Egyéb

A svéd Lappföldön játszódik a Millennium-sorozat új kötete

A svéd Lappföldön játszódik a Millennium svéd krimisorozat hetedik kötete, a Havsörnens skrik (A rétisas kiáltása), amely pénteken került a svéd könyvesboltokba, szerzője Karin Smirnoff.

„Nincsenek határok a szellemi kapcsolatokban” – Aradra érkezett az Irodalmi Karaván

November 3-án Nagyvárad után Aradra érkezett a Juhász Anna által vezetett partiumi Irodalmi Karaván, ahol az előző helyszínhez hasonlóan rendhagyó irodalomórán és irodalmi szalonesten vehettek részt az érdeklődők Száraz Miklós György, Zalán Tibor és Lövétei Lázár László közreműködésével.

Antal Nimróddal és Berlinale-nyertes stand upos ifjúsági filmmel nyit a Cinemira Teen

November 18–20. között tartják a filmfesztivál tini kiadását a Corvin moziban.

Elárverezik II. Erzsébet néhai brit királynő második világháborús jogosítványát

Elárverezik II. Erzsébet néhai brit királynőnek a második világháború éveiben szerzett jogosítványát – jelentette csütörtökön a BBC.

A rendszerváltás óta a legnagyobb szabású németországi magyar kiállítás nyílt meg Berlinben

A több mint 200 festményt, grafikát, szobrot, fényképet és egyéb műalkotásokat felvonultató tárlat azt mutatja be, hogy a Berlinben dolgozó magyar alkotók miként járultak hozzá a weimari köztársaság fővárosának virágzó kozmopolita kultúrájához.

Szent Márton-napi újborfesztivál és libator a szentendrei skanzenben

Az őszi időszak legismertebb jeles napja a Márton-nap, amelyhez számos népszokás, hiedelem, az újbor kóstolása és libalakoma kapcsolódik. Márton-napi hagyományok, lámpás felvonulás, kézműveskedés, borkóstoló, a Skanzen Étteremben libaételek várják a látogatókat november 12-én és 13-án.

Mégis eredeti lehet egy Rembrandt-másolatnak minősített vázlat

Szakértők szerint mégis eredeti lehet A kereszt felállítása című olajvázlat, amelyet eddig Rembrandt egyik követőjének tulajdonítottak – írta a The Guardian online kiadása pénteken.

Virtuóz sztárvendég november 9-én a Müpában

Alekszandr Gavriljuk Budapesten először ad szólóestet.

Premier előtt mutatják be Kárpáti György Mór új filmjét az Európai Art Mozi Napon

Premier előtt vetítik Kárpáti György Mór rendező-forgatókönyvíró Jövő nyár című új filmjét november 13-án a 7. Európai Art Mozi Nap részeként.

Egy amerikai gyűjtemény antik műkincseiből nyílt vitatott kiállítás Görögországban

Tiltakozások, tüntetések közepette nyílt meg egy bronzkori műtárgyakból álló kiállítás az egyik legpatinásabb athéni magánmúzeumban. A tiltakozók szerint a kormány és egy New York-i múzeum megállapodását, amelynek részeként a tárlat megvalósult, görög régiségek külföldre csempészésének törvényesítésére használják fel.

A Duna Művészegyüttes a Duna menti népek táncait viszi színpadra

Legújabb bemutatóját a Nemzeti Táncszínházban viszi színpadra az együttes november 18-án A Duna balladái – Táncok és imák a Duna mentén címmel.

A Pannónia Stúdióban ad exkluzív koncertet az Oláh Krisztián Quartet

A brit TRYPL Horns jazzfúvós trióval koprodukcióban készíti el legújabb nagylemezét az Oláh Krisztián Quartet. A lemez 2023 tavaszán jelenik meg Music for 24/7 címmel, anyagát pedig a Pannónia Stúdióban rögzítik november során. A felvételt most egy különleges, exkluzív koncert egészíti ki.

A környezetszennyezés problémáját bemutató úszó kiállítótér készült egy régi kompból

Úszó kiállítótér és szemléletformáló központ készült Sárazsadány község régi kompjából. A Lebegő kiállítás, amely a környezetvédelem fontosságára és a folyók szennyezésének problémájára hívja fel a figyelmet, csütörtökön indult útnak.

Brigitte Giraud regénye kapta a Goncourt-díjat

Brigitte Giraud regénye, a Vivre vite (Gyorsan élni) kapta idén a legrangosabb francia irodalmi elismerést, a Goncourt-díjat – jelentették be csütörtökön Párizsban.

Kihirdették a Déry Tibor-díj idei nyerteseit

Deczki Sarolta, Krusovszky Dénes, Sallai Katalin Krisztina és Schein Gábor írók, irodalmárok vehetik át pénteken az idei Déry Tibor-díjakat.

Díjat nyert az El a kezekkel a papámtól! San Diegóban

Az El a kezekkel a papámtól! című film nyerte a legjobb mozifilm díját a San Diegó-i Nemzetközi Gyerekfilmfesztiválon az Egyesült Állomokban.