Zene
A daléneklés volt a hivatása – 100 éve született Béres Ferenc
Száz éve, 1922. december 3-án született Béres Ferenc Liszt Ferenc-díjas dalénekes, érdemes és kiváló művész, a magyar népdalkincs gyűjtője és tolmácsolója, a Honvéd együttes egyik alapítója és szólistája.
Pénteki kultúrrandi Vadász Gellért jazzszaxofonossal
Egyetlen pillanat döntött arról, hogy Vadász Gellértnek a szaxofon lett a hangszere. Ma már nemcsak jazzformációkban zenél, hanem színházban és popszínpadon is.
Kovács Ákos: „Engem az örök témák érdekelnek” – podcast
Dalszerző, énekes, aki az utóbbi időben egyre tágasabb alkotói térben mozog. Az örök témák foglalkoztatják, amiket ha kell, három szóban le lehet írni. De vajon melyik ez a három szó? A Kultúra.hu podcastjának vendége ezúttal Kovács Ákos Kossuth-díjas dalszerző, énekes, költő volt.
Útinapló: 14 képben a Bohemian Betyars ázsiai körútja
Kevés magyar zenekar mondhatja el magáról, hogy 13 állomásos ázsiai turnéra hívják, a Bohemian Betyars viszont már negyedszerre járta be a távol-keleti régiót. Két év után most visszatértek, élményeiket pedig egy útinaplóban dokumentálták a Kultúra.hu számára.
Mi lenne, ha... Csorba Lócival
Vajon mi lenne, ha nem dalszerzéssel és előadó-művészettel foglalkozna? Mit tart Magyarország legjobb helyének? És mi az a három szó, amivel jellemezné magát? A Lóci játszik frontemberét, Csorba Lócit kérdeztük arról, mi lenne, ha…
„Az éneklés az elsődleges kifejezőeszközöm” – Beszélgetés Horváth Cintia jazzénekessel
Horváth Cintia fiatal kora ellenére a magyar jazzközeget keresztül-kasul bejárta: a Zalából származó énekesnő már a pályája elején a szombathelyi Konzi Big Banddel kóstolt bele a műfajba, tagja volt a nemzetközi színtéren is sikereket bezsebelő Balázs Elemér Groupnak, alapított saját quintetet, legutóbb pedig Möntör Máté jazzgitárossal alkotott duót. Cintiát kérdeztük a már most is sokszínű jazzpályájáról, a műfajból való kikacsintásokról és a tavaly elnyert Lakatos Ablakos Dezső-ösztöndíjról.
Grammy-díjas producerrel és Hajdu Szabolccsal dolgozott új anyagán a Freakin’ Disco
Hajdu Szabolcs rendezte klippel és a Grammy-díjas Steve Dub által producerelt dallal jelentkezik a Freakin’ Disco.
Farkas Roland: Macesz óriási szeretetenergiát sugároz magából
Azt gondoltam, szükségem van kutyára már csak a felelősségtudat miatt is – mondja Farkas „Wolfie” Roland zenész, szövegíró, a Punnany Massif egyik alapítója. Erről kérdezte őt Lippai Kriszta a Magyar Kultúra magazin oldalán.
„A zenében éltem” – Hamari Júlia operaénekesnő 80 éves
Tehetségét az elsők között ismerte fel a legendás osztrák karmester, Herbert von Karajan.
Száz éve született Kishegyi Árpád – Emlékezés az egyik legjobb magyar buffó tenorra
Az értől az aranyérig címmel szervezett köszöntő és emlékező szombat délutánt a Fuga Művészeti Központba Kishegyi Júlia orvos, Kishegyi Árpád operaénekes lánya, aki 1976-tól 2013-ig az orvosi szolgálat tagjaként mintegy „háziorvosa” is volt a Magyar Állami Operaháznak.
Pénteki kultúrrandi Czinke Máté énekes-dalszerzővel
Czinke Máté a nappalijukban, műanyag gitárral és mikrofonnal kezdte. 13 évesen a testvérével megalapította a The Sign zenekart, azóta két lemezt vettek fel és számos zenei díjat nyertek el. Közben közgazdász diplomát szerzett, hangszerel, rádiós műsorvezető és zenei producer lett.
A zenebohóc, aki beírta magát a rocktörténetbe
1947. november 17-én született Somló Tamás zenész, énekes, dalszerző, a magyar könnyűzenei élet kiemelkedő alakja, a Locomotiv GT tagja.
„A zene arra való, hogy a segítségével megértsük az emberi létezés fő kérdéseit” – Portré Daniel Barenboimról
1942. november 15-én született Daniel Barenboim, Grammy-díjas, izraeli, argentin és spanyol mellett tiszteletbeli palesztin állampolgár zongoraművész és karmester.
„Az egyik szobában Chopin, a másikban jazz szólt” – Beszélgetés Jáger Bandi jazz-zongoristával
Jáger Bandi különleges zenéket komponál: tradicionális zsidó vagy latin zenét éppúgy belesző a szerzeményeibe, mint magyar népdalokat. Úgy véli, zenei talentuma ajándék. Ezt adja át a közönségnek évtizedek óta: legközelebb zenekara, a Malek Andi Soulistic hatodik születésnapi koncertjén, november 19-én a Müpában.
Mi lenne, ha... Frenkkel
Sokan a Budapest Bárból ismerik, ugyanakkor már 2006 óta szólóban is nyomja. A napokban jelent meg a legújabb lemeze, ez jó apropó volt, hogy játsszunk Frenkkel.
Molnár Levente: „Nekem a kutya olyan, mint egy ember”
A kutyák emberfelettiek. A tisztelet nyelvét beszélik. Az ő törvényeik a mennyországban is tökéletesen tudnának működni, és ha ők nem a mennyországba kerülnek, én oda akarnék menni inkább, ahová ők – mondja Molnár Levente Liszt Ferenc-díjas operaénekes.