Egyéb
Szeptember 21-ig lehet jelentkezni Magyar Speciális Független Filmszemlére
Szeptember 21-ig lehet nevezni filmes pályaművekkel a 6. Magyar Speciális Független Filmszemlére, amely a fogyatékkal élők, a pszichiátriai és szenvedélybeteg alkotók, az autizmussal élők, valamint a független- és professzionális filmesek integrált seregszemléje.
Orosz István mozgó- és állóképei az Uránia Nemzeti Filmszínházban
Szeptember 13-án, vasárnap Orosz István Kossuth-díjas grafikusművész és animációsfilm-rendező lesz az Uránia Nemzeti Filmszínház animációs alkotókat bemutató, tavaly indult sorozatának következő vendége.
Idén a pásztoroké a főszerep a Kecskeméti Népzenei Találkozón
Harmincadik alkalommal várják a szervezők a népzene iránt érdeklődő közönséget a Kecskeméti Népzenei Találkozón szeptember 17. és 20. között, amelynek középpontjába idén a pásztorok zenei kultúrájának bemutatása áll.
Péntektől látható a Helbing Ferenc-kiállítás a Bélyegmúzeumban
Péntektől látható Helbing Ferenc bélyegtervező emlékére rendezett kiállítás a Bélyegmúzeumban, a tárlaton láthatók többek között az 1938-as Szent István-emlékévre, a Budapesti Eucharisztikus Kongresszusra tervezett grafikái és az 1940-ben, Hunyadi Mátyás születésének 500. évfordulójára alkotott, teljesen kidolgozott művei is.
Mesefesztivált rendeznek Veszprémben
Mesefesztivál helyszíne lesz Veszprém szeptember 18. és 20. között. A bábelőadások mellett két interaktív játéktér is várja a családokat.
Németországban állít ki a budapesti Ludwig Múzeum
A képek dialektikája címmel mutat be válogatást állandó gyűjteményéből keddtől a berlini Collegium Hungaricumban a budapesti Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, amely a közelmúltban Triesztben is kiállított.
Kezdődik az Érdi Jazz Fesztivál
A Bögöthy Trió és a Modern Art Orchestra koncertjével kezdődik az Érdi Jazz Fesztivál, amelyet szeptember 11. és 13. között rendeznek a Magyar Földrajzi Múzeum kertjében.
Kezdődik a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál
Harminckét alkotás szerepel a kedden kezdődő IV. Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában Szegeden.
Nyárzáró koncert a Várkert Bazárban
A Magyar Állami Népi Együttes – A Kárpát-medence népzenéje az összetartozás jegyében című – koncertjével zárja a Várkert Bazár nyári programsorozatát szeptember 9-én.
30. Kecskeméti Népzenei Találkozó
Harmincadik alkalommal várja a népzene szerelmeseit a Kecskeméti Népzenei Találkozó a Hírös Agóra Kulturális Központban szeptember 17-20-ig.
Indul a koncertszezon a Budapesti Fesztiválzenekarnál
A Budapesti Fesztiválzenekar fél év után tér vissza a hangversenytermekbe, szeptemberben a tervek szerint tizenegy koncertet adnak.
Eleven Ősz a Bartók Béla úton
Galéria- és műterem-látogatással, alkotóműhelyekkel és irodalmi sétákkal is várja az érdeklődőket az Eleven Ősz-programsorozat szeptember 25-én és 26-án Budapesten, a Bartók Béla úton.
Elhunyt Jirí Menzel Oscar-díjas cseh rendező
Elhunyt 82 éves korában Jirí Menzel Oscar-díjas cseh rendező. A cseh sajtó értesülése szerint a haláleset szombaton történt.
Székesfehérváron Az ember tragédiája
Szeptember 12-én, Székesfehérváron, a Vörösmarty Színházban egy ősbemutató és a kiállítás megnyitója várja az érdeklődőket.