6461f04a2ace7c0b24aac1d2.jpg

Tizenötmillió forint gyűlt össze a függetlenek támogatására

Tizenötmillió forint gyűlt össze abban a kampányban, amelyet az eSzínházat is működtető Alapítvány a Magyar Színházakért indított. 15 független színház, társulat és színházi neveléssel foglalkozó szervezet részesül az összegyűlt támogatásból, amelyet az évadkezdésig meg is kapnak az érintettek.

Az eSzínházat is működtető Alapítvány a Magyar Színházakért júniusban kampányt és közösségi gyűjtést indított azzal a céllal, hogy támogassa azokat a meghatározó független színházakat és társulatokat, valamint színházi neveléssel foglalkozó társulatokat, amelyeknek a fennmaradása a tét.

A kampányhoz kétféle módon lehetett csatlakozni: jegyvásárlással az eSzínház három, június 21. és július 12. közötti online vetítésére (Azt meséld el, Pista! – Örkény Színház, Rükverc – Katona József Színház, Kezdhetek folytatódni – Radnóti Színház), illetve közvetlen átutalással az alapítvány bankszámlájára. A kezdeményezéshez a Katona József Színház, az Örkény Színház és a Radnóti Színház az előadások online vetítésének jegybevételeit is felajánlották a függetlenek számára.

A szervezők olyan meghatározó független színházak és társulatok között osztották fel a bevételt, amelyek a „mérhető” értékek alapján ide sorolhatóak, azaz van állandó játszóhelyük (akár saját, akár befogadóhelyen), társulatuk vagy állandóan foglalkoztatott művészeik, repertoárjuk, amelyeket a szcéna szereplői meghatározónak tartanak, és az alapítvány partnerként hívta a Független Előadó-művészeti Szövetséget is.

A kampány során összegyűlt 15 millió forint szétosztása során – több szempont mellett – hangsúlyosan vették figyelembe, hogy az érintett színházak és társulatok milyen anyagi helyzetben vannak, milyen tervekkel, megoldásokkal készülnek a soron következő évadra és mennyiben lehet a támogatással biztosítani, hogy végigvigyék a teljes évadot 2025 júniusáig.

Ezek alapján egy-egy millió forint támogatást kap öt színházi neveléssel foglalkozó társulat (a Káva Kulturális Műhely, a Kerekasztal Színház, a Láthatáron Csoport, a RÉV Színház és az Utcaszínházi Alkotóközösség), valamint fél- és másfél millió forint közötti összegben tíz „hagyományos” független színház (az Apertúra, a Dollár Papa Gyermekei, a Forte Társulat, a Gólem Színház, a KV Társulat, a Nézőművészeti Kft., a Pintér Béla Társulat, a Stereo Akt, a Stúdió K Színház és a TÁP Színház).

Ez is érdekelheti

Mitől függetlenek a „függetlenek”?

A Magyar Színházi Társaság Jó kérdés beszélgetéssorozatának negyedik évada kezdődik. Az első alkalom szeptember 15-én lesz.

Szeged szeizmográf érzékenységű színházi fesztiválja

A Thealter olyan fesztivál, ahol hisznek abban, hogy a színház élő dolog, és feladata, hogy a társadalomra, a világra azonnal reflektáljon.

25 éves a Káva Kulturális Műhely

A Káva Kulturális Műhely és színház idén ünnepli fennállása 25. évfordulóját. A Káva ebben a két és fél évtizedben segített meghonosítani itthon a részvételi színház műfaját, aminek célja előremutató társadalmi változások elindítása interaktív, közösségi részvételen alapuló előadások révén.

Eposzparódiából ízig-vérig zenés színház – Horváth Balázs és Horváth Csaba A helység kalapácsáról

A Forte Társulat a Petőfi-emlékévben, a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa megnyitója alkalmából, a magyar kultúra napján tartja A helység kalapácsa eposzparódia kortárs zenei és színházi ősbemutatóját. Az előadás rendezője Horváth Csaba, a Horváth Balázs komponálta zeneművet a veszprémi Mendelssohn Kamarazenekar szólaltatja meg a szerző vezényletével.