Egyéb
Tíz produkció debütál a Pécsi Nemzeti Színház ősszel induló évadában
Tíz premierrel, köztük öt nagyszínházi produkcióval várja a közönségét a Pécsi Nemzeti Színház a 2023/2024-es évadban. Az előző évadban több mint nyolcvanezer nézőt fogadott a teátrum.
Beck Zoltán és Vecsei H. Miklós zenés estjével zárul a Zsámbéki Nyári Színház évada
Második éve tér vissza Beck Zoltán és Vecsei H. Miklós a Kártyajáték című produkcióval Zsámbékra. A közönség egyik legkedvesebb előadása augusztus 27-én lesz látható a Zichy-kastély udvarán, ezzel zárul a Zsámbéki Nyári Színház jubileumi 40. évada.
Elkezdődött Szent László király lovasszobrának felállítása Nagyváradon
Várhatóan két hétig tartanak majd Szent László király lovasszobrának összeszerelési és felállítási munkálatai a nagyváradi várban.
Nemzetközi természetfotó-fesztivál nyílik Csákváron és környékén
Pénteken nyílik meg a Fejér vármegyei Csákváron és a környező településeken a FotoKozma nemzetközi kültéri természetfotó-fesztivál, amely október végéig várja a látogatókat.
Öt pályázat érkezett a Zeneakadémia rektori posztjára
Augusztus 21-én járt le a jelentkezési határidő a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektori pozíciójára kiírt pályázati felhívásra. Öten pályáztak az intézmény vezetésére.
Nyilvános Keller András rektori pályázata
Keller András hegedűművész-karmester honlapján tette közzé a Zeneakadémia rektori posztjára beadott pályázatát. Ehhez egy közleményt is mellékelt, amelyet változtatás nélkül közlünk.
A Cirkusztestvérek a CineFest versenyprogramjában
A Cirkusztestvérek című egész estés dokumentumfilm premierje a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál CineDocs versenyprogramjában lesz 2023. szeptember 3‑án, vasárnap 18.30‑kor a Művészetek Háza Zukor termében, a vetítést követő közönségtalálkozón a film több alkotója is részt vesz.
Balatorium: tudomány és művészet találkozik a tó partján
Augusztus utolsó hétvégéjén a Balaton aktuális ökológiai kihívásaira hívják fel a figyelmet változatos programokon.
Fesztivált rendeznek augusztus utolsó hétvégéjén Szentendrén
Közel 140 eseménnyel várja az érdeklődőket a 18. Szentedre Éjjel-Nappal Nyitva nevű fesztivál augusztus 25–27. között.
Pályázat szegedi papucs újragondolására
A Szegedi Papucsért Alapítvány, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége és a Hagyományok Háza pályázatot ír ki a szegedi papucs fejrészének elkészítésére hagyományos vagy újragondolt formában kézművesek, népi iparművészek, iparművészek, művészeti felsőoktatás hallgatói részére.
Fókuszban a lótusz – tematikus napot tart a vácrátóti botanikus kert
Fókuszban a lótusz címmel az indiai lótuszt bemutató, tematikus napot tart szombaton a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert.
Díjátadóval zárult a Szarvasi Vízi Színház 13. évada
Lezárult a Szarvasi Vízi Színház tizenharmadik évada, amelynek záróeseményén díjakkal ismerték el a XIII. Magyar Teátrumi Nyári Fesztivál kiemelkedő művészi teljesítményeit.
Emlékérmet bocsátott ki I. András király tiszteletére az MNB
Az emlékérme kibocsátását a Magyar Nemzeti Bank alelnöke közölte a tihanyi apátság látogatóközpontjában tartott hétfői ünnepségen.
José Carreras novemberben visszatér Budapestre
November 29-én legújabb gálakoncertjével tér vissza José Carreras Magyarországra. „Nagyon örülök, hogy visszatérhetek egyik kedvenc közönségemhez, a magyar zenerajongókhoz, akik előtt már sok emlékezetes fellépésem volt” – mondta a tenor, aki a Papp László Budapest Sportarénában lép fel.
Elhunyt Pap Éva színművész
Pap Éva színművész halálát a Madách Színház tette közzé Facebook-oldalán.
Schiff Andrást a Salzburgi Ünnepi Játékok díjával ismerték el
A kitüntetést, a fesztivál rubinokkal díszített kitűzőjét korábban olyan művészek kapták meg, mint Edith Clever, Christa Ludwig, Anne-Sophie Mutter, Christian Stückl, Jürgen Flimm, Riccardo Muti, Mariss Jansons, Daniel Barenboim, Franz Welser-Möst és Wolfgang Rihm.