Zórád Ernő képregényes élete tíz kockában

1. Nagy utazás

Zórád Ernő elszegényedett, középnemesi családja a Hont vármegyei Dacsókeszin élt. Ő Balassagyarmaton született, de a gyerekkori otthona a 19. század Mikszáth-féle világát őrző Dacsókeszi volt. Amikor kisgyerek volt, az itt élők még őrizték az 1800-as évek hagyományait, viselkedési normáit. Amikor felnőttként leült rajzolni, az sokszor afféle visszavágyódás volt az ő felvidéki tündérkertjébe. 1921-ben, a trianoni békediktátum után a családja elhagyta a Csehszlovákiához csatolt Dacsókeszit, és Budapestre, a Tabánba költözött.

2. Az élet iskolája

Remekül rajzolt, így 1927 és 1929 között az Iparművészeti Iskolában tanult. Az évfolyamtársai között volt Michel Gyarmathy (Ehrenfeld Miklós) és Amerigo Tot (Tóth Imre) is, akik külföldön futottak be komoly karriert, de Zórád Magyarországon maradt, ahol alulnézetből is megismerte Budapestet. Nemcsak rajzolt és festett, de volt képügynök, színész és énekes is. Megfordult szociális szállásokon, de megszállt vidéki kúriákban és az Angol Királynőről elnevezett pesti vendégfogadóban is. Zórád nem csupán a kor szuperhőseit rajzolta meg, hanem hétköznapi figurákat is, a pincért, a katonát, a csavargót. Mivel testközelből látta őket, nemcsak a miliőt és a ruházatukat tudta megfigyelni, hanem azt is, hogyan viselkednek a kifőzdékben vagy az elegáns kávéházakban, így hitelesen tudta elhelyezni őket egy-egy képkocka terében is.

3. Vadászjelenetek

Az ifjú Zórád Ernő – ahogy abban az időben számos más grafikus, festő is – vállalt mellékállást. Ő báró Wallburg Egonnak festett vadászjeleneteket, többek között úri kaszinók falára, amit egészen addig csinált, amíg behívták katonának. Kitört a háború, és ezzel véget ért Magyarországon a kastélyos, vadászatokkal tarkított úri élet. Ezeken a képein mesterfokra fejlesztette a ló és az erdei vadak ábrázolását, ami később jól jött a képregények lovas jeleneteinél vagy más állatok megformálásánál.

4. Tabán

Zórád a Tabánban találta meg az elveszett tündérkertjét, mindazt, ami a felvidéki életére emlékeztette. 1933-ban, a városrész falusi karakterű épületeinek elbontása előtt vázlatfüzetekben dokumentálta az utcákat, az ott élőket, de a legszebb tabáni akvarelleket már azután festette meg, amikor a régi Tabán már nem létezett. Tehát ezek az elhíresült képek jórészt a vázlatokra épített utólagos rekonstrukciók.

Míg állt a klasszikus Tabán, Zórád itt találkozott Krúdy Gyulával, ami élete egyik meghatározó pillanata volt. Később nem csak illusztrálta Krúdy írásait, azokból a képekből a vágyott személyes kötődést is ki lehet olvasni. Zórád magát is régimódi alkotónak tartotta, akinek az identitása a Monarchia világához kötődik, így amikor historikus regényeket illusztrált, kapcsolatot teremtett az igazi énjével, és újraalkotta gyerekkora díszleteit. Miközben egy kimondottan korszerű műfajt, a képregényt adaptálta magyar viszonyok közé.

5. Térkép e táj

A második világháború idején Zórád a lovastüzérségnél szolgált, de térképészként is hasznosították vizuális látásmódját. Visszaemlékezése szerint háromszor is sikerült elkerülnie az orosz hadifogságot, és túl is élte a háborút, így aztán szerencsésnek is mondhatta magát. És az átélt borzalmak után azzal vigasztalhatta magát, hogy amikor csatajeleneteket illusztrált, hitelesen tudta megmutatni a harcterek arányait, viszonyrendszereit és magát a háború borzalmait.

6. Megúszni az ötvenes éveket

Egyszer azt a feladatot kapta, hogy készítsen egy Rákosi Mátyást ábrázoló jelenetet, de sehogy sem tudta hitelesen megfesteni a diktátor arcát, úgy, hogy közben hősnek is tűnjön. Már teljesen kétségbeesett, amikor megkérte grafikus barátját, Sebők Imrét, hogy segítse ki, aki megoldotta a feladatot, így Zórád megúszta a vegzálást.

Sebők profi volt a propagandaanyagok gyártásában, ő illusztrálta a Rendőrség kiskönyvtára és a Belügyminisztérium kiskönyvtára sorozatot, de éppúgy készített gyerekeknek szóló diafilmeket, ahogy egy erotikus römikártyát is, 52 lenge öltözetű hölggyel.

7. A „nem szeretem” képregény

Zórád a pályája elején még alantas műfajnak tartotta a képregényt, rajzolt mesének gondolta, de megélhetési gondjai arra kényszerítették, hogy mégis elvállaljon ilyen jellegű megrendeléseket is. Később megtetszett neki a kihívás, mely szerint egyetlen képnek kell elmondania, hogy hol vagyunk, kiket látunk a képen, mi történik éppen és mit éreznek a szereplők.

Zórád nem illusztrációkat készített, hanem mint egy filmes, megrendezte az adott jelenetet, néhány képkockában. Később kollázsokat, metszeteket, fotókat is alkalmazott a képregényekben, ami abban az időben radikális gesztusnak számított. Zórád szerint egy jó képregényrajzolónak ismernie kell az adott művet, annak a történelmi, társadalmi hátterét, a kor divatját, építészetét, és egy személyben díszlettervezőnek is kell lennie.

8. Zórád nem volt Winnetou sápadtarcú testvére

1957-ben jelent meg a poptörténeti jelentőségű Winnetou, az első magyar szóbuborékos képregény, amely szakított a korábbi, képaláírásos technikával. A Pajtásban publikált anyag volt az első olyan klasszikus adaptáció, amelyben a dialógusok és narrátori szövegek is végig a képkockákban voltak.

Meglepő módon Zórád nem szerette ezt a munkáját, amit rendre hangoztatott is. Ebben az időben még tanulta a műfajt, ismerkedett a technikákkal, és zavarta az is, hogy Cs. Horváth Tibor forgatókönyve szűkre szabta a rajzoló számára rendelkezésre álló teret. A 12 eredeti oldalból csak tíz maradt fenn, két oldal elveszett, és a megmaradt anyag is elszíneződött.

Amikor a Képregénymúzeum újraközölte az 1957-es változatot, szándékosan nem restaurálták, hanem azt akarták megmutatni, mit rajzolt Zórád 1957-ben. A forradalom leverése után a kultúrpolitika bizonyos mértékig engedett a szórakoztató sajtónak, a visszahúzódó, a párttól elfordult fiatalokat részint így akarta megenyhíteni. Az irodalmi klasszikusok képregényes feldolgozását azzal lehetett lenyomni a rendszer torkán, hogy az a rendes irodalom „kapudrogja” lehet.

9. Üzenetek a falakon

Zórád nem csak képregényeket rajzolt, több mint 30 diafilmhez 1500 illusztrációt készített, így F. Györffy Anna mellett ő lett a Magyar Diafilmgyártó Vállalat egyik legtöbbet foglalkoztatott grafikusa. Neki köszönhetően elevenedett meg a Gulliver, a Don Quijote, a Winnetou, a Tom Sawyer kalandjai, a Koldus és királyfi, A Pál utcai fiúk és a Huckleberry Finn is. Zórád eredeti diafilmes rajzaiból – születésének 115. évfordulója alkalmából – nemrég kiállítást rendeztek a BÁV Art Aukciósház és Galéria emeleti kiállítóterében, a Szent István körút 3. alatt, Zórád Ernő – Válogatás a diafilm hőskorából címmel.

10. A megkerült miniatűr

Zórád Ernő az 1980-as évek végén felhagyott a képregények készítésével, de aztán 85 évesen visszatért, és elkészítette Erich Kästner Az eltűnt miniatűr című 1935-ös regényéből készült, 36 oldalas képregényváltozatot, amit a Füles közölt folytatásokban az 1995/41. számától 1996/1. számáig. Kästnertől már korábban is rajzolt képregényt, az Emil és a detektívek 1970-ben jelent meg a Pajtásban. Zórád már akkor is használta a kollázstechnikát.

Így lett kerek a történet, Az eltűnt miniatűr valójában egy kis kép, bizonyos szempontból olyan, amilyeneket Zórád is sokat festett, és ha akarunk, akkor felfedezünk ebben némi szimbolikát is. Zórád Ernő 2004-ben hunyt el, előtte néhány évvel, 2000-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét. Emlékezetét tábla is őrzi Budapesten, az I. kerületben, a Csap és az Aladár utca sarkán.