Ünnep
A fogyatékos emberek (fogyatékkal élők) nemzetközi napja – 1992 óta tartják az ENSZ kezdeményezésére. Többet is megtudhatunk róla erre a linkre kattintva.
Xavéri Szent Ferenc ünnepe – A spanyol jezsuita áldozópap, India és Japán apostola, Szent Pál óta a legnagyobb hatású hittérítő. Bővebben az OSZK honlapján olvashatunk róla.
Advent első vasárnapja – A keresztény hagyományok szerint ekkor kezdődik meg az új egyházi év és a felkészülés a karácsonyra (az advent jelentése: az Úr eljövetele – adventus Domini).
December 3-án történt
1308 Véget ért a budai zsinat, amelynek pápai közvetítéssel az volt a célja, hogy megerősítse az Árpád-ház kihalása után trónra kerülő Anjou-házi Károly Róbert hatalmát.
1793 Marosvásárhelyen Aranka György író és jogtudós vezetésével megalakult az első magyar tudós társaság, az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság. Az eseményről további részleteket is megtudhatunk az OSZK honlapján.
1818 Illinois az USA 21. tagállama lett.
1900 A Ferencvárosi Torna Clubban megalakult a „football”-szakosztály.
1967 A dél-afrikai Christiaan Barnard a világon először hajtott végre szívátültetést.
1984 Az indiai Bhopal városában az amerikai Union Carbide üzeméből kiszabadult mérgező gáz több ezer ember halálát okozta.
1984 Megjelent a Do They Know It’s Christmas? című kislemez, amelyet a brit rockzene színe-java készített Band Aid néven az etiópiai éhínség áldozatainak megsegítésére.
1992 Egy brit mérnök elküldte az első – „Boldog karácsonyt” kívánó – SMS-t egy számítógépről, mert a hordozható telefonoknak akkoriban nem volt billentyűzetük.
2012 Az Országgyűlés április 12-ét, a magyar lakosság Felvidékről való kitelepítésének kezdőnapját országgyűlési emléknappá nyilvánította.
2018 Felbocsátották az Európai Űrügynökség (ESA) diákműholdját, az ESEO-t, amelyen magyar fejlesztésű műszerek is helyet kaptak.
December 3-án született
1368 VI. Károly Valois-házi francia király
1753 Samuel Crompton, a szakaszos fonógép angol feltalálója
1812 Lugossy József magyar nyelvész, orientalista, az MTA tagja
1818 Max von Pettenkofer német higiénikus, a korszerű egészségtudomány megalapozója
1829 Greguss Gyula magyar természettudós, tanár, műfordító
1857 Joseph Conrad lengyel születésű angol író, A sötétség mélyén című regény szerzője
1875 Zimmermann Ágoston állatorvos, az összehasonlító anatómia és fejlődéstan professzora. Többet is megtudhatunk róla erre a linkre kattintva.
1883 Anton Webern osztrák zeneszerző
1900 Richard Kuhn Nobel-díjas osztrák-német biokémikus
1909 Ladányi Ferenc Kossuth-díjas színész
1911 Nino Rota Oscar-díjas olasz filmzeneszerző, Federico Fellini alkotótársa
1918 Wehner Tibor Liszt Ferenc-díjas zongoraművész
1925 Gábori Miklós régész, antropológus. Életéről bővebben az OSZK honlapján olvashatunk.
1930 Jean-Luc Godard tiszteletbeli Oscar-díjas francia filmrendező
1948 Ozzy Osbourne angol heavy metal énekes, a Black Sabbath egykori frontembere
1960 Julianne Moore Oscar-díjas amerikai színésznő
1964 Gombos Judit színésznő, a szolnoki Szigligeti Színház örökös tagja
1965 Győrfi Pál magyar mentőtiszt, az Országos Mentőszolgálat szóvivője
1968 Brendan Fraser Oscar-díjas kanadai-amerikai színész
1971 Till Attila televíziós műsorvezető
1976 Szabó Róbert Endre magyar színész
1983 Bajtai András magyar költő, újságíró
1983 Takács Tamás Péter Munkácsy Mihály-díjas grafikus
1985 Cseh László négyszeres olimpiai ezüstérmes, kétszeres világbajnok úszó
December 3-án halt meg
311 Diocletianus római császár
1552 Xavéri Sznt Ferenc spanyol jezsuita, hittérítő
1839 VI. Frigyes dán király
1888 Carl Zeiss német optikus, gyáralapító
1894 Robert Louis Stevenson skót író
1919 Pierre-Auguste Renoir francia impresszionista festő
1921 Mathiász János szőlőnemesítő. Az OSZK honlapján többet is megtudhatunk róla.
1928 Farbaky István, az akkumulátor egyik feltalálója
1937 József Attila posztumusz Kossuth- és Baumgarten-díjas költő. Életéről és munkásságáról az OSZK honlapján olvashatunk bővebben.
1944 Faragó György zongoraművész
1945 Tirts Rezső erdőtanácsos, szakíró, az első magyarországi turista útjelzés elkészítője. Többet is megtudhatunk róla az OSZK honlapján.
1959 Márffy Ödön festő, grafikus
1973 Darvas József kétszeres Kossuth-díjas író, politikus
1988 Mocsár Gábor József Attila-díjas író
1999 Kuczka Péter Kossuth-díjas költő, író, műfordító, tudományos-fantasztikus irodalmár, szerkesztő. Életéről bővebben az OSZK honlapján olvashatunk.
2003 David Hemmings angol filmszínész, a Nagyítás című Antonioni-film főszereplője
2009 Iglódi István Kossuth-díjas színész, rendező
2007 Spira György történész
2014 Fáy Györgyi színésznő
2018 Andrej Bitov orosz író
2022 Hegedüs Zsuzsa magyar szociológus, filozófus