 |
A film mindkét főhőse abban a korban van, amikor az ember már kialakítaná saját életét, már vannak saját elképzelései és vágyai, ugyanakkor a környezete és főként szülei még határozottan gyerekként kezelik. Ezért okoz felfordulást és pánikot a filmbéli kis szigeten, hogy Sam, az árva és érzelmi instabilitása miatt kissé különc fiú megszökik a cserkésztáborból, hogy ? legalább egy-két hét erejéig ? megszöktesse Suzyt, akivel egy éve ismerkedett meg, hogy akkor megkezdett levelezésük során kiderüljön, lelki társra talált benne. Hiába nem akar mást, csak egy kicsit együtt lenni a két kiskamasz, a rendőrség, a teljes cserkésztábor és Suzy családjának mentőexpedíciója miatt a vakáció inkább egy folyamatos menekülésre hasonlít. Mindeközben persze nem csak a romantika a lényeg: Sam az árvasággal és a szülei elvesztése utáni újrakezdéssel próbál valahogyan megküzdeni, míg Suzy az apja és anyja közti krízis miatt frusztrált, és mert családjában, talán érdemtelenül, őt tartják a ?rossz gyerek?-nek. Fontos témák ezek, igen empatikusan körüljárva; a Holdfény királyság ifjúsági filmnek, kiskamaszok számára is tökéletes néznivaló ? érthetetlen, miért próbálta a magyar korhatárbizottság megfosztani a filmet a 12 éves kor alatti közönségétől.
 |
| Murray, Swinton, Willis, Norton |
Mindazonáltal az eddigiekből úgy tűnhet, tökéletesen komoly melodrámáról van szó, pedig dehogy: Wes Anderson filmje mind látásmódjában, mind formailag olyan játékos és humoros, mint kevés másik. Az egész történet egy nagy fokkal naivabb, fantasztikusabb a valószerűnél, a párbeszédek és képek pedig sokszor abszurdba hajlanak. Remek humora részben épp az abszurdság teljesen komolyan vételéből fakad: mindvégig erős a feszültség a jó értelemben komolytalan mondatok, helyzetek és az ezzel szemben álló ?mi-sem-természetesebb? tálalás között, meg a gyerekek gyermeki külseje és felnőttes gondolkodása között. És persze akadnak egyértelmű ? mindig nagyon jó ? poénok, de ezek mellett is minden egyes képkockának megvan a maga bája, humora: a kontextus miatt önmagában is vicces, ahogyan a cserkészek vezetője egyedül reggelizik a nagy asztalnál, miután az egész raj megszökött a táborból; vagy ahogyan Suzy anyja megafonnal kommunikál a nagy házban szétszórt családtagokkal; vagy ahogyan Sam és Suzy megbeszélik, milyen (erdei táborozáshoz teljesen felesleges) csomagot hozott magával a lány; és így tovább, az elejétől a végéig.
 |
| Kara Hayward és Jared Gilman |
De hogy a film már rögtön az első jelenettől fogva magával ragad, arról a filmnyelvi játékosság tehet a leginkább: elképesztő a látvány is, a színek kavalkádja: minden kocka úgy néz ki, mint egy polaroid-felvétel a hatvanas évekből (valóban ekkor játszódik a történet). Csodálatosak a tökéletesre komponált beállítások, nagyon hatásos az egyébként is jól megválasztott zene és a képek viszonyulása egymáshoz, izgalmasak a hirtelen vágások és nézőpontváltások, s lenyűgöző a szigorú és szögletes kameramozgás, ahogy az első jelenetben jobbról balra, majd lentről felfelé végigmegy Suzyék házán, végig játszva az idősíkokkal (látszólag egy snittet látunk, Suzy mégis mindenütt újra meg újra megjelenik). Mindezek miatt bármelyik percben bekapcsolódva azonnal meg lehetne mondani, hogy ki a film rendezője.
 |
| Edward Norton |
A meghatóan és meseszerűen szép történet, a remek humor és a sajátos forma mellett hab a tortán a csomó remek színész. A két elsőfilmes fiatal, Kara Hayward és Jared Gilman tökéletesek a szerepükre: mindkettejük szemében van valami izgalmas, valami olyasmi, amitől órákon keresztül sem lenne unalmas nézni a játékukat. S hogy Anderson jó rendező, azt az is mutatja, hogy a keze alatt mindenki csúcsformában van: Bruce Willis megkeseredett, valaha jóravaló rendőre, Edward Norton jóindulatúan ügyefogyott, a legapróbb feladatot is élet-halál kérdésnek tartó cserkész-rajvezetője, Bill Murray halálosan unalmas és épp emiatt folyton dühös, megcsalt férje, Frances McDormandnak a tiltott, de jobb élet lehetősége és a család érdekeinek megfelelő, de szinte elviselhetetlen hétköznapok között őrlődő felesége, Tilda Swinton karikatúra-szerűen pragmatikus gyámügyese, sőt, tulajdonképpen az összes felbukkanó színész alakítása egészen emlékezetes.
Félig tündérmese, félig családi-társadalmi-lélektani dráma: a Holdfény királyság mindkettőnek kiváló. Nem lehet nem szeretni.
