A húsz éve épülő és egymilliárd dollárt felemésztő projekttől az ország idegenforgalmának fellendülését várják.

A CNN közlése szerint a Nagy Egyiptomi Múzeum (Grand Egyptian Museum – GEM) hamarosan megnyitja a kapuit a látogatók előtt. A „világ legnagyobb, egyetlen civilizációnak szentelt múzeumaként” leírt GEM várhatóan az egyik vezető régészeti és történelmi kutatóközponttá is válik.

Ide kerül a 1922-ben felfedezett Tutanhamon szarkofág mellett ötezer másik műtárgy is, amit a sír feltárásakor találtak, de látható lesz egy 3200 éves, kilenc méter magas Ramszesz-szobor és a Khufu hajó, egy teljesen ép napbárka, amelyet Kr. e. 2500-ban temettek el a nagy piramis mellett.

A Kairó és a gízai piramisok közötti, stratégiai útvonalon elhelyezkedő GEM százezer műtárgyat fog befogadni, amelynek húsz százaléka most először lesz nyilvánosan látható. A múzeum tizenkét kiállítóterme közel 45.000 négyzetméteren várja majd a látogatókat. Már ha valóban megnyílik a közeljövőben.

Az ír Heneghan Peng építészeti cég által tervezett épület kivitelezése és átadása ugyanis folyamatosan csúszik: a pénzügyi válság, az arab tavasz és a Covid-járvány is hátráltatta a projektet, amely mostanra 99%-os elkészültségben van. Bár hivatalos megnyitót még nem jelentettek be, az biztos, hogy a múzeumnak nagy szerepet szánnak az idegenforgalom fellendítésében. Egyiptom az elkövetkező öt évben megpróbálja megduplázni az országba érkező turisták számát: 2028-ra 30 millió látogatót szeretne fogadni.

Merész terv, mert ugyan az egyiptomi idegenforgalmi miniszter azt nyilatkozta a Reutersnek, hogy a gázai konfliktus nem befolyásolta jelentősen az ország turizmusát, egy, az Independentnek nyilatkozó túravezető szerint az egyiptomi Vörös-tengeri üdülőhelyekre szóló foglalások nyolcvan százalékkal visszaestek. Habár bizonyos kormányok az Egyiptomba való utazást még mindig biztonságosnak tartják, az USA külügyminisztériuma a terrorcselekmények és a katonai zónák kiterjedtsége miatt 2023. júliusa óta nem ajánlja lakosainak, hogy az országba menjenek.

Forrás: itt. A képen Tutanhamon mumifikált holtteste Luxorban. Fotó: Fareed Kotb / Anadolu via AFP