Az egyszerűbb bunkerek tízmillió forintba kerülnek, de határ a csillagos ég

Anyai nagymamámék falun éltek, a házuknak volt pincéje, ami a II. világháború alatt óvóhelyként is szolgált a nyolctagú családnak. Szerencsésnek mondhatták magukat egy ilyen pincével, a nagyvárosok lakóinak többsége csak közös óvóhelyekre menekülhetett, ha megszólaltak a szirénák, ami nyilván kényelmetlenebb volt, hiszen számos idegenhez kellett alkalmazkodniuk, nem beszélve arról, hogy riasztás esetén a pincébe sokkal gyorsabban lejutottak nagymamámék, mint a városi emberek a közös óvóhelyekre. Arra is tisztán emlékszem, hogy a nagyszüleimnél, de még édesanyámnál is mindig volt otthon legalább öt kiló liszt, cukor, olaj és számos konzerv, amihez nem lehetett nyúlni, ugyanis az volt a vésztartalék. Akik egyszer átélték, azok mindig a következő háborúra készültek, illetve arra, hogy baj esetén legyen mit ennie a családnak, legyen hová elbújni, elmenekülni. A pincében állandóan tartottak olajlámpást, gyertyát, ivóvizet, takarókat és minden olyan dolgot, amire szükség lehet menekülés esetén. Amikor kicsi voltam, nagymamám mindig azt mondta: a házat, az otthonunkat csak akkor szabad elhagyni, ha már nincs más lehetőség, mert például leégett. Azóta eltelt negyven év, de az alapszabályok mit sem változtak. Siklósi Norbert szavai nagymamám figyelmeztetését visszhangozzák, vagyis hogy az otthonát senki ne hagyja el katasztrófahelyzet esetén, mert alapesetben a megszokott környezetünk nyújthatja nekünk a legnagyobb biztonságot. Persze itt is vannak kivételek.

Amikor elhatároztuk, hogy az Otthon lapszámban magánbunkerekről és az otthoni vészhelyzeti felkészülésről írok, több céget is felkerestem, amelyek efféle dolgokkal foglalkoznak. A legtöbben elutasítottak azzal, hogy a magánbunkerek egyik legfőbb jellemzője az, hogy titkos helyen vannak, éppen ezért nem nyilatkozhatnak róluk, arról pedig szó sem lehet, hogy megnézhessek egy ilyen föld alatti magánlétesítményt. Mondanom sem kell, elkeseredtem, hiszen riporterként mindig mindent látni szeretnék, hogy az élményeimet, tapasztalataimat megoszthassam önökkel, olvasókkal.

A férfi négytagú családjának építette a föld alatti óvóhelyet a saját kertjében. Azt állította, hogy tíz évébe telt kialakítani a viszonylag biztonságos létesítményt, ami szerintem egy jól felszerelt, elrejtett pincéhez hasonlított. Volt benne levegőztetőberendezés és víztisztító rendszer is. Hogy ezek valóban működtek-e, szaktudás hiányában nem tudtam megállapítani, de tény, hogy láttam különböző fura szerkezeteket. A bunker bejárata el volt takarva, így az udvarra betévedő nem vehette észre. A föld alá lejutva egy rövid alagúton át egy kis szobaszerű helyiségbe értünk, ebből nyílt egy raktár és egy vécé-mosdó. Persze mindezt nagyon kezdetleges módon képzeljék el, vagyis a toalett egy földbe vájt lyukra emlékeztetett, a szoba pedig egy dohos pincére. A raktárban mindenféle tartós élelmiszer, gyógyszer, kötszer, víz, világítóeszközök, játékok, könyvek, szerszámok voltak felhalmozva. A szobában négy kinyitható ágyat, székeket és egy kis asztalkát láttam. A férfit mindenki hibbantnak tartotta azok közül, akik tudtak a bunkerről. Engem is megesketett, hogy soha senkinek nem fedem fel a valódi kilétét. Ismerősöktől tudom, hogy azóta a férfi meghalt, a család pedig eladta a házat telkestől, bunkerestől.

Magyarországon több ezer búvóhely létezhet

Azt, hogy a fura óvóhely létezéséről tud-e az új tulajdonos, vagy esetleg azóta már megsemmisítették, sajnos nem tudom. Azt viszont igen, hogy Barabás László építési szakember, bunkerépítő nem olyan minőségű óvóhelyeket készít, mint amelyikről az imént meséltem. Bár a titoktartásra hivatkozva élőben ő sem tudta megmutatni a cégük által épített bunkereket, de honlapjukon, a Bunkerek.hu oldalon szerepel néhány illusztrációs fotó, amelyeket megnézve leesett az állam. Ezek a magánóvóhelyek ugyanis nem hasonlítanak az általam látotthoz, mondhatni: luxuskivitelezésűek. Persze minden a megrendelő igényétől függ, ha azt szeretnék, alacsonyabb költségvetésű, egyszerűbb bunkereket építenek Barabás Lászlóék, de a prémium kategóriára is be lehet fizetni. A honlapjukon szereplő képekből jól látható, hogy a képzeletnek csak a pénztárca szab határt. Vannak olyan bunkerek is, amelyek elegáns nappalikra emlékeztetnek, de léteznek emeletes ágyakkal berendezett, cserkésztáborokat idéző óvóhelyek is.

„Több évtizedes tapasztalattal rendelkező építési szakember vagyok. Szakmai pályafutásom során számos projektben vettem részt, különös figyelmet fordítva az óvóhelyek építésére, amelyek a legnagyobb védelmet biztosítják a legszélsőségesebb körülmények között is. Célom, hogy olyan biztonságos és megbízható épületeket alkossak, amelyek állják az idő próbáját. Az óvóhelyek építése során különös figyelmet fordítok a legújabb szabványok betartására és a legjobb minőségű alapanyagok használatára, hogy a végső eredmény maximálisan megfeleljen a biztonsági és kényelmi elvárásoknak” – mondja Barabás László, akitől azt is megtudtam, hogy hazánkban is van igény a magánbunkerekre, bár évente legfeljebb ötöt rendelnek meg tőlük. Ennek oka az lehet, hogy ezek a létesítmények igen drágák. Úgy saccolja, hogy az országban több ezer ilyen búvóhely létezik.

És hogy kik akarnak maguknak ilyen helyiséget? Azok, akiknek fontos a biztonságuk és erre költeni is tudnak. Ezek a föld alatti létesítmények ugyanis nem jönnek ki pár százezer forintból. Az egyszerűbbek körülbelül tízmillió forintba kerülnek, ezekben egy négytagú család biztonságosan el tud tölteni néhány napot.

Hogy ezekben mi található? Minden, amit a megrendelő kér. Természetesen a víz, a levegőztetés, a villany alap, de, ha kell, internetelérés is megvalósítható a luxusóvóhelyen, amihez többnyire föld alatti menekülőjáratok is tartoznak, amelyeken az érintettek elhagyhatják a bunkert, ha éppen arra van szükség. A legnagyobb luxusbunker, amelyet Barabás Lászlóék készítettek, száz négyzetméteres volt.

„Ha valaki a telkén belül építi a bunkert, az általában családi házas övezetben valósul meg. Természetesen a legideálisabb, ha az új ház építésekor már eleve be van tervezve – vagyis a ház alá kerül. Az, hogy milyen lesz a bunker, attól függ, mekkora védelmet szeretne a megrendelő, és mitől szeretne védekezni. Ha csupán személyes védelemre van szüksége, akkor elegendő egy jól kialakított pince. De ha valaki háborús veszélyhelyzetre is szeretne felkészülni, akkor bizony akár 6–8–10 méter mélyre is le lehet vinni az egész helyiséget – vagyis két-három emeletnyi mélységbe. Ilyenkor a födémeket és a falakat speciális, vasalatos betonnal építjük, ami képes ellenállni akár egy bombatámadás lökéshullámának is.

Ma már mindenféle veszélyforgatókönyvre lehet készülni, ennek a tárháza gyakorlatilag végtelen” – szögezi le a szakember.

A bunker energia- és közműellátása attól függ, hogy milyen hosszú időtartamra tervezik a bent tartózkodást. Normál esetben a hálózatról is működhet, de szükség van egy leválasztórendszerre, amely vészhelyzet esetén automatikusan önellátó üzemmódra kapcsol. Ilyenkor napelem, akkumulátor vagy akár kézi hajtású generátor is biztosíthatja az áramot – például egy pedállal hajtható rendszer, amely feltölti a 12 voltos akkumulátorokat. A vízellátás és a szennyvízkezelés is megoldható szivattyúval, a levegőt pedig túlnyomásos rendszerrel célszerű szűrni és keringetni, hogy megakadályozzák a szennyezett külső levegő bejutását, például vegyi támadás esetén.

A fiatalabb korosztály gondolkodik abban, hogy fel kell készülni a veszélyhelyzetekre, hogy óvóhelyet építtessen?

A húszas, harmincas korosztály szerintem még nem igazán érti a veszélyt. Ők inkább naivan állnak a világhoz, nem is gondolnak arra, hogy bármikor történhet valami. Pedig amikor az 1990-es években tanultunk, azt hittük, hogy az emberiség már képes mindent megbeszélni, nincs szükség háborúra. Aztán látjuk, hogy ez nem így van. A fiatalabbak még talán nem, de harminc év fölött már sokaknál elkezdődik ez a gondolkodás. És aki teheti, fel is készül rá. Nem akar közösségi óvóhelyre menni, főleg, ha az messze van, vagy egyszerűen csak nem szeretne olyan helyen lenni, ahol tömeg van és célponttá válhat.

A háborús helyzet miatt növekedett az igény a magánbunkerekre?

Nem mondanám, hogy mindennapos, de akinek van lehetősége és affinitása, annak megfordul a fejében. És igen, a háború mindenképpen motiválta az embereket. Elgondolkodtak azon, hogy kellene valami.

Egy ilyen létesítmény engedélyeztetése mennyire bonyolult?

Minden, ami egy-két méternél mélyebbre megy, engedélyköteles. Van, amit pinceként engedélyeznek, de megerősítik, hogy használható legyen óvóhelyként is. Van, amit konkrétan bunkerként rendelnek meg.

Mi a különbség a megerősített pince és a bunker között?

A mélység és a falazat. Egy pincének az a feladata, hogy ne omoljon rá a föld. Egy bunkernek viszont olyan robbanási nyomást is el kell bírnia, amit egy bomba okoz. A minimális vastagság harminc centiméter vasbeton, de ez lehet akár ötven centi is, attól függ, milyen védelmet várunk el. Olyan betonminőség és vasalás kell, ami egy panelház szintű szerkezetet ad, csak föld alatt. Ha valaki például nem három, hanem tíz méter mélyre akar lemenni, ott már sejthető, hogy nem csak bort akar tárolni a pincében. Ott már másról van szó.

A magánóvóhelyek világa nemcsak a háborús helyzet miatt aktuális, hanem a mindennapi biztonsági kockázatok okán is. Barabás László, aki több tucat ilyen menekülőhelyet épített már, nemcsak bunkerekről, hanem úgynevezett menekülőszobákról is beszél, amelyekből jóval több készül ma Magyarországon, mint gondolnánk.

„Alapvetően abból kell kiindulnunk, hogy kinek van veszítenivalója. Akinek sok pénze vagy egyéb értéke van, az sajnos támadási felületet jelent. Nem feltétlenül kell háborús helyzetre gondolni, elég, ha valaki egy olyan szituációra szeretne felkészülni, amikor el kell tűnnie a külvilág elől, vagy biztonságosan elmenekülnie egy veszélyhelyzetből. Manapság egyre többen gondolkodnak ilyen lehetőségekben, a számuk folyamatosan nő.

A menekülésre szolgáló helyiség lehet egy belső szoba, de akár egy pince is – a lényeg, hogy legyen hozzá egy rejtett bejárat. Mondok egy egyszerű példát: minden szobaajtó befelé nyílik, a szoba irányába. Ha ezt kívülről, észrevétlenül el tudjuk zárni egy rejtett szerkezetű, vízszintesen mozgó tolóajtóval – amit kívülről akár falnak vagy bútornak is nézhet az ember –, ez már önmagában jó. Ez a tolóajtó acélból készül, vasbetétes, és úgy terveztem meg, hogy ne lehessen könnyen feltörni. Egy ilyen ajtó kinyitása feszítővassal akár tíz percig is tarthat. Ez az az idő, amelyet a bent lévő személy menekülésre, elrejtőzésre vagy segítségkérésre használhat. Ezért építjük meg a menekülő-útvonalat is” – mondja Barabás László.  „Ezeket a helyiségeket sokan menekülőszobának nevezik. Nem klasszikus pánikszobák, de hasonló célt szolgálnak. Egy ilyen ajtó ára néhány százezer forint, nagyjából 600-800 ezer forintból megvalósítható. Persze ezenfelül jönnek a menekülőút kialakításának költségei – hogy hány ponton zárjuk el az utat, mennyire tesszük lehetetlenné az üldözők számára a követést.

Az ötlet egy sajnálatos esetből származik. Néhány évtizede történt egy betörés egy férfi otthonában. Az illető több száz millió forintnyi készpénzt és értéket tartott otthon, ám éppen nem volt otthon, csak az anyósa. A támadók betörtek, és hosszú órákon keresztül kínozták a nőt – például cigarettával égették a talpát –, hogy kicsikarják belőle a páncélszekrény kódját. Végül sikerrel jártak, és több száz millió forintnyi értéket vittek el. Az eset után a tulajdonos úgy döntött: kell egy biztonságos hely, ahová el lehet bújni, ahonnan segítséget lehet hívni. Így született meg a menekülőszoba gondolata.”

Fotó: Kurucz Árpád / Magyar Kultúra