Ahol a tetoválószalon a múzeum és az üzletvezető a kurátor – Kovács Tibor Gáborral beszélgettünk

Kezdjük a legelején! Emlékszel még, hogyan szerettél bele a tetoválásokba?

Fiatalkoromtól kezdve tetszettek a tetoválások, de akkor kerültem éles közelségbe ezzel a művészeti ággal, amikor 11 éve az akkori párom bemutatta Sárközi Zsoltot, aki egy ma is ikonikusnak számító tetoválóstúdiót üzemeltet. Bár sokáig foglalkoztatott a gondolat, végül mégsem lettem tetováló, viszont elmondhatom, hogy a főváros egyik legszínvonalasabb tetoválóstúdióját vezetem.

Hogyhogy nem lettél tetováló?

Amikor stúdióvezetőként és tetoválógyakornokként is
bontogattam a szárnyaimat, szembesültem vele, hogy egy seggel nem ülhetek meg
két lovat. Át kellett gondolnom, mi áll hozzám közelebb. Ha egy világszínvonalú
stúdiót szeretnék építeni kiváló alkotókkal, nem fér bele, hogy én magam is
azzá váljak. Aztán az idő és a körém gyülekező szuper közösség segített
megtalálni a választ. Úgy döntöttem, üzletvezető leszek, és mentorálni fogom
azokat, akiknek szükségük van rá.

Mit jelent a mentorálás a tetoválók esetében?

Igazából ez kétféleképpen valósulhat meg. Egy teljesen kezdőt a nulláról vezetünk be a szakmába, azt, akinek pedig már van némi tapasztalata, a szükséges információkkal támogatom a művészeti kiteljesedésében.

Megpróbálok átadni mindent, ami pluszt jelenthet egy mai tetoválónak, legyen szó az önálló stílus kialakításától kezdve a megfelelő kommunikációig.

Segítem őt rávezetni azokra az irányvonalakra, amik benne vannak, de még nem jöttek felszínre. Így mindenki jól jár: az illető kiteljesedhet a művészetében, én pedig gazdagodom egy nagyszerű kollégával vagy baráttal.

Soha nem okozott ebben gondot az, hogy te nem tetoválsz?

Nem, soha. Ez hasonló ahhoz, mint amikor egy műértő vagy
kurátor elemez egy festményt. Bár ő nem festőművész, mégis rálát, milyen
értéket képvisel az adott alkotás. Szerintem pont a kívülállásom segít
meglátni, hogy kiben van meg az a plusz, amivel nagy sikereket érhet el. Követem
a nemzetközi neveket és trendeket, átlátom a folyamatot, és ezzel a csomaggal
tudom támogatni a feltörekvőket. Akár alapos tanácsokkal, akár építő
kritikával.

Szerinted mi kell ahhoz, hogy igazán sikeres legyen egy
tetováló? Te milyen szempontokat veszel figyelembe, amikor felveszel valakit a
szalonba?

Őszinte leszek: az első és legfontosabb az illető személyisége. Hiszen a stílus maga az ember: ebbe beletartozik, hogy mennyire alázatos, mennyire elszánt, nyitott-e a fejlődésre és rendelkezik-e kellő önreflexióval. Az is fontos, hogy milyen kommunikációs képességei vannak. 2021-ben egy tetováló sikere 50 százalékban a személyiségén és a kommunikációján múlik. A maradék 50 százalékot pedig felosztanám tehetségre, szorgalomra, időmenedzsmentre és marketingre. Ezeket a dolgokat pofozgatjuk addig, amíg létre nem jön a tökéletes összhang.

Ami a személyiséget illeti: saját tapasztalatból tudom, hogy nagyfokú bizalom kell ahhoz, hogy egy tetováló kezei alá feküdjek. Ez egy nagyon intim helyzet.

Pontosan. A hétköznapi életünkben is szelektáljuk, hogy mit
engedünk be: megválogatjuk a barátainkat, a helyeket, ahova járunk, az ételt,
amit eszünk, a cipőt, amit felveszünk. Evidens, hogy a tetoválót is alaposan meg
kell választani.

És az a baj, hogy napjainkban ez nem egyszerű. Aki brandet épít a közösségi médiában, és ott piedesztálra emeli magát, annál nehezen veszik észre a laikus követők, ha hiányos a szakmai háttér. Sajnos sokan bedőlnek a marketingnek és a rengeteg like-nak, így előbb érvényesül egy magát jól menedzselő, de képzetlen tetováló, mint egy magát kevésbé menedzselő, de profi művész. És ez nagyon veszélyes!

Szerintem nagyon fontos tulajdonság, hogy egy tetováló adni akarjon.

Ha nem akarsz adni, és csak a bevétel lebeg a szemed előtt, öncélú lesz a produktum, amit elkészítesz. Az én fogalmaim szerint egy tetoválónak az a legnagyobb öröm, amikor feláll a vendég, megnézi a kész tetoválását a tükörben, és átöleli a művészt. Ezt az ölelést nem a kész minta kapja, hanem a művész, aki alázattal és nagy szívvel készítette el az alkotást. Na, ez az, amit mindig keresek. Felemelő érzés ilyet látni.

Ez részben abban is megnyilvánul, hogy a Fine Heart
művészei egy nap csak egy nagy mintát vállalnak el. Ez szembemegy azzal a
gyakori kritikával, miszerint a nagy tetoválószalonok futószalagon dolgoznak.

Igen. Ez részben az üzletpolitikánk része, részben pedig a tetoválóink saját döntése is. Mindenki maga tudja, mekkora a teherbírása, mennyi fér bele neki. Szerintem nem lehet úgy dolgozni, ha óránként más vendég ül a székedben. Persze a nap végére fantasztikus bevételt produkálnánk, de kicsavart, lélektelen munka lenne az egész. Egy tetoválónak ugyanúgy fontos, hogy minőségi találkozása legyen a vendéggel, mint a vendégnek. Minden vendégnek kijár, hogy normális időt szánjunk rá, kedvességgel fogadjuk, megkérdezzük, hogy van, hogyan sikerült a nyaralása. Fontos, hogy mindkét félnek jó élmény legyen az a közösen eltöltött pár óra.

És ennek része az is, hogy meg szeretnénk értetni a vendégekkel: a tetoválás nem a másolásról szól. Minden ember más, és mindenki megérdemli, hogy olyan mintát viseljen, ami csak az övé. Lehetséges, hogy egy másik tetoválásból merített inspirációt, de nekünk kötelességünk rávezetni őt arra, hogy rengeteg lehetőség közül választhat, ötletelhetünk együtt. A tetováló ideális esetben ki tudja hozni a vendégből azokat a titkos vágyakat, amik alapján egy nagyon egyedi és személyes minta készülhet.

Az is a koncepció része volt, hogy minden művészetek más
stílusban alkosson?

Természetesen. Ez elkerülhetetlen. A stílust sokan
összetévesztik a fellelhető, letölthető mintarendszerekkel. Minimalista és
minimalista között is lehetnek elképesztően nagy különbségek. Bár a művészeink
hatnak egymásra, folyamatosan inspirálódnak, mégis mindenki teljesen mást
csinál, kezdve a vonalvezetéstől a kidolgozottságig.

És ez a vendég számára is jobb így: miután valaki elmondta
az ötletét, leteszek elé öt választási lehetőséget öt különböző stílusból, és
abból már biztosan lesz egy, amit önazonosnak érez. Ha nincs, az nem véletlen.

Van olyan stílus, ami örök érvényű?

Szerintem a pontos, éles kontúrral körülhatárolt dolgok azok. Ha megfelelő méretben készítik el őket, akkor 5-10 év múlva is úgy néznek ki, ahogy megálmodtuk őket. A most népszerű trendek sajnos nem a minőség felé terelődnek: a nagyon miniatürizált, nagyon finom részletekkel bíró minták gyönyörűek, de sajnos nem felelnek meg a bőr adottságainak.

Éppen ezért csak olyan minta felvarrását vállaljuk el, amiért garanciát tudunk vállalni.

A lelkiismeretünket és a szakmaiságunkat helyezzük szem elé, ez sokkal fontosabb, mint az a 15-20 ezer forint.

Mit tanácsolnál azoknak, akik most szeretnének elkezdeni
tetoválni?

Ez a szakma nem a rock’n’rollról szól. Ez töméntelen mennyiségű munka, amit a szabadidődből és a magánéletedből áldozol fel ahhoz, hogy elérd azt a szakmai szintet, amitől kezdve valódi tetoválómesternek nevezheted magad. Azért használom a „mester” szót most a „művész” helyett, mert egy alkalmazott grafikai módszerről beszélünk, amit lépésről lépésre meg kell tanulni.

Aki tetoválni szeretne, először mérje fel, mennyire képzett művészetileg. Ha autodidakta módon rajzolt korábban, iratkozzon be rajziskolába, és töltsön el ott minimum 2-3 évet. Nem teheted meg a vendégekkel szemben, hogy képzetlenül alkotsz valamit a bőrükre, tetoválóként kutya kötelességed a lehető legprofibban, a munkádért felelősséget vállalva beülni egy szalonba. Térképezd fel, mi a te utad, mi az a stílus, ami kifejezi a gondolatiságod, és hogyan tudsz átadni bizonyos hangulatokat, érzéseket vizuális elemekkel. Amikor összeállítod a portfóliód, törekedj rá, hogy ne a közösségi média trendjeit kövesd, hanem alakítsd ki a saját ízlésvilágod.

Te kit emelnél ki a hazai tetoválók közül?

Borbás Róbert a nemzetközi tetoválóvilág egyik legnagyobb kuriózuma. Ő már eleve rendelkezett azzal a tudással és grafikai portfólióval, amit „csak” át kellett ültetnie a bőrre. Mintapélda arra, amit az imént mondtam a tanulásról: Robi sokkal több évet áldozott az „előkészületekre”, a művészeti tudás megszerzésére, mint magára a tetoválásra – legalábbis eddig. Az ő karrierjét, alázatát és tudását érdemes példaértékűnek tekinteni.

Fotók: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu