Az osztrák–magyar kiegyezést követő polgári fellendülés egybeesett az egész világon eluralkodó ipari tömegtermelés megindulásával, amely a reklám általánossá válását, a plakát műfajának kialakulását és felfutását eredményezte. A Magyar Nemzeti Galéria Az élet művészete címmel megnyílt új tárlatán a magyar plakátművészet kezdeteit állította fókuszba, a nemzetközi előzményeket is bemutatva.
A modern polgári gondolkodás a korábbi művészeti felfogásokkal való szakítást is eredményezte: az akadémiai festészeti stílust új, modern irányzatok váltották fel, köztük a szecesszió. Maga a szó kivonulást, kiválást jelent, amely nem csupán a stílusra, hanem a művészet tárgyának, témájának megváltozására is utalt. Az egyszerű falragaszokból kialakult a plakát műfaja, amely önálló művészeti ággá vált, az akadémiai „magasművészettel” szakító alkotók számára pedig éppen kapóra jött, mert kiválóan tudtak a valósághoz, az élethez kapcsolódni vele. A plakát ne legyen túl bonyolult, legyen feltűnő, és egyértelműen közvetítse az információt – egy sikeres reklámkampánynak még manapság is e feltételeket kell teljesítenie.
Alfons Mucha annak ellenére vált az új műfaj egyik legsikeresebb művelőjévé, hogy alkotásai egyáltalán nem feleltek meg az „előírásoknak”. Rajzai bonyolultak voltak, pasztellszínűek, és gyakran a közvetített információ sem látszódott első pillantásra. A legendás francia színésznő, Sarah Bernhardt azonban ragaszkodott a művész rendkívül dekoratív kompozícióihoz, még magyarországi fellépését is Mucha plakátjával hirdették.
Jules Chéret francia festőművész nem csupán feltűnő, a rokokót idéző nőalakjaival hozott újdonságot, hanem a technika megváltoztatásával is. Korábban a rendkívül körülményes és drága litográfiával, azaz kőnyomattal dolgoztak. Chéret egyszerűsítette az eljárást: három kőnyomatot készített, az egyikre a színeket, a másikra a körvonalakat, a harmadikra pedig az árnyékokat helyezte fel, így jóval olcsóbban és gyorsabban tudták tömegesen előállítani a plakátokat.
Henri de Toulouse-Lautrec a perspektíva tekintetében vezetett be újításokat a plakátművészet terén. Korábban elképzelhetetlen volt, hogy egy ember az alkotás előterében ne teljes alakban jelenjen meg, így Lautrec félbevágott hölgyei – amellett, hogy frivol nőalakjai megbotránkoztatók voltak – óriási feltűnést keltettek.
Hazánkban a kor festőfejedelme, Benczúr Gyula készített először plakátot, őt Ferenczy Károly, Rippl-Rónai József és Vaszary János követte. Mindannyian művészeti kiállítások plakátjait készítették el. Az 1898-ban Budapesten megrendezett szecessziós iparművészeti tárlat része volt egy különálló, nagyszabású plakátkiállítás is, amely hazánkban is elindította a modern műfaj térhódítását.
A szecesszió minden országban különböző stílusjegyekkel, filozófiákkal jelent meg. Hazánkban a megújulás, a modern gondolkodás térhódításán túl a magyar művészet, a magyarság mibenlétének definiálása vált központi kérdéssé. Az alkotók a népművészetben, annak motívumaiban találtak választ a nemzeti identitás kérdéseire. A hazai szecessziós stílusban e motívumok használata mellett a népművészet logikája, funkcionalizmusa hódított minden művészeti ágban, így a plakátoknál is. Ezért is alakult úgy, hogy ellentétben az Európában sok helyütt elterjedt szecessziós szimbólumok alkalmazásával nálunk az egyszerűbb, direkt információkat tartalmazó alkotások hódítottak.
A szecessziós plakátok döntő többsége hölgyeket ábrázol: a nő mint múzsa a művészet megtestesítőjeként jelenik meg rajtuk. Később szinte minden árucikkhez női alakot kapcsoltak a plakátkészítők, legyen szó villanyégőről vagy bútorkiállításról. A szép női alak látványa természetesen vonzó a férfiak számára, de ebben a korban vált a nő vásárlóvá, így a művészek már elsősorban őket célozták meg plakátjaikkal.
A női egyenjogúság terén történt előrelépés is lekövethető a korabeli plakátokon: megjelenik például a kerékpározásra vagy korcsolyázásra invitáló hölgyek alakja. Mert ha József nádor lányai korcsolyáznak, akkor minden tisztességes hölgy járhat a korcsolyapályára.
A lakás- és iparművészet is óriási változáson ment keresztül ekkoriban, az új polgári életforma új bútorokat, iparművészeti tárgyakat igényelt. Az összművészeti szecesszió a lakásokba is beférkőzött: a kényelmes bútoroknak egy-egy helyiségben összhangban kellett lenniük egymással és az egyéb berendezési tárgyakkal. A tárlaton megcsodálható egy szecessziós szobabelső és egy különleges válogatás Zsolnay kerámiákból: csupa állatalakos, színpompás kerámia került egy tárlóba.
A boldog békeidők új, polgári életformájához hozzátartozott a szórakozás is. 1891-ben vált a vasárnap munkaszüneti nappá, így a megnőtt szabadidő eltöltésére új szórakoztatóipari ágak fejlődtek ki: kávéházak, színházak, mulatók, sportegyesületek, kabarék, állatkert és filmszínházak várták a látogatókat. A plakátokon a gondtalan élet, a vidámság, a technika vívmányaiba vetett hit tükröződik. Olyannyira a mindennapok részévé vált a szórakozás, hogy például a Nemzeti Színház legendás színésze, Újházi Ede füstölgő szivarral a szájában, a maga közismert stílusában szólítja meg a járókelőt a kor egyik legfoglalkoztatottabb grafikusának, Faragó Gézának a plakátján: „Marha – mondja a Mester –, miért nem iszol Gottschlig rumot?” De Faragó az öniróniától sem mentes: önmaga karikatúráját rajzolta meg az Upor Bár plakátján, egy kis felhőtlen szórakozásra, egy kis tinglitanglira invitálva a járókelőket.
A békeidők azonban a szorongást is magukkal hozták: a technológiai fejlődés értelme, a haladásba vetett hit megkérdőjeleződött, illetve a munkanélküliséggel, a munkásság sanyarú sorsával, a közeledő háború rémével való szembesülés is megjelent. A plakátművészet ezekkel a kérdésekkel is foglalkozott, hiszen a plakát legfőbb érdeme, az aktualitás nem korlátozódik a pozitív történésekre.
A magyar plakátművészet 1895 és 1914 között élte első aranykorát. Ugyanakkor a Magyar Nemzeti Galéria tárlata nem csupán a képzőművészetre fókuszál: a kor hangulatát, a pezsgő budapesti mindennapokat is átélhetővé teszi. Azt a korszakot, amikor az állatkert éjjel kettőig tartott nyitva, amikor a Kossuth Lajos utcában Neuschlosz bútorok és Szőts Simon szőnyegei között lehetett válogatni, s az Edison mozgóban „automata buffet” várta olcsó áraival a látogatókat.
Fotó: Budai Kriszta / Kultúra.hu
