Zene
Ők a Nagylemez program díjazottjai
Megszületett a döntés, íme a Petőfi Kulturális Ügynökség Nagylemez programjának díjazottjai.
Eső – Fatal Error klippremier!
2021-ben a Fatal Error zenekar a koncertek újraindulása mellett nem hagyta abba az alkotói munkát sem, tízéves fennállásukat egy dupla lemezzel ünnepelték meg. A Művirágok karneválja második korongján lévő, Eső című dalhoz forgatott most klipet a zenekar.
„A zene spirituális gyógyszer” − Takács-Nagy Gáborral beszélgettünk
Takács-Nagy Gábor Svájcban, a Genfi-tó partján él, feleségével ott szervezik a jó nevű Bellerive Kamarazenei Fesztivált. A hegedűművész-karmester azonban az év jókora részét Magyarországon tölti. 2021-ben Prima Primissima-díjat kapott.
Lábas Viki profi tánccal lep meg a Margaret Island új klipjében
A Senki nem felel című dalukhoz forgatott klipben Lábas Viki énekesnő egy fiatal, profi kortárs balett-táncossal, Vincze Lotárral mutatja be egy párkapcsolat dinamikáját.
Nyolc új dallal elkészült a Kodály Spicy Jazz második nagylemeze
A bemutatkozó lemezével Fonogram-díjra jelölt Kodály Spicy Jazz zenekar elkészítette második nagylemezét. A Remake című albumra ezúttal is kizárólag Kodály Zoltán által gyűjtött, jól ismert magyar népdalok átdolgozásai kerültek XXI. századi szempontok alapján újragondolt és hangszerelt változatban, könnyed, instrumentális jazzstílusban.
A vírus hangjai Vajda Gergely vezényletével – Art of Virus élőben a Modern Art Orchestrától
A nemzetközi hírű karmesterrel, zeneszerzővel a zene és az online világ kapcsolatáról, illetve az Art of Virus kezdeményezésről beszélgettünk.
„Nagyon hamar később lesz, mint a most" – interjú Solére-rel
Ha szereted az elektronikát és a popot, és könnyen azonosulsz az érzelmes dalszövegekkel, már biztosan rátaláltál Szigeti Zsófi szólóprojektjére, a Solére-re. A dalszerző a napokban tette közzé első kislemezét, a Másért, amit január 14-én az Akváriumban hallhatunk először élőben.
A nagy tanú – Interjú Tolcsvay Bélával
Igazi nagy legendáink közül egyre kevesebben vannak már velünk. Tolcsvay Béla viszont – mint az elmúlt hatvan év magyar zenei életének nagy koronatanúja – a mai napig lelkesen dolgozik. Nélküle, a történetei, de különösen a munkássága nélkül szegényesebb lenne az említett néhány évtized zenei arculata, nem feledkezve meg a Kossuth-díjas mester énekmondó karrierjéről sem, hisz dalnokként több színház előadásaiban és számos rendezvényen találkozhatunk vele. Meghatározó személyisége több hazai zenei sikertörténet sorsát is befolyásolta, barátai és tisztelői a mai napig felkeresik, és tanácsokat kérnek tőle.
Február 1-jéig várják a jelöléseket a Cziffra György Fesztivál díjaira
Február 1-jéig küldhetők jelölések a Cziffra György Fesztivál díjaira, amelyekkel pályájuk elején álló fiatal zenei tehetségeket, valamint a legnagyobb kulturális értékeket felmutató emberi teljesítményeket ismerik el.
75 éves lenne David Bowie
Január 8-án lenne hetvenöt éves David Bowie angol énekes, dalszerző, producer, színész, az elmúlt évtizedek könnyűzenéjének egyik meghatározó alakja, legsokoldalúbb művésze, „a könnyűzene kaméleonja”.
A hegedűtől a Commodore 8032-ig – Bemutatkozik a Magyar Zene Háza kínálata
Elkészült a Magyar Zene Háza látványos épülete, ahol a kíváncsiskodók január 23-tól alaposan körül is nézhetnek, az izgalmas programokról pedig a ma elindult honlapon részletesen tájékozódhatnak.
John Corigliano Oscar-díjas komponista lesz az idei Bartók Világverseny zsűrielnöke
Megnyílt a jelentkezés a 2022-es Bartók Világversenyre, amely ismét zeneszerzői fordulóval folytatódik: ezúttal hegedű-zongora duóra írt műveket vár a szervező Zeneakadémia. A rangos nemzetközi zsűrit a világhírű amerikai komponista, John Corigliano vezeti majd.
Idén harmincéves a Trottel Records
Idén lesz harminc éve, hogy megalakult a Trottel Records. Az egyik legfontosabb magyarországi független lemezkiadó 1992 májusában indult a Trottel Distribution kalózkazetta-kiadóból kinőve.
Lendületes zenei évkezdet a Cziffra György Fesztiválon és az emlékév eseményein
Nemzetközi sztárokkal és világhírű magyar művészekkel folytatódik a Cziffra György-emlékév 2022-ben, és a februári fesztivál is hasonló élményeket kínál.
„Haydn ötvözi az időskori bölcsességet és a gyerekkori kíváncsiságot” – Fischer Ádám A teremtésről
A magyar közönség két éve nem találkozott élőben Fischer Ádámmal. A járvány miatt elmaradt a Budapesti Wagner-napok 2020-as sorozata, és nem jöhetett az 2021-es újévi koncertre sem. Idén azonban itt volt, hogy a hagyományos január 1-jei programot, Haydn művét, A teremtést vezényelje a Müpában.
Elhunyt Dobos Attila zeneszerző, táncdalénekes
Elhunyt Dobos Attila zeneszerző, énekes. A hatvanas években a Táncdalfesztiválokon ismertté vált művész 80 évesen, hétfőre virradó éjjel hunyt el budapesti otthonában – erősítette meg a hírt az MTI-nek testvére, Dobos Zsuzsanna.