Molnár Ferenc 1878. január 12-én született Budapesten. A szülei jogi pályára terelgették, csakhogy hamar kiderült: a gondviselés egészen új utat tartogat számára. Huszonkét évesen veti bele magát a publicisztikába, melyet nem sokkal később jelentős szépirodalmi sikerek követnek. Molnárnak mindössze egyetlen év kell ahhoz, hogy megjelentesse első, Egy gazdátlan csónak története című regényét, mellyel méltán kerül a legígéretesebb fiatal prózaírók sorába. A valódi siker azonban még csak ezután következik.
Huszonkilenc éves, amikor elkészül a ferencvárosi grund történetét megjelenítő, A Pál utcai fiúk című művével, melyet azóta is a világirodalom egyik legjobb ifjúsági regényének tartanak. Molnár, bár akkor még talán nem is sejti, A Pál utcai fiúkkal alkotói életművének csúcsára érkezett. No nem a világhírnév csúcsára, azt ugyanis bravúros színházi megjelenésével, a modern magyar drámairodalom megteremtésével éri el.
„Volt egy titka, amely sajnos már régen nem titok, túlságosan is általános lett a magyar színdarabírásban, s ez az volt, hogy nemcsak a színpadot kell ismerni, hanem a közönséget is” – írja Molnár Ferencről Herceg János. Akárhogyan is, Molnár abban az időben valósággal uralja a színházakat, s ami talán a legmeglepőbb: nem is annyira itthon, mint inkább külföldön. A magyar nézőközönség érdektelensége és a külföldi hírnév mámora egészen New Yorkig röpíti a drámaírót, ahol ugyan magyarul, de már rég nem a magyaroknak alkot. Molnárnak végtére is beteljesült az amerikai álom: pénz, csillogás, Broadway, és ahogyan az lenni szokott: depresszió és öngyilkossági kísérlet.
És mégis, ha itthon bárki feltenné a kérdést, „Ki volt Molnár Ferenc?”, mindössze annyit felelnénk: a modern magyar próza- és drámairodalom jelese, A Pál utcai fiúk írója.
A Pál utcai fiúk
„Bokával fordult egyet a világ. Most már előtörtek a szeméből a könnyek. Sietett, aztán rohanvást futott a kapu felé. Menekült innen, erről a hűtlen darab földről, amelyet ők annyi szenvedéssel, annyi hősiességgel védtek meg, s amely most hűtlenül elhagyja őket, hogy egy nagy bérkaszárnyát vegyen a hátára örök időkre. A kapuból még visszanézett egyszer. Mint aki a hazáját hagyja el örökre. És abban a nagy fájdalomban, mely erre a gondolatra a szívét összeszorította, csak egy csöppecske, csak egy nagyon kicsi vigasztalás vegyült. Ha már szegény Nemecsek nem érte meg azt, hogy a gittegylet bocsánatkérő küldöttségét fogadhassa, legalább nem érte meg azt sem, hogy elveszik tőle a hazáját, amiért meghalt.”
„Pedig – mondta Nemecsek, és felült a párnájára –, pedig én úgy harcoltam értük is, mint a többiekért, hogy nekik is megmaradjon a grund, pedig én tudom, hogy én magamnak nem harcoltam, mert én már többé úgyis soha nem látom a grundot.
Elhallgatott. Törte kis fejét ezen a rettenetes gondolaton, hogy nem látja többé a grundot. Gyerek volt. Szívesen itt hagyott volna mindent ezen a földön, csak a grundot, a grundot, az „édes grundot” ne kellett volna itt hagynia.”
„– Jó volt?
Nemecsek ráemelte nagy kék szemét és felelt:
– Jó volt – mondta csöndesen és hozzátette: – Jó volt, sokkal jobb volt, mint a parton állni és kinevetni engem. Inkább újesztendeig a vízben ülök nyakig, minthogy összeszűrjem a levet a barátaim ellenségeivel. Én nem bánom, hogy a vízbe nyomtatok.”
A farkas
KELEMEN Látom. Légy nyugodt. Azért megyek az estélyre, mert a kegyelmes asszony a püspök húga. És mert az attasé ma megjön Bécsből, és mert a kegyelmes asszony meg az attasé együtt fogják rábeszélni a püspököt, hogy a négyezer holdat nekem és a Leviczkynek adja bérbe. Miért kell nekem a négyezer hold?
VILMA nagy szeretettel: Drága szívem… tudom.
KELEMEN Miért kell nekem a négyezer hold? Mert ha ma megkapjuk, holnap továbbadjuk és kétszáznegyvenezer koronát kapunk érte. Ennek a fele dr. Leviczkyé, a fele az enyém. Százhúszezer korona. Minek nekem ez a százhúszezer?
VILMA Jenőkém, ezek figyelnek, beszélj csöndesebben.
KELEMEN csendesebben: Minek nekem a százhúszezer, mikor én harmincezer koronát keresek és mikor mi abból szerényen és boldogan meg tudunk élni?
VILMA A gyerekednek gyűjtöd, fiam.
KELEMEN Hát mondjak neked valamit? Nem a gyerekemnek gyűjtöm. A gyerekem fiú és éljen meg, ahogy tud. Én se örököltem az apámtól.
VILMA Jenő… hogy mondhatsz ilyet.
KELEMEN Így, ahogy mondtam ilyet. Én a pénzt neked akarom. Na. Neked.
VILMA szemlesütve: Tudom.
KELEMEN Na hát, ha tudod, annál jobb. És én már mondtam neked százszor… én nem vagyok szellemes, én nem vagyok szép, én nem vagyok energikus és daliás… én nem tudok az én asszonyomnak, az én babámnak, az én szeretőmnek, az én feleségemnek egy forró szerelmi vallomást kivágni, amitől felgyulladjon a szeme és száznegyvenet verjen a pulzusa… én ki fogok vágni a babámnak egypár százezret, és ebből fogok csinálni két év alatt a babámnak egy milliót… mert valamit csak kell adnom neki, az életemmel nem érsz semmit, mert az én száraz életem nem asszonynak való, hát lesz egy milliód. Egy milliód lesz, édesem. Ez az én vallomásom. Ezért megyek én ma a kegyelmes asszony estélyére… és nem az amerikai baritonista énekéért… nagyságos asszonyom, ha éppen tudni akarja. Eszik.
VILMA Most tegyem le a villát… álljak fel… és csókoljalak meg a szádon… a szádon…
KELEMEN Nem kell, édesem. Meg kell várni a milliót. És nem kell olyan közel ülni Balsay Pistához.
Liliom
„Liliom elmegy a kapufélfáig, ott megtámaszkodik, háttal a közönségnek. Juli lassan az asztalhoz megy, leül. Lujza,
Lujza kijön a házból.
JULI Ülj le, édes fiam, és együnk tovább.
LUJZA Elment?
JULI El. Leülnek, Lujza nem eszik.
JULI Mért nem eszel, fiam?
LUJZA Én nem tudom . . . hiszen ez . . . hát hogy lehet ez, anyám? Szünet. Drága, jó anyám, hát mér nem mondod meg? Lehet az, hogy valakire ilyen nagyot, ilyen nagyon nagyot ütnek és az a valaki hallja, de nem érzi?
JULI Leteszi a kanalat. Lehet, fiam.
LUJZA Hogyan? . . . hát például veled az már megtörtént, hogy nem érezted, mikor megütött valaki?
JULI Megtörtént.
LUJZA ÉS ki volt az a valaki?
JULI Az apád volt, édes lányom. A te apád, a Liliom.
A két detektív megjelenik az utcán. Liliom lassan elindul előttük balfelé. Az egyik detektív leint a kezével, mintha azt akarná mondani: ezen már nem lehet segíteni. Majd mind a kettő a fejét csóválja. Lassan ballagnak Liliom után. Elmennek. Nagy csönd.
LUJZA Mi történt itt most velünk, anyám? Izgatottan fölkel.
JULI Semmi, fiam. Nyugodjál meg. Az történt, hogy itt szépen, csöndesen ettünk, ebédeltünk, és nekem egy percre eszembe jutott a te apád.
LUJZA Az apám?
JULI A te apád, a Liliom
Szünet. Egy verklis jön a szomszédba.
Felhasznált források:
Molnár Ferenc: A farkas, DIA
Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk, MEK
Molnár Ferenc: Liliom, Franklin-társulat, Budapest, 1910, OSZK
Herceg János: Molnár Ferencről, in: Papírhajó, Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2014, DIA
