényfesztivál
A Magyar Fesztiválszövetség regisztrációs és minősítési program 2022-es minősítési oklevelét vehette át a Zsolnay Fényfesztivált szervező Zsolnay Örökségkezelő NKft.
Spanyol csapat nyerte a Zsolnay Light Art nemzetközi fényfestőversenyt
A VI. Zsolnay Fényfesztiválon július 7–10. között mintegy 100 000 látogató vett részt. A világ legjobb fényművészeinek versenyén spanyol győzelem született.
Csütörtökön kezdődik a pécsi Zsolnay Fényfesztivál
Több mint száz program, nemzetközi fényfestőverseny és több ezer négyzetméternyi vetített épülethomlokzat is várja az érdeklődőket a baranyai megyeszékhelyen csütörtöktől vasárnapig zajló Zsolnay Fényfesztiválon.
Több mint száz program a pécsi Zsolnay Fényfesztiválon júliusban
Mintegy százhúsz program, sok ezer négyzetméternyi vetített felület és nemzetközi fényfestőverseny is várja az érdeklődőket a július 7. és 10. között a baranyai megyeszékhelyen zajló Zsolnay Fényfesztiválon.
Szeptember végén kezdődik a pécsi Zsolnay Fényfesztivál
A legismertebb épületek és utcák fényfestésével, nemzetközi fényfestő versennyel, vetített Csontváry-festményekkel is várja az érdeklődőket a szeptember 30. és október 3. között zajló Zsolnay Fényfesztivál Pécsen.
Világszenzáció debütál a pécsi Zsolnay Fényfesztiválon
Szeptember 30. és október 3. között fényköntöst kapnak az épületek, fényszőnyeget az utcák, miközben a székesegyház monumentális homlokzatát a nemzetközi verseny legjobb 3D-s, mozgóképes vetítései keltik életre. Hazánkban most először látható a Talking Heads című fényalkotás; két híres Csontváry-festmény kel életre, miközben földönkívüli fénylényekkel is találkozhatunk.
Ősszel rendezik meg a pécsi Zsolnay Fényfesztivált
Az eredeti tervekkel ellentétben nem júliusban, hanem szeptember 30. és október 3. között rendezik meg a Zsolnay Fényfesztivált Pécsen.
Fényszőnyegfestő pályázat pécsi művészeti karos hallgatóknak
„Fényszőnyegfestő" pályázatot hirdetnek a Pécsi Tudományegyetem művészeti karának hallgatói számára a nyári Zsolnay Fényfesztivál szervezői.
Várja a jelentkezőket a Zsolnay Fényfesztivál versenye
Meghirdették a pécsi Zsolnay Fényfesztivál nemzetközi fényfestőversenyét, amelyet a tervek szerint július 1. és 4. között megrendezendő programsorozat legnagyobb attrakciójának szánnak a szervezők.
Négynapos lesz a fényfesztivál!
A fényfestők majdnem 12 ezer négyzetméternyi vetített felületet keltenek életre Pécsen, a harmadik Zsolnay Fényfesztiválon. A négynaposra bővülő, június 28-tól július 1-ig tartó fényfesztiválon 30 helyszín és mintegy 100 program várja az érdeklődőket. A pécsi épületek háromdimenziós fényfestést, a terek fényinstallációkat kapnak, és többek között utcaszínházi és utcai cirkuszi előadásokkal is készülnek.
Cirkusz a javából
Őrült katalán hajszobrászshow, a Széchenyi tér felett lebegő légtornászok, tűzzsonglőrök, a világ különböző pontjairól érkező akrobaták és bohócok szórakoztatják a Zsolnay Fényfesztivál látogatóit az ingyenes utcai produkciók keretében június 30. és július 2. között. A fesztivál újcirkuszi produkciói utcai forgatagot és remek hangulatot varázsolnak Pécsre.
Fényárba borul Pécs
Tavaly nyáron több tízezer látogató előtt, minden várakozást felülmúló sikert aratva mutatkozott be Pécsett a Zsolnay Fényfesztivál. Idén június 30. és július 2. között esténként ismét fényárba borul a belváros, az ország legjobb fényfestő csapatai keltenek életre több mint 10 ezer négyzetméternyi vetített felületet, mely európai viszonylatban is kimagasló, varázslatos látványosság.
Első Zsolnay Fényfesztivál
Három nap alatt százötven ingyenes programmal – köztük Natalie Imbruglia és Buika koncertjével – várja július 1-től a közönséget a Zsolnay Fényfesztivál, amelyet első alkalommal rendeznek meg Pécsett. A fesztivál idején a belváros huszonnégy helyszínét médiaművészek szemkápráztató alkotásai díszítik majd. Éjjelente „felragyog” a Barbakán, a Sétatér, a Janus Pannonius utca, a Széchenyi tér, a Színház tér, a Jókai tér és a Király utca több pontja is.