Vastapssal ért véget az első Hamlet-talkshow

A POKET Zsebkönyvek gondozásában az elmúlt évek alatt sorra jelentek meg a szépíróként is kimagasló színművészek munkái közül Latinovits Zoltán, Gobbi Hilda, Sinkovits Imre, Psota Irén írásai, illetve egy Garas Dezső-összeállítás is napvilágot látott. Most egy hosszabb szünet után Gábor Miklós Hamlet naplója című szövegével, amely a művész Tollal című kötetében látott először napvilágot 1963-ban, egészül ki a sorozat. A most közreadott bővített kiadás szövegét Gábor Júlia, Gábor Miklós lánya gondozta, édesapja saját kezű bejegyzései alapján. Férje, Szigethy Gábor Kossuth-díjas rendező, színháztörténész pedig forrásértékű visszaemlékezéseivel gazdagítja előszavában a kötetet.

Zoltán Áron a Pesti Színház közönsége előtt is hangsúlyozta a vasárnap délutáni beszélgetés elején, hogy szerinte Gábor Miklós, aki több mint 300 alkalommal bújt a dán királyfi jelmezébe, íróként is a legjobbak közé tartozik. Úgy gondolja, hogy az általa megformált és éveken át csiszolt gondolatok – a színészetről általában és Shakespeare darabjáról konkrétan – a műfajteremtő és színháztörténelmet író orosz zseni, Konsztantyin Sztanyiszlavszkij műveihez mérhetők. Valószínűleg erről is gyakran esik majd  szó a kötet megjelenéséhez kapcsolódó beszélgetéssorozaton, melyen azokat a színésztársait látja vendégül, akik már megformálták Hamlet szerepét.

A sorozatindító Hamlet-talkshow első „vendége” maga Gábor Miklós volt, természetesen Hamlet szerepében. A színpadon elhelyezett vetítővásznon látható jelenet egy meggyőző részletet villantott fel abból az előadásból, amit 1967-ben élőben láthatott a Szegedi Szabadtéri Színpad közönsége. Még az erősen megkopott fekete-fehér felvételeket figyelve is ízelítőt kaptak a jelenlévők abból, ami miatt egy John C. Trewin nevű angol színikritikus az egyetlen olyan színésznek nevezte a magyar Gábor Miklóst, akit a dán királyfi szerepében egyenrangúnak tart Sir Laurence Olivier-vel.

A színpadképet Gábor Miklós eredeti jelmeze díszítette, majd több izgalmas relikviát is bemutatott Zoltán Áron. A sorozat társszervezője, az aktuális tárgyakat prezentáló és közismerten muzikális Mátyássy Bence ezután gitárt ragadott. Az előadás egyetlen zenei betétjeként dalba foglalta azt a mintegy hatvan előadóművészt, akik az utóbbi évtizedekben közönség előtt tették fel a létezés és a nemlét viszonyára vonatkozó közismert kérdést. Ezután megérkeztek a vendégek, és ezzel el is dőlt, hogy a Hamlet-talkshow kezdeti lendülete biztosan nem ül le a remek kezdés után.

Elsőként Gálffi László lépett színre, majd ült fotelbe, aki a Magyar Televízió számára készült 1984-es Hamlet, dán királyfi című televíziós feldolgozásban alakította a címszerepet Esztergályos Károly rendezésében. A magyar színházi élet egyik legnagyobb aktív művésze azzal a kijelentéssel lepte meg beszélgetőtársait és a közönséget, hogy bizonyos szempontból irigyli jelen lévő kollégáit. Ma is szereti a maga korában forradalmian modernnek számító tévés adaptációt, ám azt sajnálja, hogy színpadon nem élhette át a találkozást Hamlet apja szellemével. Az utána színpadra lépő László Zsolt viszont két rendezői változatban is megtehette ezt. Először 1996-ban az Új Színházban, Ács János rendezésében, 19 évvel később pedig Szikora János látta meg benne a felnőtt Hamletet a Székesfehérvári Vörösmarty Színházban. Kérdésre hangsúlyozta, hogy újabb 19 év múlva –  hiába is kérnék fel – biztosan nem fogja vállalni.

Balázs Zoltán, a Maladype társulat alapítója még a rég elsüllyedt Bárka Színházban élhette át minden színészek álmát több mint húsz évvel ezelőtt. A darabot a brit Tim Carroll formabontó rendezésében vitték közönség elé. Az előadásokban egyedül Hamlet volt állandó, a többi karaktert a kezdéskor sorsolták ki a színészek között, és az előadás közben is interaktív közönség által hozott kellékekkel játszottak. A rendező-színházalapító történetei ezzel a Hamlettel kapcsolatban nemcsak szórakoztatóak, megdöbbentőek vagy felemelőek voltak, de azt is érthetővé tették, miként hatott ez a különleges élmény az egész művészi pályájára.

Ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében tavaly mutatta be a Katona József Színház a némacsend című előadást, mely szintén formabontó értelmezése a klasszikus színműnek. Többek között azért, mert a Hamlet szerepét alakító Gloviczki Bernát gyakorlatilag egyetlen olyan szót sem mondhatott ki a színpadon, melyet William Shakespeare írt volna tragikus sorsú karaktere számára az eredeti szövegkönyvben. Ezzel kapcsolatban is voltak vidám pillanatai a beszélgetésnek, de a magány félelmetes erejéről is szó esett. 

Vecsei H. Miklós címszereplésével és Tompa Gábor rendezésében 2021-ben mutatta be Shakespeare Hamletjét a Kolozsvári Állami Magyar Színház. Talán Vecsei mondta ki először azt a beszélgetés vége felé, amiben a résztvevők mindannyian megegyeztek: nem létezik olyan fogalom, hogy ideális Hamlet-színész. Egyszerűen azért nem, mert Hamlet bármilyen lehet, és általában olyan, mint a művész, aki épp eljátssza, illetve amilyet a rendező látni akar. Ez egyben arra is választ adhat, miért tartják ezt a drámairodalom egyik legfontosabb szerepének.

A beszélgetés egy idő után természetesen már nem csak a könyvről vagy Shakespeare remekművéről szólt. A művészek személyes anekdotákkal és megdöbbentően mélyről jövő, lelki harcokban, kudarcokban és sikerekben edzett mondatokkal is megajándékozták egymást és a közönséget. Külön öröm, hogy rengeteg fiatal ült a nézőtéren vasárnap délután, akik a publikum korosabb tagjaival egyetemben vastapssal köszönték meg a művészeknek, hogy ebben a számukra nem feltétlenül testre szabott, rendkívül személyes helyzetben is emlékezetes, intellektuális élményekben és érzelmekben is gazdag színházi délutánt nyújtottak.  

Akinek sikerül jegyet szereznie a sorozat következő részére, az többek között Cserhalmi György történeteit is meghallgathatja majd Gábor Miklósról, Hamletről, a színházról és a világról. Shakespeare persze már azt is megsúgta, hogy az utóbbi kettő között nincs lényegi különbség.