Zene
Neves vendégművészekkel tér vissza a Concerto Budapest
A 2021/2022-es évadban mások mellett Christian Tetzlaff, Gidon Kremer, Hatia Buniatisvili és Kelemen Barnabás koncertezik a zenekarral, amely öt bérletet, négy tematikus sorozatot és hetvennél is több koncertet kínál közönségének.
Az AWS tagjai a Budapest Parkban búcsúznak Siklósi Örstől
A fiatalon elhunyt Siklósi Örs zenekara, az AWS az énekes-dalszerző halála óta először beszél a nyilvánosságnak a most megjelenő 43 perces mélyinterjúban. A csapat szeptember 5-én több mint 30 zenészbarát társaságában állít emléket a Budapest Parkban egy igazán különleges emlékkoncerttel, amelynek profitját ráadásul jótékony célokra ajánlják fel.
Ohnody: „A természet és a csend inspirálnak engem”
Ohnody, azaz Hegyi Dóra nemcsak egy különleges hang a hazai zenei palettán, de izgalmas személyiség is. Ahol ilyen parádés az együttállás, ott nem kell sokat várni a csodára.
A folyó balladái – Megjelent a Jóvilágvan új lemeze
Megjelent a felvidéki Jóvilágvan zenekar negyedik lemeze, mely A folyó balladái címet kapta.
A magyar zene lesz a fókuszban a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek új évadában
Papp Dániel, a fenntartó MTVA vezérigazgatója elmondta, hogy megtalálták és meg is állapodtak az együttesek új helyszínéről, az Opera Jókai utcai bázisa lesz az MRME új otthona. „A közmédia ezután is biztosítja az MRME világszínvonalú működéséhez szükséges feltételeket” – hangsúlyozta.
Pénteki kultúrrandi a Meristem zenekarral
Péntekenként megjelenő sorozatunkban izgalmas, sokszínű tehetségekkel beszélgetünk.
Érdeklődő, zeneszerető és rejtőzködő – Interjú Col Legnóval
Ezen a nyáron Magyarország egyik legnépszerűbb bigbandje, a Budapest Jazz Orchestra is visszatér az élő koncertezéshez. Naptárukban érdekes programok sorakoznak. Több helyszínen is eljátsszák például Col Legno A Duna című darabját, amelynek ősbemutatója 2019-ben, Baján, a Duna-parton volt, szintén az ő tolmácsolásukban.
Kétszáznál is többen énekelnek együtt a világhírű szopránnal a Kórusok éjszakája online 2021-es dalában
A Csíkszerda kórus tagjai Emma Kirkbyvel éneklik a Csillagok, csillagok kezdetű magyar népdalt.
Roma dívák és húrzsonglőrök – Cimbaliband: Gipsy Fushion
Karakteres hangú roma dívák és húrzsonglőrök elevenednek meg a Cimbaliband Gipsy Fushion című legújabb zenei anyagában, amely a Fonó gondozásában jelent meg. A cimbalom Chuck Berryje, vagyis Unger Balázs vezette zenekar lemezén Horváth Alexandra énekel, aki Őrkőről érkezett Budapestre, tarsolyában az erdélyi cigányfolklór legszebb kincseivel. A lemez Horváth Alexandra és a Cimbaliband kétéves közös koncertezésének lenyomata.
„Tudtam, hogy ez egy nagyon szerethető projekt lesz”− interjú Szepesi Mátyással
Szepesi Mátyást legtöbben a Konyha zenekar frontembereként ismerhetik, de zenekari menedzserként is tevékenykedik, mindezek mellett a közelmúltban a legfrissebb budapesti koncerthelyszín, a Monyo Land marketingszervezője lett. A sokrétűség szépségéről, a karantén alatti alkotásról és persze a Monyo Landről beszélgettünk vele.
Little G Weevilt rangos amerikai zenei díjra jelölték
Rangos amerikai zenei díjra, a Blues Blast Music Awardsra jelölték Little G Weevilt. A magyar bluesgitáros idén megjelent albuma, a Live Acoustic Session az élő bluesfelvétel kategóriában került a hat legjobb közé.
Képkockák a színfalak mögül – másfél év után új The Biebers-klip készült
Elkészült minden idők legszemélyesebb hangvételű The Biebers-videója a tagok telefonján rögzített felvételek felhasználásával.
Strand, lángos és garantált dallamtapadás – nyaralni hív a Blahalousiana legújabb klipje
A videó felidézi a gondtalan időket, amiről talán mindenkinek vannak emlékei, ezek pedig feledtetik az elmúlt másfél év megpróbáltatásait.
Terhektől mentes, felszabadult táncot lejt új videóklipjében O’Sullivan
Egy Casio szintivel és egy gitárral felszerelkezve látott neki második szólódalának O’Sullivan. A Dig Gold egy őszinte, elmélkedő, mégis igazi fülbemászó dallam mentén halad, amit néhol a Bon Iver-szerű hangzás gazdagít, és ami egy pillanat alatt szippantja be a hallgatót és repíti el a James Vincent McMorrow-ra emlékeztető 80-as évek világába.
Pénteki kultúrrandi Egri János Jr. jazz-zenésszel
Egri János Jr., az elismert jazzbőgős-basszusgitáros, Egri János fia hatévesen már Michael Jackson-számokat énekelt, kilenc évig zongorázott, és jazzének szakon végzett a konzervatóriumban, majd a Zeneakadémián. Jelenleg mesterképzésre, jazz-zongora szakra jár. Kiemelkedő tehetségét márciusban díjjal is elismerték: ő nyerte el a Magyar Jazzszövetség által rendezett Az Év fiatal jazz-zenésze verseny szakmai díját.
Hét bérletet kínál az új évadra a MÁV Szimfonikus Zenekar
Hét bérletes és öt tematikus sorozatot hirdet az egyedi hangversenyek mellett a 2021/22-es évadra a MÁV Szimfonikus Zenekar, amely július 10-én ingyenes szabadtéri koncertet ad a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében.