 |
- Legújabb verseskötetedet novemberben vehette kezébe az olvasó. Különös címe lett: M1/M7. Nekem sokat jelent ez a két autósztráda, azon járok, ergo az életem. Az nem újdonság, hogy a formai tudásod benne van ebben is, de egy kicsit tartalmilag úgymond hétköznapibb. Miért? Miért verseskötet lett a prózák, színművek után és mi ihlette a verseket?
- Hét éve nem jelent meg verseskötetem, és verses epika, színház ide vagy oda, azért ugyanúgy írtam verseket is, mint előtte. Sok tekintetben érik valami változás, szerettem volna tehát, ha be van mutatva a húszas éveim termése, még mielőtt az új versek végleg kiszorítják őket. Ezért lett a könyv. A közös sztrádaszakaszban találtam egy szimbólumot: két attitűd közös pontját, ráadásul a dunántúli gyerekeknek ez az első nagyvilággal kapcsolatos képük, ezért lett ez a vers a címadó.
- Az előző, A százegyedik év című kötetedben két régebbi mű van, a Zalai passió című vígeposz és a Sík című eposz, amely történelmi témájú, de a címadó, az közéleti témájú mű, az is archaikus nyelven, egy önkormányzat korrupciós ügyeiről szól. Hogyan találsz rá olyan versformákra, amelyek már nincsenek is, és idegesítőek is?
- Nekem nincs olyan, hogy valami elmúlt az irodalomban. Ha valamire azt mondja egy divat vagy korhangulat, akkor meg egyenesen izgalmassá teszi előttem. Ilyen volt A százegyedik év tényleg nagyon régen használt sorfajtája is - ráadásul szerencsém volt, mert kiderült, hogy a színpadról sem esik le ez a ritmus, megszerettem, nyers, darabos prózának hangzik, és mégis költői.
- Mitől vannak ezek a hirtelen váltások az irodalmi pályádon? Van-e még visszhangja a közéletet felkavart A százegyedik évnek?
- Szeretek magamnak meglepetést okozni. Amit egyszer megcsináltam, azt ki is ismertem, jó ideig nem izgat aztán. Ha vannak váltások, akkor biztos ezért. A jog és a politológia érdekel, de a politikai élet rangon aluli költői téma, nem érdekel jobban, mint bárki mást. A százegyedik év hullámverései elcsitultak, már ha voltak egyáltalán.
- A harmadik profilod egy ideje a színpadi művek írása. A Fortedanse társulatnak írtál megrendelésre Kalevala nukleáris verziót és sikerrel játsszák most is. Mi volt a legfontosabb szempont az írás közben ezúttal? Követi-e újabb színházi munka ezt?
- A legfontosabb mindenképp, hogy lehetek a köteteimben diktátor: a színházban ugyanolyan kiszolgáló személyzet vagyok, mint akár a súgó. Nem az én egyszemélyes játékom, visszább kell venni, és kerülő úton lopni be magam az előadásba, ha tudom. Követi, persze hogy követi: nagy lehetőség egy költőnek a színház, sokkal nyitottabb költészetet fedeztem fel magamban, amióta csinálom.
- A tavaly októberben bemutatott Oidipusz gyermekei is felkérésre készült
a Radnótinak?
- Igen, Valló Péter egy régi ötletét valósítottuk meg. Három antik darab történetéből lett egy előadás, kőszínházi, sokat tanultam a munka alatt.
a Radnótinak?
- Igen, Valló Péter egy régi ötletét valósítottuk meg. Három antik darab történetéből lett egy előadás, kőszínházi, sokat tanultam a munka alatt.
- A Fortedanse társulattal egy másik műfajt is elértél, a kortárs táncot. Előtte is érdekelt a tánc? Aki antik verseléssel foglakozik, annak nyilván van valamiféle zenei kötődése is. Milyen zenék állnak hozzád közel?
- Nemhogy a tánc nem érdekelt, de maga a színház sem. Nem kaptam én otthonról színházi műveltséget. Még irodalmit sem, csak történelmit. Furcsa, hogy lassan belülről kezdek megismerni egy világot, amiről keveset tudok. A zene érdekel, nagyon is. Azelőtt a Wanted magazinnál és a sziget.hu portálnál lényegében könnyűzenei újságíró voltam. Pop-rock-tárgykörben nagyfogyasztó vagyok.
- Írói identitás szempontjából hova tartozónak érzed magad? Annyi helyen éltél, dolgoztál, annyi legenda kering rólad, nyilván, mert kifelé elég szikár életet élsz fiatalon. Hol vagy otthon?
- Heteken belül megint költözöm Pestről. Kolozsvárra. Ezerszer voltam, de élni nem éltem még ott. Most ez is meglesz, nem ösztöndíj, nem három hónapos hülyeség, hanem igazi költözés. Bármi lehet belőle, tényleg bármi. Biztos lebomlik bennem a tíz évvel ezelőtti Kolozsvár mítosza, mint ahogy a Várad-kép is lebomlott, amikor ott éltem egy évet. Biztos nehéz lesz az első időkben, de azt hiszem, hogy oda tartozom. Nem élek én szikár életet, csak az irodalmi életben nem szoktam mutatkozni személyesen. De ettől még létezem.
- Mi a legfontosabb az írás és az élet szempontjából neked?
- Az írás nem lehet elsődleges soha. Az életből igyekszem irodalmat főzni, nem mások könyveiből. Szeretem, ha egy könyvhöz nem kell tíz másikat elolvasni, hogy megértsük. Nekem nagyobb inspirációs forrás egy bajnoki meccs vagy egy lemez is. Igyekszem vigyázni, hogy az egzisztenciám soha ne irodalmi legyen. Hogy maga az életem mégis az írás köré épült fel, a sors hozta, nem is mindig örülök neki.
- Milyen terveid vannak 2010-ben, milyen felkéréseid, milyen saját elhatározások?
- Megint Horváth Csabával és a társulatával dolgozom: március végén lesz a bemutatónk A tiszta méz címmel, egyszerre tragikus, egyszerre romantikus, szerelmes darab lett. Most mindent ez a költözés, a várakozás fest meg: amint megérkezem, elkezdek készülni az első olyan színpadi műre, amit önálló kötetben is szeretnék majd látni. Felkérés is van, de ez a másik a legfontosabb. Már egy éve gyűjtöm hozzá az anyagot. Még sosem készültem annyira semmire, mint erre, alig várom, hogy nekiálljak.
