ZENIT – Történetek a színpadról, a kulisszák mögül és az életből

A november 19-én debütáló ZENIT című videósorozatban a magyar színház és film legendái mesélnek életükről, pályájukról és a csúcsra vezető útról. Őszintén, sallang nélkül.

A siker mögött mindig ott rejlik egy-egy történet: egy döntés meghozatala, egy álom megvalósulása vagy épp egy hosszú küzdelem. Milyen út vezet a kiteljesedésig, addig a bizonyos csúcspontig, amit zenitnek hívunk? A Kultúra.hu YouTube-csatornáján induló nyolcrészes portrésorozatban a magyar színjátszás ikonikus alakjai tárják fel életük meghatározó fordulópontjait.

A ZENIT azoknak szól, akik kíváncsiak arra, honnan ered az az energia, amit a színészek a színpadon vagy a filmvásznon sugároznak. Egy-egy epizód nemcsak portré, hanem emberi történet is, tele humorral, mélységgel és tanulsággal. A sorozat célja, hogy közelebb hozza egymáshoz a művészt és a nézőt: hogy észrevegyük, a reflektorok kereszttüzében is emberek állnak, akik sebezhetők, kíváncsiak, esendők, mégis rendíthetetlenül hűek ahhoz, amit képviselnek.

Légy részese a párbeszédnek, ami összeköti a művészt és a nézőt! Találkozzunk november 19-én 18.30-kor, majd minden szerdán ugyanebben az időpontban a Kultúra.hu YouTube-csatornáján!

Ez is érdekelheti

Luciferként rekorderek között tarthatjuk számon Schell Judit és Csuja Imre beszédtanárát

Október 28-án ünnepli nyolcvanötödik születésnapját Csikos Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, aki nemcsak megformálta a magyar történelem meghatározó alakjait, de rendezőként is sikerrel próbálta ki magát, és tanítványai közül is többen ismert és elismert színészek lettek.

Szakonyi Károly: A színházi szöveghez kell egy kis linkség

Szakonyi Károly ma 95 éves. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott az író helye a színházban és miért hiányoznak ma azok a személyes kapcsolatok, amelyek egykor a magyar színházi életet működtették.

Sekély sírhant, Trainspotting, Gettómilliomos – Danny Boyle 70

Október 20-án ünnepli hetvenedik születésnapját Danny Boyle brit filmrendező, a Sekély sírhant, a Trainspotting, A part, a Napfény, 127 óra, a 28 nappal később és a Gettómilliomos című mozik Oscar- és Golden Globe-díjas direktora.

Scherer Péterre emlékeznek a Centrál Színház ősbemutatójával

Október 2-án debütál David Ireland kortárs ír drámaíró Az ötödik lépés című, sokkolóan őszinte és pikáns humorral átszőtt darabja. A hazai ősbemutatót Puskás Dávid fordító-rendező eredetileg Scherer Péterrel kezdte el próbálni, ezért rá emlékezve kerül színpadra Vecsei H. Miklós és Marton Róbert előadásában.