Film
Csúcstechnológiájú filmpark épül Mogyoródon
Astra Filmland néven 50 hektáros területen csúcstechnológiájú filmpark épül Mogyoródon egy több ütemben megvalósuló, mintegy 40 milliárd forintos beruházás részeként.
Hadik huszármozi: így készül fel Trill Zsolt és Szikora János a szerepre
Szeptembertől forog az 1,6 milliárd forint támogatásból készülő Hadik huszármozi. Az előkészületek már javában folynak, a szereplőknek ugyanis elődeikhez méltó módon kell megtanulniuk lovagolni.
A Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon lesz a világpremierje Fabricius Gábor első nagyjátékfilmjének
Az 1980-as évek nyers orwelli világában játszódó Eltörölni Frankot világpremierje a Venice International Film Critics' Week rangos válogatásában lesz, ahol a Lion of the Future díjért is versenyez. A velencei fesztivál a világ elsőként alapított nemzetközi filmes mustrája, különleges megtiszteltetés a válogatásában szerepelni.
Szarajevóban premierezik A legjobb dolgokon bőgni kell
A 27. Szarajevói Filmfesztivál szervezői bejelentették az augusztus 13-án kezdődő filmünnep versenyprogramját. Grosan Cristina filmje meghívást kapott a rangos versenybe a Szarajevó Szíve díjért.
Oscar-jelölt és Arany Pálma-díjas rövidfilmek az idei CineFesten
Az idei 17. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál kisjátékfilmes versenyprogramja talán minden eddiginél erősebbre sikerült. A benevezett filmek közül az előzsűri 23 ország 38 alkotását válogatta be a versenyprogramba.
Magyar helyszíneken forgatják az Alice Csodaországban filmet
Magyarország látványosságai keltik életre Lewis Carroll csodaországát a Get lost című amerikai–magyar koprodukcióban készülő nagyszabású mozifilmben.
Elhunyt Ráday Mihály operatőr, rendező, városvédő
Elhunyt Ráday Mihály Kossuth-díjas, Balázs Béla-díjas rendező, operatőr. A közismert városvédő, Budapest díszpolgára 79 éves korában súlyos betegségben pénteken halt meg.
Ők vitték el az Arany Pálmát – fotókkal
A Titán című francia pszichológiai thrillernek, Julia Ducournau rendezésének ítélte az Arany Pálmát a 74. cannes-i fesztivál zsűrije, jelentette be Spike Lee zsűrielnök a díjkiosztó legelején.
Vissza a moziba: augusztus elején jön a 8. Vertigo Filmhét
Egy teljes héten át, naponta három art- és sikerfilmmel várja nézőit a 8. Vertigo Filmhét a budapesti Art+ Cinemában. A filmhét programjában összesen 19 alkotás szerepel, amelyek közül négy az országos premier előtt lesz látható.
Cannes: Megkezdődtek a találgatások a díjakról
Az utolsó két versenyfilm pénteki díszbemutatója előtt megkezdődtek a találgatások a szombaton kiosztandó díjakról a 74. cannes-i fesztiválon, amelyet idén nagyon erős mezőny, stílusában eklektikus válogatás, témájában pedig elsősorban a női emancipációtörténetek jellemeztek.
Nagyszabású sorozat készül Hunyadi Jánosról
Európa megmentőjéről, Hunyadi Jánosról készül korábban sosem látott nemzetközi léptékű tízrészes tévésorozat külföldi partnerekkel, a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával és a TV2 közreműködésével.
Magyarok Cannes-ban
Szombaton véget ér a 74. cannes-i fesztivál, ahol három magyar filmért is izgulhatunk idén. Összeszedtük a fesztivál történetének hazai eredményeit.
„A feleségem története nem feltétlenül olyan film, amilyet egy kelet-európai rendezőnőtől elvárnak”
Hálás a cannes-i fesztiválnak Enyedi Ildikó, hogy A feleségem története című filmje meghívást kapott a szemle hivatalos programjába, mert érzése szerint ez nem feltétlenül egy olyan alkotás, mint amilyenre egy kelet-európai női rendezőtől manapság számítanak – mondta az alkotó csütörtökön a Cannes-ban tartott sajtótájékoztatóján.
Ő győzött – Pógyor István emlékezete
Hetven éve, 1951 júniusában letartóztatták, és soha többé nem szabadult. Még az emlékét is megpróbálták eltörölni, a YouTube-on elérhető, „Ti is élni fogtok” című filmmel ma mégis példaképként állíthatja elénk a Károlin működő Reformáció Öröksége Műhely. Pógyor István (1902–1953) a hiteles kereszténység és az Európai Unió eszméjének mártírja volt.
Emmy-díjra jelölték Rév Marcell operatőrt
A korona és a Mandalorian kapta a legtöbb, 24-24 jelölést kedden az amerikai televíziós akadémia Emmy-díjaira. Rév Marcellt az Eufória-sorozatért jelölték.
Forog a Hétköznapi kudarcok
Cseh–magyar–olasz–szlovák koprodukcióban Kerekes Vicával az egyik főszerepben készül Grosan Cristina második mozifilmje. A Nemzeti Filmintézet támogatásával készülő pszichodráma forgatása múlt héten kezdődött el Prágában.