Augusztus 20-án történt

Ezen a napon történt

Augusztus 20. államalapító Szent István királyunk ünnepe, nemzeti ünnep, az új kenyér napja, az Országgyűlés 1991. március 5-i döntése értelmében Magyarország hivatalos állami ünnepe, egyben a magyar katolikus egyház egyik főünnepe. A 17. században XI. Ince pápa Buda visszafoglalása alkalmából elrendelte, hogy a katolikus világ évente emlékezzen meg Szent Istvánról.

Szent Istvánt ábrázoló ólomüveg ablak a Szent István Bazilikában. Fotó: Shutterstock
Szent Istvánt ábrázoló ólomüveg ablak a Szent István-bazilikában. Fotó: Shutterstock

Ünnep

Magyarország állami ünnepe – Államalapító Szent István királyunk ünnepe, nemzeti ünnep, az új kenyér napja, az Országgyűlés 1991. március 5-i döntése értelmében Magyarország hivatalos állami ünnepe.
Clairvaux-i Szent Bernát ünnepe – Az 1153-ban ezen a napon elhunyt francia egyházi író, hittudós, a keresztény misztika atyja, aki kiváló szónok is volt, kortársai „doctor mellifluusnak”, „mézajkúnak” nevezték.

Augusztus 20-án történt

1083 I. László király jelenlétében a székesfehérvári bazilikában szentté avatták államalapító István királyt.
1741 Az orosz szolgálatban álló dán Vitus Bering felfedezte Alaszkát.
1876 Átadták a forgalomnak a budapesti Sugár utat, a mai Andrássy utat.
1882 Moszkvában bemutatták Csajkovszkij 1812 című nyitányát.
1928 A budapesti Szabadság téren felállították a trianoni békediktátum igazságtalanságára és a magyarság összetartozására emlékeztető Ereklyés Országzászlót.
1942 A szovjet fronton légi baleset áldozata lett Horthy István kormányzóhelyettes.
1946 Budapesten átadták a forgalomnak az újjáépített Szabadság hidat.
1949 Életbe lépett a két nappal korábban elfogadott sztálinista alkotmány, az 1949. évi XX. törvény.
1953 Budapesten átadták a Népstadiont (a Puskás Aréna elődjét), Magyarország legnagyobb sportlétesítményét. Az avatással egy időben kezdték árusítani a Sport szelet elnevezésű csokoládét.
1963 A Szabolcs megyei Aporliget kisközségben is kigyulladt a villany, ezzel befejeződött a falvak villamosítása.
1963 Miskolcon felavatták az Avasi Televízió- és Kilátótornyot.
1968 Augusztus 20-ról 21-re virradó éjszaka a Varsói Szerződés csapatai megszállták Csehszlovákiát, véget vetve az emberarcú szocializmus megvalósítását célul kitűző „prágai tavasznak”.
1980 Reinhold Messner a világon elsőként egyedül, oxigénpalack nélkül mászta meg a világ legmagasabb hegycsúcsát, a Mount Everestet.
1988 Irak és Irán között tűzszünet lépett életbe, véget ért a nyolc évig tartó, egymilliónál több halottat követelő háború.
2006 Az ünnepi tűzijáték alatt lecsapó hatalmas szélvihar és felhőszakadás Budapesten öt ember halálát okozta.
2010 Életbe lépett a határon túli magyarok kedvezményes honosítását lehetővé tevő, kettős állampolgárságról szóló törvény, amelynek rendelkezéseit 2011. január 1-jétől alkalmazták.
2018 Az euróövezeti állandó mentőalap (ESM) közölte, hogy Görögország nyolc év után visszatérhet a nemzetközi pénzpiacokra. A görög költségvetést 2010 óta nemzetközi hitelek tartották életben, az ország a pénzügyi történelem legnagyobb, 275 milliárd eurós támogatásának fejében szigorú megszorító intézkedéseket hajtott végre.

Augusztus 20-án született

1779 Jöns Jakob Berzelius svéd kémikus, a ma is használt vegyjelek bevezetője
1810 Gruby Dávid, az első mikroszkópos technikával foglalkozó magyar orvos

Pesten és Bécsben folytatott orvosi tanulmányokat. 1840-ben jelent meg első tudományos műve latin nyelven, A kóros elváltozások mikroszkópos megfigyelése címmel. Ez az első magyar munka, amely mikroszkópos vizsgálattal foglalkozik. Ezután Franciaországba költözött, ahol egy állatorvosi főiskolán folytatta kísérleteit. Saját szerkesztésű mikroszkópjával neki sikerült először mikrofotográfiákat készíteni. Felfedezett néhány bőrbetegséget okozó gombát és egy mikroorganizmust, amelyet később mint az álomkór kórokozóját azonosítottak. 1856-ban a párizsi Montmartre-on állította fel laboratóriumát, ahol a természeti jelenségek és a betegségek közötti összefüggések vizsgálata céljából meteorológiai és csillagvizsgáló obszervatóriumot hozott létre. Élete második felében gyakorló orvosként tevékenykedett, és számos világhíresség háziorvosa és barátja lett; ezek közé tartozott például Heine, Chopin, Balzac, Liszt Ferenc, Munkácsy Mihály és Zichy Mihály. Az 1870-es német–francia háború idején a maga által berendezett kórházban kezelte a sebesülteket. Foglalkozott sebesültszállító kocsik fejlesztésével is. Párizsban hunyt el 1898-ban. Forrás: OSZK

1873 Eliel Saarinen finn építész
1897 Ascher Oszkár Kossuth-díjas színész
1901 Salvatore Quasimodo Nobel-díjas olasz költő, műfordító
1908 Jánossy Andor agrármérnök, növénynemesítő, akadémikus
1913 Roger Wolcott Sperry Nobel-díjas amerikai neurofiziológus, az agyhasításos műtétek egyik úttörője
1920 id. Szívós István kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó
1937 Andrej Koncsalovszkij orosz rendező
1941 Slobodan Milošević volt szerb, majd jugoszláv elnök, a délszláv háborúk egyik fő felelőse
1943 Halász Péter író, rendező, színész, az alternatív, kísérleti színház jelentős alakja
1948 Robert Plant angol rockzenész, a Led Zeppelin énekese
1958 David O. Russell amerikai rendező, producer, forgatókönyvíró
1964 Erős István Munkácsy Mihály-díjas grafikus, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora
1974 Amy Adams Golden Globe-díjas amerikai színésznő
1974 Maxim Vengerov Grammy-díjas orosz–izraeli hegedűművész
1976 Gergely István kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó
1979 Jamie Cullum angol énekes, zeneszerző, zongorista
1983 Andrew Garfield, Golden Globe-díjas brit–amerikai színész

Augusztus 20-án halt meg

1823 VII. Pius, a 251. római pápa, ő állította vissza 1814-ben a jezsuita rendet
1823 Friedrich Arnold Brockhaus német könyvkereskedő, könyvkiadó, a róla elnevezett enciklopédia első kiadója
1912 William Booth angol prédikátor, az Üdvhadsereg megalapítója
1914 Szent X. Pius, a 257. római pápa, a beteg zarándokok védőszentje
1948 Róth Imre magyar–amerikai építész, New York meghatározó épületeinek tervezője
1963 Kellér Andor író, újságíró
1968 Vértes László ősrégész, a félmillió éves vértesszőlősi előember (Samu) maradványainak felfedezője. Életéről részletesen az OSZK honlapján olvashatunk.
1981 Radó Sándor Kossuth-díjas földrajztudós, a második világháborúban Dóra fedőnéven szovjet hírszerző. Többet is megtudhatunk róla az OSZK honlapján.
1994 Osváth Júlia Kossuth-díjas operaénekesnő, az Operaház örökös tagja
2001 Fred Hoyle angol csillagász, sci-fi-író
2003 Janics Kálmán orvos, közíró, politikus, a szlovákiai magyarság történelmének kutatója
2008 Kuo-feng Hua kínai kommunista politikus, 1976 és 1980 között miniszterelnök
2013 Elmore Leonard amerikai krimiíró
2017 Jerry Lewis amerikai filmkomikus

#eztörténtma