Ibsen első irodalmi próbálkozásait az 1848-as forradalmak ihlették

Skienben született 1828. március 20-án. Apja köztiszteletnek örvendő kereskedő volt, ám 1836-ban csődbe jutott, elvesztette vagyonát és társadalmi megbecsülését. A kis Henrik nehezen viselte az elszegényedést, anyja és lánytestvére buzgó vallásosságát, s amint tehette, elhagyta a szülői házat. Az elemi iskola elvégzése után gyógyszerészsegéd lett Grimstadban, ahol igen szerény körülmények között élt és készült egyetemi felvételijére, közben németül tanult.

Első irodalmi próbálkozásait az 1848-as forradalmak, majd a magyar szabadságharc elbukása ihlették, ekkor keletkezett latin olvasmányai nyomán Catilina című darabja is. 1850-ben Kristianiába (a mai Oslo) ment, ám gyenge érettségi eredményei miatt az egyetemre nem vették fel, rövid ideig újságírásból tartotta el magát. 1851-ben a bergeni színházhoz szerződött dramaturgnak és afféle házi szerzőnek. Ekkor írott darabjai többnyire izlandi sagákból és a norvég folklórból vették tárgyukat.

1857-ben a fővárosi Norvég Színház dramaturgja lett, de az ezt követő öt év élete legkomorabb időszakának bizonyult. A szegényes kulturális környezet, művészi kielégületlensége, színházának csődje depresszióba sodorták, csupán néhány versre futotta erejéből. A későbbi nagy művek szempontjából mégis hasznos volt ez a néhány év:

s itt találkozott élete nagy szerelmével, Suzannah Thoresennel, akit 1858-ban feleségül vett.

Ibsen érzelmi és drámaírói válságát egy tőle szokatlan verses darabbal, A szerelem komédiája cíművel oldotta fel. Ekkor már a kritika is felfigyelt rá, ám ő a Norvég Színház csődje után 1864-ben hátat fordított a hazai színpadoknak, s ösztöndíjjal Rómába utazott.

Életének következő 27 évét jórészt külföldön, Rómában, Drezdában és Münchenben töltötte. Ez volt legtermékenyebb korszaka, az önkéntes száműzetésben végre rátalált saját hangjára és témáira. Elkészült két hatalmas drámai költeménye, a Brand, majd a Peer Gynt, 1869-ben vígjátékot írt A fiatalok szövetsége címmel, 1873-ban történelmi drámát, A császár és a Galileust. Rövid alkotói válságát legyőzve 1879-ben elkészült a Babaház, amelyet Nóra címen ismer a magyar közönség. A női egyenjogúság kényes témájához merészen nyúló darab óriási sikert aratott világszerte, több film is készült belőle. Ugyanígy népszerű ma is a Kísértetek, A vadkacsa, a Rosmersholm, a Hedda Gabler.

Az idős mester 1891-ben körutat tett Európában, s mindenütt nagy lelkesedéssel fogadták. Magyarországra is eljutott, részt vett a Nóra bemutatóján,

Kései korszakának művei már önelemzőbbek, személyesebbek, vallomásos jellegűek, s sokkal inkább a szimbolizmus felé mutatnak: a Solness építőmester, a John Gabriel Borkman és a Ha mi holtak feltámadunk az öregedés lírai darabjai. Ibsen felhagyott a drámaírással, elbeszélő költeményeket akart írni. 1900-ban agyvérzést kapott, egy évre rá ismét, s tolókocsiba kényszerült. 1905-ben még megérte, hogy Norvégia független lett, s Sigurd fiát nevezték ki külügyminiszterré. Egy évvel később, 1906. május 23-án a betegség végleg legyőzte a világszerte ismert és ünnepelt írót.

Szerb Antal rendkívül lírai hangon értékelte Ibsen művészetét:

az élet egészét, azt a teljes életet, amely a földön nem is lehetséges. Drámahősei is csak vágyódnak utána, és tönkremennek. Az élet úgy szüremkedik be, rejtelmesen és fájó reflexekkel, költészetébe, mint ahogy a beteg hallja szobájának zárt ablaka mögül az utca dübörgő életét.”

Ibsenről egy kisbolygót és a Merkúron egy krátert is elneveztek. Nevével a norvég kormány 2008-ban nemzetközi díjat alapított. A kétévente odaítélt kitüntetéssel olyan személyeket vagy intézményeket ismernek el, akik vagy amelyek jelentősen hozzájárultak a színház mint művészeti forma fejlődéséhez. A Nemzetközi Ibsen-díjat elsőként Peter Brook angol rendező nyerte el, a kitüntetettek közt van mások mellett Jon Fosse norvég író, Heiner Goebbels német zeneszerző és Peter Handke osztrák író.

Címlapfotó: Henrik Johan Ibsen norvég költő és drámaíró. Fotó: Bridgeman Images via AFP