Világsztárok is fellépnek a Kobuci Kert világzenei fesztiválján

Program

Barcelona Gipsy Balkan Orchestra, Lajkó Félix, Shantel: a VI. Óbudai Világzenei Hét a Kobuci Kertben világsztárokkal és a fesztivál történetének talán legerősebb programkínálatával fordul oda a nagyközönséghez. Népzenei kuriózumok, kertmozi, egy nagyszerű színházi társulat vendégjátéka és a műfaj elevenségét ünneplő félszáz muzsikus – június 24-e és június 30-a között róluk szól majd a Kobuci tematikus fesztiválja.

Barcelona Gipsy Balkan Orchestra
A Barcelona Gipsy Balkan Orchestra

Kevés műfaj tud többet a kultúrák közötti hídépítésekről, mint a világzene. Budapesten a Kobuci immár másfél évtizede őrzi a peremműfaj iránti elköteleződését. A hatodik alkalommal megrendezésre kerülő fesztiválon a meghívott muzsikusok névsora ezúttal is magáért beszél, de a szervezők idén a színház, a film és a fotográfia művészetével is közvetítik, amit a műfajtól megtanulhatunk.

A fesztivál első napján a hazai világzene nagy alakjairól szóló dokumentumfilmeket vetít a Kobuci kertmozija. Kedden este egy olyan világsztár lép színpadra, amely még soha nem járt Óbudán. A Barcelona Gipsy Balkan Orchestra a cigány jazz vibrálásával, a rock'n'roll energiájával és a klasszikus zene eleganciájával ötvözi a Balkán, a katalán-ibériai, a görög, az olasz, az orosz és a Közel-Kelet zenéit. A spanyol formáció a világzene európai nagyköveteként látogat a fővárosba, és bemutatja mindazt a nyitottságot, integráló erőt, amely a leginkább a műfaj sajátja.

Az estét az Elan vezeti fel, amely a közép-kelet európai kultúrák városi népzenéit hozza közelebb hozzánk, a macedón čočektól a román lautáron át a magyar tájakig. Az együttes ikét éve született Herédi Zsombor kezdeményezésére. Zenei miliőjük a 20.század Európájának kávéházait idézi. A 2023-ban megjelent Agile című lemezük jól példázza, hogyan lehet a különböző kultúrákat fúziós zenei alapba ötvözni, amelyet aztán improvizációival színesítenek.

A Halmos Béla Program azért jött létre, hogy népszerűsítse a népzenét, hangsúlyozza annak identitásunkban betöltött fontos szerepét, és támogassa azokat a hazai fiatal tehetségeket, akik népzenészként bontogatják szárnyaikat. Halmos Béla hagyatékát, ahogy az ő egész életét is átszövi az autentikus népzene. Halmos már gyerekkorától hegedülni majd brácsázni tanult, zeneiskolai városi, illetve egyetemi zenekarokban és kamaraegyüttesekben is játszott. A népzenével komolyabban 1969-ben kezdett el foglalkozni. Előadóművészként kezdetben a Sebő–Halmos duó tagjaként, majd a Sebő együttes alapítótagjaként tevékenykedett. 1991-től a Kalamajka Együttes prímása, 1972 és 1979 között a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete Bartók Béla Néptáncegyüttesének volt az elismert zenekarvezetője. Elindulásától kezdve a táncházmozgalom tevékeny résztvevője volt zenészként, oktatóként, szervezőként, népzenegyűjtőként és kutatóként. A nevét viselő program abban támogatja a zenekarokat, hogy a lehető legjobb formájukat nyújtva minél több színpadra eljussanak. A nyár folyamán az Elán zenekar június 25-i fellépését követően a Kobuci és a Halmos Béla Programiroda közös szervezésében megvalósuló programsorozattal várják a népzene kedvelőit a Kobuci Kertben a hazai népzenei és világzenei szcéna kiváló képviselőivel. Színpadra lép a Bajkó Zenekar, a ¡Nosnach, a Dalinda, a BudaPesme és még sokan mások.

Lajkó Félix zsenialitását senkinek sem kell bemutatni. A fesztivál szívében, szerdán „az ördög hegedűse” szabadkai zenésztársaival az Alföld turbulenciáit idézi fel, saját, mindig ismeretlen forrásból táplálkozó zenei intuícióin keresztül. A hangulatot a kert régi vendége, az Uljana Quartet kamarazenéje alapozza.

A Világzenei Hét csütörtöki napja Negyven év legendái címmel Magyarpalatka népzenei hagyományai előtt tiszteleg, nem akármilyen vendégekkel. Kása Béla, aki az eltűnőben lévő paraszti kultúra talán legfontosabb vizuális megörökítője, egy fotókiállítással idézi meg a hely szelleme számára is fontos erdélyi örökséget. A megnyitó után Koncz Gergely prímás meghívására a palatkai népzenét autentikusan muzsikáló formációk koncertet és táncházat muzsikálnak – mindenekelőtt a magyarpalatkai prímások, a Kodobák zenészutódainak, a Magyarpalatkai banda tagjainak közreműködésével. 

Pénteken Shantel és a Bucovina Club Soundsystem  az elektro-balkán kirobbanó energiáit és klubkultúráját hozza el a kert színpadára. Shantel bukovinai németek leszármazottjaként szinte elsőként tudott autentikus kozmopolita hangzást adni a kortárs pop kultúrának, ma pedig a műfaj nagyszínpados képviselője világszerte. A hazai szcénából a kárpát-balkáni vonalat a Hét Hat Club zenéje képviseli, így az art-punkok, nemzetközi nomádok és a táncházjáró zsiványok találkozásából születő turbo folk jazz is megszólal a kertben. Késő este Transylvanian Gipsy Feeling: Soós Andrea és barátai örömzenéje zárja a fesztivál talán legerősebbnek ígérkező napját.  

Szombaton Paár Julcsiék a legkisebbeket a játszva tanulás eszközeivel avatják be a zene közösségteremtő titkaiba. Záróakkordként pedig egy kuriózum, a Forte Társulat különleges fizikai színháza Dresch Mihály élő zenéjével kísérve mutatkozik be a fesztiválon. Az idő marasztalása című előadás a kert új közösségi tereit is felavatja, és hivatalosan is átadja az atmoszferikus helyszínt a közönségnek.