A zeneszerzéstől eltanácsolták, mégis világhírű komponista lett – Eisemann Mihály

A vajdasági Paripáson (ma Ratkovo, Szerbia) jött a világra. Kántortanító apjától tanult kottát olvasni, hegedülni, majd – mivel a hangszer nem tetszett neki – zongorázni. Tizenhét évesen Varga Vilmától, Liszt Ferenc egykori tanítványától vett órákat. Már gimnazistaként próbálkozott zeneszerzéssel, a mozikban kísérőzenét játszott a némafilmek alá. 1917-től jogot hallgatott a budapesti egyetemen, ezzel párhuzamosan a Zeneakadémia zeneszerzés szakára is járt, tanára volt többek között Kodály Zoltán és Weiner Leó is. Zenei tanulmányait nem fejezte be, állítólag azért, mert diploma előtt a híres Koessler professzor azt mondta neki: „Maga nagyon szorgalmas fiatalember, de soha nem lesz zeneszerző.”

Bánatában tisztviselőnek állt az Élelmezési Minisztériumban, majd 1923-ban apróhirdetés útján bárzongorista lett. A Stefánia úti Admirál bárban zongorázott, ahol gyakran megfordult a szövegíró Harmath Imre is. Egy alkalommal eljátszotta neki egyik szerzeményét, és a dallam annyira megtetszett Harmathnak, hogy ott helyben szöveget írt hozzá. Így született meg a Szeret-e még?, majd ugyanilyen körülmények között a Lesz maga juszt is az enyém című dal – mindkettő hatalmas sláger lett 1927-ben, később operettjeiben hasznosította őket újra.

Eisemann barátságot kötött Szilágyi László költővel, librettóíróval, első közös operettjüket, a Miss Amerikát (eredeti címe Három mákvirág volt) 1929 januárjában mutatta be a Fővárosi Operettszínház.

Az egyáltalán nem hagyományos, hanem tizenkét képből álló látványos revüoperett és fülbemászó dalai hatalmas sikert arattak, a komponista híre még Amerikába is eljutott. Amikor a tengerentúlról kértek tőle zenei anyagot, a Miss Amerika dalait küldte ki, s nemsokára az ő muzsikájára táncoltak New Yorkban a híres Ziegfeld lányok.

Ő szerezte az 1931-ben bemutatott második magyar hangosfilm, a Hyppolit, a lakáj betétdalait, a filmvígjáték máig az egyik legsikeresebb magyar film.

A következő évben mutatta be a Magyar Színház Honthy Hannával, valamint az elsősorban prózai szerepekből ismert Törzs Jenővel, Kabos Gyulával, Gózon Gyulával a korban pikánsnak számító mesét, az Egy csók és más semmi című Eisemann-operettet, amelynek címadó dala sláger lett.

Ekkor már nemcsak magyar, hanem német és francia filmekhez is komponált zenét. Nagy szenzáció volt 1934-ben A cirkusz csillagai című operettje, amelyet a Vígszínház társulata a ligeti Nagycirkuszban mutatott be. Fokozta az izgalmakat, hogy a műlovarnőt alakító Rökk Marika és a légtornászt játszó Jávor Pál az akrobatikus jelenetekben dublőr nélkül dolgozott, a kísérő zenekart Eisemann dirigálta. Az Én és a kisöcsém 1934 karácsonyán került színre a Fővárosi Operettszínházban, és rövidesen az egész ország dúdolta: „Én és a kisöcsém, fütyülünk a nőkre az idén”.

Eisemann operettjeit jutalomjátékként élte meg Honthy Hanna, Latabár Kálmán, Bársony Rózsi. A Macskazene, az Angóramacska, a Tokaji aszú, a Fiatalság, bolondság ma már kevésbé ismert, de az utóbbi Jaj, de jó a habos sütemény című örökzöld betétdalát Kiss Manyi előadásában szinte mindenki hallotta. A Fekete Péter című darab címadó dala is mind a mai napig népszerű, a szintén ebben felcsendülő Holdvilágos éjszakán, miről álmodik a lány című betétdalt az 1943-as bemutatón ismétléskor a közönség már együtt énekelte Kelemen Évával.

A második világháború után a zeneszerző élete gyökeresen megváltozott.

A kommunista kultúrpolitika az operettet kispolgári giccsnek bélyegezte, egy-egy darab felújítását engedélyezték ugyan, de szerzőkre, új bemutatókra nem volt szükség. A néhány évvel korábban még ünnepelt Eisemann csak kávéházakban zongorázhatott, visszavonultan élt.

A nyilvánosság csak 1958-ban találkozhatott ismét a nevével, amikor az Operettszínházban Rátonyi Róbert és Zentay Anna főszereplésével műsorra tűzték utolsó, eredetileg rádióoperettként bemutatott Bástyasétány 77 című darabját, amelyhez Baróti Géza, a népszerű újságíró írta a történetet. A fülbemászó dallamok közül a rádióban korábban Ajtay Andor, a színházban pedig Homm Pál előadásában felcsendülő „A vén budai hársfák békésen suttognak” sláger lett, a darab több mint 1500 előadást ért meg. Korábbi műveit azonban ezután is ritkán játszották, legfeljebb dalai csendültek fel összeállításokban, lemezeken.

1965 tavaszán hazalátogatott szülőföldjére, a szabadkai színházban díszelőadást rendeztek tiszteletére. Egy év múlva, 1966. február 15-én Budapesten hunyt el, a Farkasréti temetőben kísérték utolsó útjára, a sajtóban csak a temetéséről szóló kishír jelent meg. Emléktáblája egykori rózsadombi lakóházán található.

Eisemann Mihály több mint 20 film és több mint 30 operett zenéjét szerezte, darabjai idehaza és külföldön is sikereket arattak.

Dalai önálló életet élnek, a kilencvenes évektől ismét egyre népszerűbbek, modern feldolgozások is készülnek belőlük, operettjeit játsszák a fővárosi és a vidéki színházak. A Hyppolitból 1999-ben ismét filmet forgattak, részben az eredeti zenével, a Bástyasétány 77 könyvkiadást is megért: 2013-ban a Híres operettek sorozatban jelent meg CD-melléklettel.

A képen karikatúra a New York-palotában működő kávéház híres vendégeiről, a zeneszerzői törzsasztalnál Brodszky Miklós, Eisemann Mihály, Nádor Mihály és Ábrahám Pál. Fotó: Fényes Tamás / MTI