Egyéb

Ingyenes táncprodukció a PLACCC Dance minifesztiválon

Mészáros Máté a fesztivál felkérésére készítette el 2019-ben bemutatott A távolság mechanikája című előadásának egészen eredeti adaptációját. A közönség június 21-én, hétfőn a koreográfus vezetésével és előadói közreműködésével vehet részt a szabadtéri programon Buda utcáin.

Vár a Pécsi Nyári Színház

2021-ben 10 előadással várják a felhőtlen kikapcsolódásra vágyó közönséget a Káptalan Kertben július 18. és augusztus 16. között.

MVM-koncertek – A zongora: Boros Misi és Balázs János estjei

Június 20-án, vasárnap este Balázs János, június 28-án pedig Boros Misi zongoraestjét rendezik meg az MVM Koncertek – A Zongora-sorozaton az Opera Zongorateremben.

Koncerttel emlékeznek az alapítóra a Magyar Nemzeti Múzeumban

A Budapest Sound Collective és Fejérvári Zoltán zongoraművész fellépésével emlékeznek szombaton a múzeum alapítójára, gróf Széchényi Ferencre a Magyar Nemzeti Múzeumban.

Megkezdődik a kortárs művészeti fesztivál a Kvártélyház udvarán

A 8. Zalaegerszegi Kortárs Művészeti Fesztivál (ZA-KO) színházi, zenei, prózai és összművészeti produkcióival hétfőn kezdődik a 15. évad a zalaegerszegi Kvártélyház udvarán.

Így nyitotta a Bondoró a hazai fesztiválszezont

A Bondoró elsőként vágott bele a régóta áhított koncert- és fesztiválszezon nyitásába. Magyarország egyetlen utcaszínházi fesztiválja újult erővel, nemzetközi produkciókkal és új helyszínnel törte meg a fesztiválcsendet Kapolcson.

A Csokonai Színház és a Kodály Filharmonikusok nyitják meg a Szent László napokat

Bellini, Verdi, Mozart, Puccini örök szépségű áriáit, közkedvelt operák részleteit hallhatja a közönség a nagyváradi Szent László napok június 21-i, hétfői megnyitóján a debreceni Csokonai Színház és a Kodály Filharmonikusok művészeinek előadásában.

Különleges helyek – Indul a régészet napi hétvége

Június 18. és 20. között rendezi meg a Magyar Régész Szövetség az idei régészet napi programokat. Az idei tematika: „különleges helyek”.

Húsz helyszínen nyitják meg a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivált

A jubileumi ünnepre való tekintettel húsz helyszínen szervezik meg az idén a 20. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) megnyitóját, a seregszemle díszmeghívottja a nemzedékének legtehetségesebb táncosaként számon tartott Szergej Polunyin ukrán művész lesz.

Kezdődik a nagyváradi színház nyári évada

Változatos, családi élményeket ígérő szabadtéri előadásokat szervez június hónap folyamán a nagyváradi Szigligeti Színház: az előző évek hagyományához hasonlóan, a teátrum nyári évadában a könnyed, táncos-zenés előadásoké a főszerep.

Rendezvény ReStart 2021 – Konferencia a rendezvényszektor kihívásairól és lehetőségeiről

Az elmúlt több mint egy év senki számára sem volt könnyű, a rendezvényipar ugyanakkor kiemelten volt érintett a korlátozások kapcsán. Legyen szó koncertről, kulturális, üzleti, gazdasági, turisztikai vagy sporteseményekről, a leállás a teljes szektort érintette. A Rendezvény ReStart június 24-én egy asztalhoz ülteti a teljes hazai rendezvényszakmát, hogy megvitathassák együtt a változásokat és egymástól is tanulva segítsék az újraindulást.

Jelmezekbe kódolt információk – Kosztümkiállítás a fehévárcsurgói kastélyban

Különleges kiállítás nyílt Fehérvárcsurgón a Károlyi-kastélyban. Július elejéig nemcsak a csodaszépen berendezett szobákban gyönyörködhetnek a látogatók, hanem a Vörösmarty Színház jelmezeiben is.

Táncelőadások és interaktív programok júliusban a Millenáris parkban

Táncelőadásokkal, interaktív programokkal várja a közönséget a Nemzeti Táncszínház július 14. és 22. között TáncPark elnevezésű eseményén a Millenáris parkban.