Zene
Közel négy év után új albumot ad ki az EZ Basic
Resonance címmel közel négy év után, október 14-én új albummal jelentkezik a hazai indie-rock egyik úttörője, a Szarvas Árpád vezette EZ Basic, amelyről már meg is hallgatható a Stay In című első kislemez, két új dallal.
Egyszerre para és megnyugtató – új videóval jelentkezik a JÜ
Nemrég három új dalt is mutatott szeptember 24-én megjelenő, III című lemezéről a hazai instrumentális és improvizatív zene folyamatosan kísérletező zenekara, a JÜ. Ebből az egyik legesszenciálisabb szerzemény, a Shashka most egy elborult vizuális világot is kapott.
Dolgom volt – új dallal és klippel jelentkezett Barkóczi Noémi
Az ausztrál énekes-dalszerző csajoktól inspirálva egy játékos és kísérletező nagylemezzel tér vissza Barkóczi Noémi. Pár év kihagyás után a Dolgom volt című dal és egy ehhez készült klip vezeti fel az új anyagot, amely arra reflektál, hogyan is siklunk át észrevétlenül a mindennapokon úgy, hogy alapvetően bele sem tesszük magunkat.
„Egy hamis hang jó helyen lehet nagyon szép” – Cseke Gábor az improvizációról
Cseke Gábor jazz-zongorista elképesztő szenvedéllyel képes a zenéről, a jazz születéséről beszélni. Bevonzani abba a világba, ahol nincs fontosabb, mint az együtt zenélés, és megértetni, hogy ez nem csupán „zenészmánia”, hanem valami általános emberi: mindannyiunkról szóló és mindannyiunkat megszólító.
Elhunyt Póka Egon, a HBB és a P. Mobil egykori tagja
Elhunyt Póka Egon Máté Péter-díjas zenész. A Hobo Blues Band, a P. Mobil, majd a Póka Egon Experience basszusgitárosa, zeneszerzője 68 éves volt.
A Zeneakadémia másfél éves kényszerszünet után koncertdömpinggel készül az új évadra
A már hagyományos koncertsorozatok mellett az alapító, Liszt Ferenc születésének 210. évfordulóját fesztivállal ünnepli az intézmény. A Bartók Világversenyen idén a vonósnégyesek kerülnek a reflektorfénybe, és egy új tehetséggondozó kezdeményezés is elindult a Liszt Ferenc Kamarazenekarral közösen.
Zenével az integrációért – indul a Közös Hang projekt
A Zeneakadémia nagytermében debütál szeptember 23-án a Danubia Zenekar és Hámori Máté új zenei projektje, melynek célja az ország nehezebb sorsú településein élő, zenét tanuló gyerekek integrációjának elősegítése.
„A zene segítségével az univerzum rezgéseire rezonálunk” – Interjú Zságer Balázzsal
A húszéves Žagar szeptember 17-én tart ünnepi koncertet a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Az esemény előtt emlékekről, a jelen dolgairól és a zene transzcendens hatásairól mesélt nekünk az alapító frontember.
Alkotói párbeszéd mesterfokon – Az Imitation új lemezéről
A múlt évtizedben útjára indított kísérleti elektronikai projekt, az Imitation szeptemberben mutatta be új albumát Artificial By Nature címmel, melyet egy rendhagyó, vetítéssel egybekötött lemezhallgató esten ismerhettük meg a premier előtt. Meghallgattuk, megnéztük, most pedig megírjuk, mit is várhatunk a duó friss lemezétől.
Alter, metál, cigányzene: ezekre a koncertekre tombolunk idén ősszel a fővárosban
A járványhelyzet miatt sajnos sok külföldi előadó lemondta a turnéját, de szerencsére a hazai zenészek gondoskodnak róla, hogy így se maradjunk koncert nélkül. Íme a következő két hónap legígéretesebb élőzenei eseményei – a legkülönbözőbb műfajok képviselőitől.
Korszakzáró Mordái-buli az Urániában
A különleges „útonálló” rockot játszó Mordái együttes lesz pénteken este az Uránia crossover könnyűzenei sorozatának fellépője a Rákóczi úti filmszínházban. A banda frontemberét, Nóvé Somát kérdeztük ebből az alkalomból.
Hol marad az én történetem – A Margaret Island negyedik lemeze dalról dalra
Az összes korábbinál személyesebb nagylemezzel jelentkezett az idén hétéves Margaret Island zenekar. A Lábas Viki, Füstös Bálint és Törőcsik Kristóf alkotta trió Hol marad az én történetem című albuma 2020/2021-ben, a karantén időszaka alatt Fonyódon készült, Toldi Miklós (Magashegyi Underground, ex-Kaukázus) produceri munkálatai alatt. Az album születéséről, az azt körülölelő bizonytalanságról és kettős érzésekről a tagok egyenként, a dalokat elemezve meséltek nekünk a korong megjelenésének előestéjén.
„Nem tekintem feltétlenül bűnnek a közízlést” – Interjú Hollerung Gáborral
A harmincadik Zempléni Fesztiválon felvilágosító attitűdről, Bartók szétcincálásáról és a Budafoki Dohnányi Zenekar új évadáról is beszélgettünk az együttes zeneigazgató-karmesterével.
Ránki Dezső hetvenéves
Szeptember 8-án hetvenéves Ránki Dezső kétszeres Kossuth-díjas zongoraművész, a Nemzet Művésze.
Magyar dal ír dalszerző szájából − megjelent O’Sullivan régi-új dala
Ian O’Sullivan első szóló dala, a Little Bird annyira meghatározóvá vált számára, hogy úgy érezte, szeretné, ha a hazai közönség még jobban tudna kapcsolódni a mondanivalójához. Így született meg annak magyar változata, a Szárnyaidon, melynek dalszövegét a 30y énekes-dalszerzője, Beck Zoli jegyzi.
Szakítás utáni szenvedések az YZZO új klipjében
Ez év januárjában jelentette meg INHALE/EXHALE című debütáló albumát az YZZO, a Paranoia pedig már a harmadik dal, ami klipet kapott, ezúttal Szabó Áron rendezésében.