Film
Videón kelnek életre Budapest eltűnt épületei
Nyomozói feladatokat is ad a nézőknek az Animatiqua stúdió legújabb filmjében.
Szelíd lázadó – A Casting című filmről
Mindennek megvan az ára. Sokak szerint mindenkinek is. De egész más eset, ha mások megkárosítása, megrontása a célunk, mint ha észszerű „harctéri” veszteséget vállalunk valami nagyobb jó érdekében. Bárányként a farkasok között; a galambok szelídségével, de a kígyók okosságával.
Már lehet nevezni a 15. Kecskeméti Animációs Filmfesztiválra
A járványhelyzetre való tekintettel a hagyományos időpontnál később, 2021. augusztus 11–15. között rendezik meg Magyarország legnagyobb animációs seregszemléjét, a Kecskeméti Animációs Filmfesztivált. A filmek regisztrációja ingyenes. A nevezési határidő: 2021. március 31.
A kultfimek a legnézettebbek a Filmión
A Filmio 25-ös nézettségi toplistáján helyet kapott gyerekeknek szóló rajzfilm, ifjúsági film, 1930-as években forgatott komédia és az elmúlt évek jelentős mozisikerei is. A Nemzeti Filmintézet által novemberben indított streaming platform közleményben összegezte az elmúlt két és fél hónap statisztikáit.
A jó álruhája – Kritika a Retouche című filmről
A Retouch, a Friss Hús fesztivál Facebook-oldala által február elején elérhetővé tett, 2018-as iráni film színlelés és őszinteség bonyolult összefüggéseit tárja elénk egy képmutatásra optimalizált világban.
Két csík és Welcome: online filmpremierek
Dudás Balázs rendező két filmjét is elérhetővé teszi online.
Magyar történelmi film készül a Budapesti Operettszínház művészeivel
Magyar történelmi film készül Iványi Marcell rendezésében a Budapesti Operettszínház művészeinek közreműködésével; a forgatás várhatóan márciusban kezdődik és április elején fejeződik be.
Új magyar rajzfilmhős született
Eredeti ötleten alapuló, új magyar animációs sorozat született Janó Manó és az elveszett harmatcseppek címmel, amelynek teljes évada május végén lesz elérhető a UMAKIDZ nevű Youtube-csatornán.
A világ legjobb dokumentumfilmjei
A hetedik alkalommal megrendezett Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál idén is a világ legrangosabb és legújabb nemzetközi sikerfilmjeit vonultatja fel március 1. és 7. között. A versenyprogram már elérhető. Néhány filmet ajánlunk a listáról.
Mi lenne, ha... Reisz Gáborral
Új rovatunkban alkotókat kérünk arra, hogy kalandozzanak el velünk a művészet különféle területeire.
Szeptemberben rendezik a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivált
Idén szeptember 21. és 25. között rendezik meg az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos emlékét őrző, az operatőri munkát fókuszba helyező szegedi nemzetközi filmfesztivált.
Független Oscar-díjra jelölték Horvát Lili filmjét
Independent Spirit Awardra, a független Oscar-díjként emlegetett díjra jelölték a nemzetközi film kategóriában Horvát Lili Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmjét.
Sára Sándor emlékére hirdetik meg a 20. Lakiteleki Filmszemlét
Sára Sándor operatőr, filmrendező emlékére hirdetik meg a 20. Lakiteleki Filmszemlét, amelyre október 1-jéig lehet nevezni – közölte Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Lakitelek Népfőiskola alapítója.
„Az ember csak a maga módján tud hitelesen mesélni”
Ma ünnepli születésnapját Fekete Ibolya Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró. Vele beszélgettünk filmekről, történetekről, „álomprojektekről” és eltűnőben lévő, egykor ragyogó világokról.
10. Finn Filmnapok távmoziban
A finn filmgyártás legszínesebb alkotásait bemutató Finn Filmnapok idén február 3–10 között tajlik a FinnAgora szervezésében. A hétnapos fesztivál ezúttal online formában kínálja programját a tavmozi.hu-nak köszönhetően.
Forgatni kezdték Tiszeker Dániel romantikus vígjátékát
Megkezdődött Tiszeker Dániel új romantikus vígjátékának forgatása. A Nagykarácsony című film főbb szereplői Ötvös András, Zsigmond Emőke, Scherer Péter, Pokorny Lia, Szabó Kimmel Tamás, Csuja Imre és Szerednyey Béla.