Zene

Startol az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál 2022

Mi ugyanazt halljuk, mint ők? Ők tudhatják azt, amit mi? Mi egy nyelvet beszélünk? És ők ugyanazt? Január 8. és 23. között magunk is megvizsgálhatjuk ezeket a kérdéseket.

„Minden áldott nap megírtam egy dalszöveget” – Interjú Müller Péter Sziámival

A „nagy alapító” Diákszigetet, operafesztivált és dalműhelyt egyaránt létrehozott már. Volt tanár, zenebohóc, könyvtáros, film- és színházi rendező, hangmérnök, rocker és fizetés nélküli stratégiai igazgató az Operaházban, kis híján steward a Malév valamelyik járatán. A napokban hetvenéves lett, négyszeres nagyapa. Müller Péter Sziámival beszélgettünk.

75 éve született Polgár László

Január elsején lenne hetvenöt éves Polgár László Kossuth-díjas operaénekes, basszista, minden idők egyik legnagyobb Kékszakállú hercege, aki a közönség tapsát tartotta a legszebb zenének.

Pénteki kultúrrandi a Pandóra Projekttel

A Pandóra Projektet 2021 elején alapította Major Dóra és Végh Janka Zsuzsanna, akik indie-folkként definiált hangzásukat vidékről érkezve Budapesten találták meg. Az azóta zenekarrá kiegészült formáció idén rengeteg helyen megfordult, többek között a Gozsdu udvarban, az A38 Hajón és a Művészetek Völgyében is.

„Azt csinálom, amit nem tudok nem csinálni” – Beszélgetés Szabó Dániel Ferenccel

A jazzdobos-zeneszerző idén alapította meg saját zenekarát, dobol a Mörkben és több más formációban is, nemrég nyerte el a Lakatos Ablakos Dezső-ösztöndíjat, és a Müpa zeneműpályázatán is díjazták. Sok mindenből tud ihletet meríteni, legyen az kávézóban üvöltő popzene, egy illat vagy egy utcakép. Szerinte a zenéléshez nemcsak képzettség, hanem egy kis elmebaj is kell…

Új dallal jelentkezett a Kassandra

A zenekar neve korántsem ismeretlen hazai zenei berkeken belül – Nagy István (ex-Esti Kornél, ex-Péterfy Bori) zenekara 2020 elején erős debütlemezzel mutatkozott be a szakmának és a közönségnek, majd aztán egy világjárvány meg pár tagcsere után 2021 végére újjászületett. Az új dal címe szintén Kassandra.

Szilveszter A denevér nélkül?!

Ha van időszak, amikor nem kell az operaigazgatóknak világszerte a kassza miatt aggódniuk, akkor az a karácsony és újév közti hét. Az intendánsok a Bohémélet – A diótörő – A denevér aranyháromszögre esküsznek, s a közönség boldog megnyugvással vásárolja fel hónapokkal korábban a jegyeket. Az elmúlt évtizedekben a szilveszterekhez éppúgy hozzátartozik ifj. Johann Strauss pezsgővel átitatott operettje, mint az újévhez a Bécsi Filharmonikusok koncertje.

Vissza a négynegyedhez − interjú az Amoeba vezetőjével, Sabák Péterrel

Az Amoeba zenekar 2015-ben megjelent debütáló nagylemeze után decemberben adta közre második albumát /ˈdɪskəʊ/ címmel. A zenekar vezetőjével, Sabák Péterrel beszélgettünk az új anyag stílusbéli fordulatáról, külföldi tervekről és arról, hogy a Keep The Funk Alive vendégkavalkádja után végül hogyan maradt ő az egyedüli énekes szerepében.

Operavita – Oberfrank Péter karmester

„Az operajátszás ma nem tényező, inkább bizonyos kivételezettek játszótere” – fogalmaz a Pécsi Nemzeti Színház produkcióinak karmestereként is tevékenykedő művész.

„Szeretnénk erős bástyaként működni a hazai zeneipar életében”

Idén először a hazai könnyűzenei színtér legfrissebb tehetségeit bemutató showcase fesztivállal egészült ki az évente megrendezett Music Hungary Konferencia. A szervezőkkel beszélgettünk.

Demjén Ferenc 75

„Fontosnak tartom, hogy a nívótlanság és igénytelenség ellenében a műfaj megtartsa értékeit, egy kicsit mindig a közönség elvárása előtt járva egy lépéssel.”

A furcsa hallucinációk forrását keresi a Deep Glaze új klipjének főszereplője 

Nemrég jelent meg a Deep Glaze új, hatszámos albuma, az Arcadia. A lemezt megelőző második single-hez, a Lalala (The Afternoon) címűhöz most elkészült a videóklip is.

Ez történik, ha összeeresztünk egy népdalénekest, egy trappert, egy maszkos producert és az X-faktor műsorvezetőjét

Októberben különleges dalszerzőtábort szervezett a Universal Music Hungary sublabeleként működő Banana Records. A KEMP-en összesen 23 zenész, előadó, producer gyűlt össze, távol a világ zajától, hogy kizárólag az alkotásra koncentráljanak.

Emléktáblát avattak Kovács Gyula dobos egykori lakóhelyén

Poptörténeti emléktáblát avattak pénteken Kovács Gyula néhai kiváló dzsesszdobos, zeneművész-tanár egykori VII. kerületi, Murányi utcai lakóházának homlokzatán.

10 zenész, 19 album − ezt hallgatták a magyar előadók 2021-ben

A december az ünnepi készülődés mellett az évértékelésről is szól. Ez az a hónap, amikor visszatekinthetünk az elmúlt egy év legfontosabb történéseire, beleértve a legmeghatározóbb zenei élményeinket is. Ezúttal rendhagyó módon nem a szerkesztőség állította össze kedvenc lemezeit, hanem a hazai könnyűzene jeles képviselőit kértük meg, hogy gyűjtsék össze az idei favoritokat.